Kultur
Talán Karácsony
A gesztenyeárus lány kezei vörösen csillogtak a dobkályha platnija felett, annak ellenére, hogy a hőmérő –1o fokot mutatott. Lábai azonban fáztak. Este, késő este volt már, karácsony estéje. A város főutcáján már alig jártak, de ő kitartott.














Még egy órácskát kint vagyok, hátha jön még valaki - gondolta, majd eldobható műanyag poharából, óvatosan egy kis forralt bort kortyolt, s hozzá zsíros, pirítós kenyér darabkát tört. Megigazította vastag harisnyáját, oroszos füles sapkáját mélyen a homlokába húzta, toporgott egy picit, és mint aki jól végezte dolgát, halkan dudorászni kezdett. Befordultam a konyhára, rágyújtottam a pipámra, énekelgette Petőfi versét, s eszébe sem jutott, hogy hallhatja valaki. Szinte összerezzent, mikor a háta mögül egy agyonázott, rongyos, kék kabátos, féllábú katona a nesztelenül, előtte termett.
Van még gesztenye?- kérdezte mankójára támaszkodva.
Hogyne volna! Válaszolta szinte kiáltva, ezzel is leplezve meglepetését.
Akkor kérek, vagy egy fél kilót, mert nagyon éhes vagyok. Borod is van? Érzem a forralt bor               édeskés, fahéjas illatát.
Mikor ettél utoljára?
Vagy három napja, mielőtt elindultam.
Azóta nem ettél, nem ittál?
Volt egy liter borom, azt beosztottam, de enni nem volt mit.
Honnan jöttél? A kabátod tiszta hó, még jó hogy nincs rád fagyva. Na gyorsan idd meg ezt a kis         forraltat!
Köszönöm. Ez jól esett!
Gyere, tedd le a mankód, ülj ide a kályha mellé, rögtön kész a gesztenye is. Tedd ide a kezed a         tűztér fölé. Szegénykém, hogy át vagy fagyva. Ilyen időben csak az van az utcán akinek muszáj.
Te is itt vagy, neked talán nem lenne jobb a meleg konyhában dudorászni.
Biztos jobb lenne, de még vártam valakit.
Kit vártál?
Talán téged. Talán valaki mást, kinek karácsonyeste nincs hova menni. Talán vártam valakit, akinek örömet okozhatok a gesztenyémmel. Talán csak arra vártam, hogy elfogyjon a borom. Talán csak az utolsó pirítós kenyér várta a gazdáját. Lehet, hogy csak egy kis szeretet akartam még a fenyőfa alá tenni. Talán azt várom, hogy a tűzből parázs legyen. Talán a parázsból hamu! Talán, talán, látod mennyi talán! Ki tudja, hisz még én sem tudhatom. Még valakire, valamire biztosan vártam. Na, de te hova tartasz, mi visz utadon, étlen, szomjan előre? Hóban, fagyban, a fél lábaddal átázva, egyedül. Keresel valakit?
Valakit, valamit, talán egy lányt, vagy valami mást. Talán a szeretetet. Talán csak a múló időt! Talán a szerelmet, talán a boldogságot. Talán az elveszett ólomlábam! Talán csak megyek, megyek, mert már nem tudok várni! Látod nálam is mennyi a talán!
Nézd a havas utcát, s ott a téren azt a hatalmas fenyőt! Látod a gallyakról csüngő jégcsapokat? Megannyi csillogó, a sötétben ezüstösen villogó díszecskék. Látod a fa hósapkáját? Érzed a tér békéjét, mely körbeöleli a fenyőt? És ugye érzed a fenyő csodálatos, máshoz nem hasonlítható illatát, mely még a sült gesztenyéjét is elnyomja? Tudod mi a jó még a karácsonyban? Hát az, hogy lehet rá számítani! Minden évben pontosan eljön, és ha szerencsénk van, a hangulata nem csak vízkeresztig marad. Ugye gyönyörű?
Igen, nagyon szép!
Az utca csendjét a templom harangja, szinte ordításszerűen törte meg. Az éjféli misére szólított. A tér benépesült, sietős emberek ropogós lépteitől lett hangos az utca.
Nocsak, hogy eltelt az idő. Mindjárt éjfél, nem is gondoltam volna. Te is mész? - kérdezte a                 leány.
Nem, nem megyek. Segítek neked összepakolni.
Köszönöm.
És most hova, merre?
Talán haza.
És Te?
Talán elkísérlek.

Ocsenás Gábor

Ocsenás Gábor könyvei e-book-ban itt megvásárolhatók !
 
 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu