Kultur

Találkozások (7)

Most nincs mit mondanom neked, nem tudok miről beszélni.

Most csak csöndet akarok. Csöndet, éjszakai sötétséget, hallani, ahogy lélegzem, csak ennyit. Azon gondolkoztam otthon, hova kéne elbújni, hogy ne keljen kiszaladnom a világból? Hol lehetek nyugalomban? Hol? Nem jutottál eszembe azonnal. Nem  is értem magam. Ha jól belegondolok, teljesen egyértelmű, hogy csak itt lehetek  magammal, meg a gondolataimmal egyedül. Hol máshol?

Minden rendben van. Minden rendben. Enikő és köztem minden rendben van. Dolgozik, dolgozom, bár én megyek hozzá, ha látni akarjuk egymást, ha megbeszélnivalónk van a másikkal, mert továbbra is csak egy lyuk számára a lakásom. Itt minden rendben van. Velem nincs rend. Én egy akkora, de akkora, büdös, aljas ember vagyok! Akkora!

Végre rendbe teszem a kapcsolatom a testvéremmel, végre! De csináltam egy akkora, hatalmas ostobaságot, hogy soha többé nem áll szóba velem! Mit tegyek? Mit kellene tennem? Segíts nekem! Szépen kérlek, segíts!

Segíts, ha tudsz! Látod, még neked is hazudok! Azt mondtam, nincs mit mondanom, miközben belém szorultak a szavak, annyi van belőlük. Lehet, tőled is félek? Ne haragudj, ha ezt érzed. Ostoba vagyok.

Soha nem voltam ilyen tanácstalan! Soha! Innen is el kéne mennem, addig kéne mennem, amíg meg nem oldódik ez az egész, kivágtázni magamból, kimenetelni. Bár lehetne így! De ez nem olyan történet, amit így lehet. Én, ostoba! Ostoba!

Jó, elmondom! Elmondom. Valakinek el kell mondanom.

Állandóan behívogat a főnököm, már naponta hívat. Feltart a munkában, hátráltat, visszafog. Hogy mondjam még? Olyan átlátszó semmiségekért rendel magához, legszívesebben megtépném a haját, felpofoznám, fizikai fájdalmat okoznék neki! Én! Gondoltad volna? Elegem van ebből! Elegem van a kicsinyességéből, a rivalizálásból, a féltékenységéből! Elegem! De nem mondhatom ezt neki! Nem vághatom a fejéhez! Csak állok, elsimítom az ügyet, átnézem vele a kitalált problémát, amit én okoztam, aztán megy tovább a nap. Vagy nem megy, mert néhány óra múlva ismét látni akar. Ismét.

Enikő azt mondja, kezeljem könnyedén, mintha egy káposzta beszélne hozzám. Ő sokszor üldögél így a tárgyalásain, káposztafejeket hallgat, butaságokat, emberi ostobaságokat hallgat. De ez nem olyan! Ő az én főnököm, Enikő viszont egyeduralkodó a tárgyalóteremben. Ez nem ugyanaz!

Ebbe bele lehet fáradni, bele lehet törni. Gondolom ez az igazgatónő célja, én menjek el, én mondjak fel. Meg sem kérdezhetem, mire fel ez az egész. Miért? Mi okból?

Ismét járni kezdtem a  kollégákkal esténként. Vigasztalnak, nevettetnek, bár nem sok sikerrel. Az egyiknek születésnapja volt, körülbelül négy hete.

Jó hangulat, hatalmas torta, mindenféle sütemény és italok. Rengeteg ital.

Én annyi minden megittam, alig ettem.

Ittam, mert aznap négyszer voltam a főnöki szobában, négy semmi miatt.

Ittam röviditalokat, ittam sört. Nem is ittam, inkább itattak. Én meg hagytam, hadd itassanak, hadd eresszem el magam, elengedem magam.

Az emberek jöttek, csak jöttek. Érkeztek ismerős arcok, érkeztek ismeretlenek. Mire feleszméltem Dénes ült mellettem. Mire feleszméltem, már a lakásomban voltunk. Nem tudom, hogyan, miként történhetett meg, egyáltalán miért. Reggel az óra ébresztett, készülődés a nővéremhez, mentünk együtt új bútorokat vásárolni neki, segíteni kellett neki a választásban. Dénes ott aludt mellettem. Meztelenül ő, meztelenül én. Nem ébresztettem szépen, egyáltalán nem. Ráztam, szó szerint kiráztam a testéből az álmot. Ordítottam neki, takarodjon a lakásomból. Magyarázta, én hívtam fel, én kezdeményeztem, bújjunk össze. Én? Hát, nem látta, hogy semmi józanság nincs bennem? Nem vette észre? Miért nem fektetett le az ágyra, betakar egy takaróval és eltakarodik innen! Miért nem ezt tette? Az a barom, azt mondta, mert szeret, mert velem akar élni! Barom!

Én meg még nagyobb barom!

Tudod, nekem napra pontosan érkezik a ciklusom. Ostoba liba vagyok! Most nem érkezett meg! Most nem érkezett semmi! Terhes vagyok! Egy ostoba baromtól várok gyereket! Én nem akarok gyereket! Érted? Nem akarok! Nem most! Nem tőle! Nem! Nem! Nem!

Bocsáss meg! Bocsáss meg! Tudom, mit gondolhatsz! De hidd el, nem látsz belőlem mindent! Mert nem akarom ezt a gyereket, de nem tudok tenni ellene. Én erre képtelen vagyok! Hogy én elvenni egy ember életét? Én? Én nem vagyok képes erre! Képtelenség!

Terhes vagyok. Terhes. Nem tudom, mit tegyek. Enikő azt mondta, messziről kerüljem el ezt az embert. Miért is ittam? És tudod, mi miatt aggódom? Én ittam, ez a gyerek alkoholmámorban fogant. Megtörténhet, nem lesz egészséges. Tudunk ilyen esetekről.

Nekem csak Enikő van, és most ő sem lesz, mert ő haragudni fog. Nagyon fog haragudni.

Gondoltam, megemelem a hűtőt, vagy a nagy fotelemet, hátha eltűnik belőlem ez a gyerek. Hátha. Megfogtam a fotel karfáját, de nem bírtam azt megtenni. Lehuppantam a földre és sírtam. Szégyellem magam, amiket gondolok, akiről gondolom. Ez a gyerek nem tehet róla, hogy így alakult.

Most mit tegyek? Szerinted mit tegyek?

Dénesnek nem szólok. Előbb megbeszélem Enikővel, előbb megvallom neki, milyen változások lesznek. Ha ő azt mondja, közöljem ezt az apával is, akkor közlöm. Visszaélt a helyzettel az a gyenge, az az ostoba!

Szerencsére nincs hányingerem, szerencsére nem émelygek. Nem vettek észre semmit a munkahelyen, pedig így élek legalább négy hete. Az orvos azt mondta négy hetesre becsüli a magzatot.

A magzatomat. Van egy magzatom, akit nem akartam, legalábbis nem most, akit nem attól az embertől akartam, akitől mégiscsak lett, akitől nem tudok szabadulni, mert lehetetlenség még a gondolatai is egy abortusznak.

Mit fog ehhez szólni Enikő? Nem is merem elképzelni!

Dénest, őt el tudom képzelni. Ő ujjong, meg forgat a levegőben, meg tervez. Csak én nem tervezek.

Ugye, jól teszem így? Jó, hogy segítséget, támogatást kérek a testvéremtől?

Dénest még nem tudom.

Igyekszem pihenni, igyekszem minél előbb találkozni Enikővel. Minél előbb.

Remélem jól fog ez alakulni. Ugye minden rendben lesz?

Segíts, hogy minden rendben legyen.

 

Illés Adrienn 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu