Kultur

Másnap

Elmélázott egy kicsit, amíg a sorban állt, akkor most hová is menjen.

Fogta a bort, mert erre mindenképpen szüksége volt, de miután kifizette, hová menjen. Nem tudta eldönteni, amíg rá nem került a sor. A pénztáros fiú hosszasan nézegette, mennyire szép ez a nő, úgy kellett rászólnia, vegye már el a pénzt a kezéből. A fiú annyira zavarba jött, kétszer is boldog új évet kívánt.

Most nem volt kedve mosolyogni ezen az esetlenségen, most el kellett döntenie, hova is tovább. A szilveszteri meghívásra már nem mehet el, ott azonnal rájönnének, baj történt. Oda tehát nem.

Haza szintén nem mehet, mert nem akar még egyedül lenni, nem akarja még a meleg szobáját, a szétdobált ruhákat az ágyon, amik közül válogatott, mielőtt elindult a délutáni látogatóra. A kisasztalon vannak a parfümök, percekig kereste közöttük a megfelelőt. Belegondolni sem akar, ezeket pakolgassa. Ezt most nem. Beüljön egy szórakozóhelyre? És ha ismerőssel találkozik? És ha valaki ismerkedni akar vele? Ilyenkor ez általános, ilyenkor tágra nyílt szemekkel figyelik egymást férfiak és nők. Az ő szeme nem akar éppen tágra nyílni. Hová is menjen?

Nincs még késő, és nincs hideg. Üljön le valahol a borral?

Eszébe jutott a fasor, ami miatt minden reggel egy kis kerülővel megy dolgozni. Az a fasor megnyugtatja, rendbe teszi a gondolatait. Oda megy. Tegyen most is rendet. Vastag rajta a kabát, nem fog fázni, ha üldögél ott egy kicsit, ha tisztul a feje egy kicsit. De jó, hogy eszébe jutott! De jó!

Útközben még megáll egy éjjel-nappakli boltnál, dugóhúzót vesz, és egy BÚÉK feliratú műanyag poharat, mégsem ihatja üvegből a bort, éppen elég az, egyedül iszik.

Már az elején érzi, már amint lépdel az első fák mellett, ez jó ötlet volt, ide kellett jönni. Nincs hó, nincs jég a padon, talán a sor közepe táján ül le az egyikre. Leteszi a fehér táskát, nyitja a vörösbort, önti a pohárba, lekerül az üveg a pad mellé a földre. Nem jár senki arrafelé, talán négy óra lehet, már mindenki készül az évbúcsúztató eszem-iszomra. Az év utolsó napja.

Jajj, de elhibázta, hogy eddig várt. Nagy hiba volt, de sebaj. Itt vannak a fák, itt a bor, minden rendben lesz. Így most éppen jó, innen-onnan hallatszanak az előkészületek hangjai, messziről ütemes zene dallamai, a város belsejéből hangos dudaszó, síp. Mennyi zaj és ő mennyire távol lehet most ettől. Többször látta a telefonján, keresik onnan, ahol a barátai már valószínűleg iszogatnak, virslit főznek, csak ő nincs ott. Majd ír nekik valami üzenetet, de most nem ez a legfontosabb.

Igazgatja a kabátot magán, kényelmetlen érzete van, mintha gyűrődne alatta. De nem a kabát. Az alsónemű. Szétszakadt. Nem nyúlkál a kabát alá. Rájött, mi okozza a kellemetlenséget, most már nem is érdekli.

A haját még meg sem nézte. Előveszi a fehér táskából a kis tükröt. Itt-ott egy- két tincs tépődött ki a gondosan összerendezett bozontból, még jobb is így. Az alsóneműt nem is sajnálja, inkább a blúzt, meg a szoknyát. Krémszínűek, teljesen újak, a mai évbúcsúztatóra vette. De jó is az új munkahely. Itt leszoktatták arról a rengeteg fekete ruháról, amiben mindig járkált, itt színeket látott maga körül, szinte kívánkozott ez már az életébe. Az egyik nap látta meg az egyiken a mélyen dekoltált ruhát. Nem is hitte, ilyenben is lehet dolgozni, mozogni, nőnek lenni. Levetette a nemtelen, sötét ruhákat, s megtelt a szekrény színes, nőies holmikkal. Ezt nem a férfinak köszönhette, ezt csupán magának. Fél év alatt magára talált. Észrevette ezt a környezete is, ami csak irányt mutatott, ő csak megtalálta benne, mi az, ami az övé. Fél év és nő lett, sugárzott belőle. Forogtak utána az utcán, a barátai utánozták, ahogy öltözik, ahogy mozog, ahogy beszél. Nem lett provokatív, nem lett hivalkodó, csupán maga. Fél év alatt. Történt, míg nem találkozott a férfival. Nem akart találkozni vele. Már nem.

Meddig is tartott? Forgatta a kezében a poharat, benne keringett körbe-körbe a bor. Azt nézte, de nem érkezett sem onnan, sem máshonnan válasz. Soha nem barátkozott meg a számokkal, de talán másfél év, talán annyi lehetett.

Lassan fogy a bor. Néhányan elhaladnak előtte. Ma semmi nem számít furcsának, még az sem, hogy egy csinosan felöltözött nő a padon ücsörög és borozik, egyedül.  Észre sem veszi a csoportot, mert belemarkol a fájdalom a két combjába. Ez meg mitől fájhat? Tépte le róla az alsóneműt, akkor markolta meg két kézzel a férfi. Ez biztosan lila lesz.

Másfél év. Talán.

Ő szemelte ki a férfit, azonnal érezte, nekik közük lesz egymáshoz. Akkor még nem tudta, milyen mélységekig merülhet el ebben a kapcsolatban, annyi volt bizonyos csupán, itt valami lesz. Ha jobban belegondol, nem volt egy hatalmas merülés, inkább szokatlan.

A férfiaknak először mindig a kezét nézi meg, csak aztán jön a szeme. Bármelyik kapcsolatának csak a kezét látná, tudná melyik az. Ennek a férfinak otromba kezei voltak, nagyon sötét szeme. Ha a megérzésére hallgat, nem is folytatja, igazából el sem kezdi. De kellett ez a férfi valamire, kellett a szokatlansága.

Nem volt humora, ha nevettek is valamin, a nő csupán megjátszotta. Miért is kellett ezt eljátszani?

Elfogyott a bor a pohárból. Ismét önt. Ez már így sokkal finomabb, hogy lehűlt a levegőn.

Olyan jó lenne, ha most történne valami jó. Olyan jó lenne, ha valami meglepetés keveredne az életébe. Annyira megdermedt belülről, valami váratlannak kellene történnie, hogy ez oldódjon. Fázna? Reszketnek a lábai. A teste nem, csak a lábak. Nem is csak a combja fáj, érzi a térdét, a vádliját, még a jobb bokáját is. Tartotta a férfi a lábánál fogva. A fájdalomtól reszket. Nagyon kellene most valami jó. Még hó sincs. Hogy lehet hó nélkül búcsúztatni az évet?

Finom a bor, jólesik.

Csókolózni sem tudott a férfi. Megragadta a száját, tépte, mint valami zsákmányt, mintha fojtogatná, mintha lekötözné.

Soha nem figyelt rá. Várta üdítővel, várta kaláccsal, amit a nő nem szeretett. És a földimogyoró. Mennyi földimogyorót megevett ez a férfi másfél év alatt!

Benyúl a kabátja alá, keresi a baloldali pántot a blúzon, nincs. Leszakította azt is.

Valami jó kellene, mert ennek sírás lesz a vége.

Iszik még egy kortyot, nem akar elgyengülni.

Gondolj arra, mit szerettél benne. Mit szerettem? Mit is? Nem szerettem, csak kapaszkodtam. Nem értett semmihez, csak ahhoz, hogyan érintsen meg egy nőt. Nem voltak szép szavai, csak otrombák, de azok gyorsan eltűntek, mert én nem hagytam, velem így beszéljen. Semmi mást nem akartam tőle, csak, hogy megérintsen, fogja, simogassa, ölelje a testem. Csak ennyit, ehhez értett. Emiatt hívtam minden héten, emiatt kapaszkodtam belé. Mellette tudtam meg, mire képes a testem, milyen vágyak lakoznak benne. De én azt tudtam, én akartam a kezdetét és én is fogom befejezni.

Felszisszen, ahogy igazítja kezén a kesztyűt. A bal csuklója egy kicsit megdagadt. Hogy tudott ennyire szorítani?

Eszébe jut a fürdőkád. Az első együttalvás utáni reggelen hazament a férfitól, s vett egy nagy fürdőt. Bódultan feküdt a vízben, kavarogtak benne az éjszaka élményei. Hogy nem is sejtette, mire képes ez a test? Simogatta, fogta úgy magát, ahogy a férfi tette vele. Még csak most hagyta ott, s máris újra kell ez az élmény, minden újra kell. Simogatta a nyakát, a mellkasát, melleit, csúszott lejjebb a keze. Tette azt, amit a férfi tett. Tette, míg halkan fel nem sikoltott.

Mennyire felbolygatta ez a kapcsolat!

Ez nem is volt kapcsolat. Nem tudta a születésnapom, nem ismerte a kedvenc ételeimet, nem látott semmit az életemből, csak a telefonhívásaimat és a testemet. Semmi más. Ez semmi, ez még annál is kevesebb.

Másfél évig kellett ez a varázs, ez a bolydulás.

Hátradől a padon, felnéz. Egészen besötétedett, már látni a csillagokat. Megnézi a telefonján, még nincs is késő. Már tizenegy telefonhívása volt.

Nem kellene meginni az összes bort. Egyedül.

Fél éve tűnt el a férfi nyoma az életéből. Nem volt előzménye, csak eltűnt az életéből. Nem emelte föl a telefont, találkozni akar vele. Azt gondolta, nem is fogja hiányolni őt a férfi. Minden héten más nő keveredett az ágyába, miért is lenne benne bármiféle hiány.

Meglepődött, mikor hívogatni kezdte. Hívta a nőt mindennap. Megkerítette a munkahelyi telefonszámot is, utolérte mindenhol.

A nő értetlenül figyelte a változást a férfiban. Mi történt? Ott a többi nő, majd találkoznak. A férfi elcsendesült egy időre, aztán ismét hívta, naponta többször.

Egy hete mindennap hívja, s ő mindennap azt ígérte, holnap elmegy hozzá. De tudta, már amikor felet a sürgetésre, nem fog elmenni, nincs már miért elmenni.

Hívta ismét a férfi, jöjjön már el, adni szeretne valamit. Jöjjön.

Legalább a szoknyám nem szakadt el teljesen. De kidobok mindent, ami rajtam van, semmit nem akarok látni.

Egy szerelmespár sétál el előtte, suttognak, nevetgélnek, ölelik egymást.

Már akkor sejthettem volna, baj lesz, mikor megláttam a festményt. Azt mondta, engem ábrázol. A testem hasonlított, de  az arc nem én voltam. Az arcomból nem maradt benne semmi.

Kaptam a sete-suta dicséreteket, mennyire jót tett nekem a változás, mennyire nő lettem. Mennyire nő.

És megint hozta a földimogyorót. Megint kínálta, megint nem kértem. Igyekeznem kell, mert várnak óév búcsúztatóra. Menjek, csak előtte táncoljak vele.

Milyen ostoba vagyok! Nem tud táncolni, nem is szeret táncolni. Közben ette a mogyorót, ropogott a fogai alatt. Csókolgatta a nyakam, markolt azzal a durva kezeivel.

Leteszi a poharat a padra, összedörzsöli a tenyereit.

Nem kell ezt újra átélni! Nem kell!

Mit tegyen? Biztos a fák miatt van. Ő csak megnyugodni jött ide, most pedig zaklatott. Talán sírni kellene? Az sem megy.

Nem értette meg, hogy én már nem akarom őt. Ha annyira akarja, elviszem a festményt, de valójában nem kell semmi.

Hogy nézett rám! Te jó ég! Előbb próbált mosolyogni, aztán a szemei. Inkább ne is gondoljak rá!

Milyen ostoba vagyok. Azt hittem, feladja rám a kabátot. Azt hittem.

Mindenkiről árulkodik a keze. Az a nagy durva kéz. Most éljem végig újra? Most ezt kell?

Húzott vissza a csuklómnál fogva. Igen, húzni kellett. Arcon csapott, tépte le rólam a blúzt, húzta le a szoknyámat, szakította az alsót, s már markolt a kezével. Mindenáron az ágyra akart lökni. Addig forogtam, hogy csak a falnak tudott nekitolni. Nem is tudom, beszélt-e közben, vagy csak a dulakodás folyt. Erre nem emlékszem. Addig meg sem ijedtem, míg nem vette le a nadrágját, fél kézzel, mert a másikkal az én csuklómat fogta. Ilyen egy erőszak? Igen, ez futott végig bennem. Meglátta, én megijedtem. Arra sem emlékszem, hogy került le a földre, hogy húztam magam után az előszobáig. Az ökölre viszont emlékszem. Emlékszem rá, mikor ki akarta venni a kulcsot az ajtóból, ököllel arcon ütöttem.

Veszi le a kesztyűt a jobb kezéről. Ott a nyoma.

Szerencse, hogy segítségért kiabáltam. Az állította meg. Lehet, akkor hitte el, itt nem macska-egér harc van, itt erőszak történik? Nem tudom, da akkor állt meg, alulról teljesen meztelenül, s engedte, összekapdossam a ruháimat,s szaladok le a lépcsőn.

Valamelyik emeleten felöltöztem. Nem számít, hol.

Hiba volt, hagynom, heteken át ábrándozzon arról, ami már hónapok óta nem is létezett. Hiba volt, ilyen sokáig elvarratlanul hagyni ezt a szálat. Hatalmas hiba.

 

Az utolsó korty elfogy a pohárból. Már nem önt újra. Lehajol az üvegért, most már megy haza, mehet haza.

Két férfi áll meg a pad mellett. Közelről jöhettek, mert csak rajtuk a kabát, nincs begombolva, s a sálat is csak magukra kapták.

Látták ott a szemközti ház ablakából, itt ül már egy ideje egyedül, jöjjön velük, vannak már legalább negyvenen, remek szilveszteri buli van náluk.

A nő nézi a szemközti házon az ablakot, kintről is látszik, tele a lakás emberekkel.

Most ő nem menne, de köszöni.

A kék sálas elköszön, de a piros sál még marad, neki megtetszett a nő. Jöjjön már, ilyenkor nem lehet egyedül az ember.

Kedves, de ez most nem alkalmas.

Nézik egymást, a nőnek is tetszik a férfi, tetszik a sál, teszik a kéz.

Akkor hadd hívja föl holnap.

A nő kér egy tollat, ráírja a bor címkéjére a telefonszámát, ő ezzel tud hozzájárulni az új évhez.

Akkor holnap hívhatja?

Ne holnap hívja. Másnap hívja.

Megfordul a barna kabát, otthagyja piros sálat.

Míg távolodik az alakja, havazni kezd.

Másnap a piros sál telefonál.

 

Illés Adrienn

  

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu