Kultur

Találkozások (4)

Tudom, miről is kellene itt beszélnem neked.

Nem azért, mert olyan remek a memóriám! Nehogy azt hidd! Mindig felírom miről beszéltem itt neked. Tényleg! Csak, hogy ne meséljek még egyszer arról, meg ne beszéljek mindig azokról a dolgokról, legyen továbblépés.

Tehát, tudom. Tudom, csak nem akarok még arról beszélni. Nincs is miről beszélni. Na, jó, essünk túl rajta! Én is így voltam vele, csak essek már túl rajta!

Nincs rá szó, milyen is volt együtt lenni Dénessel. Tényleg, nincs rá szó. Csak szavak, tómondatok vannak rá. Mint például: esetlen, szenvedélytelen, vicces, keserűen nevetnivaló. Felcsillant a szeme, mikor azt kértem, születésnapunk alkalmából, azt kérem, töltsön velem, egy éjszakát. Valami olyat mondott, hogy ő már annyiszor szerette volna megkérdezni, közeledhet-e, de soha nem talált rá alkalmat. Ez érdekesen hangzott, mert én amint ezt eldöntöttem, tüstént kerítettem is rá lehetőséget, hogy elmondjam neki. Mindegy! Teljesen mindegy már!

Feljött hozzám, de valami olyan iszonyatosan erősen bedezodorozva, hogy szellőztettem, minden ablakot kinyitottam egy tessék-lássék ürüggyel.

 Így kezdődött és a folytatás sem lett színesebb. Alig csókolt, mintha félne tőlem, nem ért hozzá a mellemhez, a derekamhoz, mindent én vezettem le. Teljesen úgy éreztem magam, mint az első alkalommal, mert az első alkalom nekem és a fiúnak is az első volt. Csetlettünk, botlottunk, mit, hogyan kell tenni, minek, hol van a helye, és közben nagyokat nevettünk a tapasztalatlanságunkon. De ez már régen volt! Azóta számos fiúval, férfival töltöttem együtt éjszakákat, de ez a mostani talán a leghitványabb volt mind között.

Az egyik kolléganőmet beavattam a Dénessel való viszonyba. Azért őt avattam be, mert valóban nincsenek barátaim, te pedig csak hallgatsz, ő beszélt is. Beszélte, szurkol nekünk, látszik köztünk a vonzalom. Olyan ostoba voltam, elmondani egy nőnek ezt az egészet! Ostoba, mert utána kérdezett, hogy éreztem magam. Nekem hazudni kellett, mennyire fergeteges volt az éjszaka. Hazudtam, de minek?

Szóval ez a Dénes-ügy. Ha nem tudnám, hogy családos, hogy gyereke is van,. azt hinném, én voltam az első szexuális együttlét az életében. Komolyan! Ott is aludt nálam ezután a szörnyűség után,s reggel ismét csak úgy durr bele a közepébe, meg sem csókolt. Reggel már meg sem csókolt. Fantáziátlan és unalmas. Tiszta bolond vagyok! Küszködjön csak vele a felesége! És ezek után még hívogatott, hogy mennyire fantasztikusra sikerült ez az éjszaka! Hihetetlen!

Csók, és durr bele, de még ahhoz is segítség, női segítség kellett neki, és ez a fantasztikus. Ez valóban hihetetlen!

Ezért adtam egy lehetőséget a szétfolyós kollégámnak is. Kávéztunk. Még megevett három süteményt és hízelgett, milyen szép zöld a szemem, és hasonlók, hasonló jellegtelen dicséretek.

Szóval én éltem az általad felkínált lehetőségekkel, de haszontalan időpocsékolás volt az egész! Ennyi! Csupa haszontalanság! Tényleg ennyire semmi vagyok? Ennyire, hogy nekem csak ilyenek jutnak? Nem kéne rám haragudnod ennyire! Tudom, követtem el életem során hibákat, de ki nem? Nem vagyok se több, se kevesebb, mint a korombeliek! Szóval, légy oly szíves és ne ilyeneket adj! Adj mást!

Milyet akarok? Milyet is akarok? Várj, ezt jól meg kell gondolnom! Mert nem akarok még több haszontalan, unalmas embert! Tudom, a jókat elzavarom, és el sem megyek a találkára, de legyen már egy köztes állapot! Legyen olyan, aki ezt kibírja! Milyen?

Először is legyen kék a szeme. Ez fontos! Nem tudom, miért, ez fontos. Tibornak is kék szeme volt. Persze, nem a külső számít,. De azért mégiscsak. Legyen göndör a haja, olyan művészféle, olyan művészlélek. Legyen nagy mackós, aki olyan érzést vált ki belőlem, hogy védelmet ad. Legyen pénze. Persze, hogy legyen! Én tartsam el? Nekem ne is kelljen dolgoznom mellette. Vigyen színházba, moziba, öltöztessen engem, fizesse a szépítkezésemet, kényeztessen! Komolyan mondom! Ez a férfi dolga! Az igazi férfi dolga! Én élvezném, ha csak annyi lenne a dolgom, hogy szép legyek, várjam haza a férjemet. Én azt nagyon élvezném. Talán még gyereket is szülnék. Szülném magamnak, hogy ne legyek egyedül. Szülném a magam örömére. Ugyan! Dehogy vagyok én önző! Csak így akarok élni! Így szeretném. A magam örömére kellene gyerek. Unatkoznék otthon egyedül. De munka nélkül, emberek nélkül jó lenne. Szeretem a munkámat, de ha ilyen lehetőséget adna az élet, azonnal otthagynám.

Sokszor gondolkodtam már a gyerekvállaláson-. Egyszer, huszonéves koromban egészen komolyan szerettem volna szülni. Akkor egy idősebb, tehetős férfival kavarodtam össze. Ő szinte ideális társ volt, majdnem ott is hagytam miatta az egyetemet. Színházba vitt, bundát vett nekem, állandóan öltöztetett, minden, amit felsoroltam, minden hozzátartozott. Egy dolgot kivéve: zöld szeme volt. Tudtam, nem leszünk sokáig együtt, mert nem kék. Nevess rajtam nyugodtan, de így van, így vagyok összetoldozva, foltozva, nekem kék szemű kell. Sokat aludtam nála, ott tanultam nála, egy kicsit már ott is éltem. Bevillant, milyen jó lenne egy gyerek. Mikor hazaért, beszéltem vele erről. Nagyon elutasítóan reagált, miszerint kérjek bármit, csak azt ne, ő soha nem adja fel a saját szabadságát egy gyermekért. Soha. Ha nem mondta volna a sohát talán el is felejtettem volna előhozakodni ezzel ismét, de kimondta. Előhozakodtam, nap mint nap. Egyre elutasítóbb, egyre ingerlékenyebb lett emiatt. Talán két hétig tartott még a kapcsolat, elköltöztem, azóta nem is találkoztunk. Egyszer felhívott a születésnapomon, tízen évvel a szétköltözés után, s még mindig ott tartott az élete, agglegényként, egy gyermektelen kapcsolatban.

Talán gyermek kéne? Talán szülnöm kéne? Otthon lennék egy kicsit. Dénest rá tudnám venni erre. De én neveljem azt a férfit is? Tanítsam meg, miként kellene megérintenie a nőt? Én legyek az oktatója egy felnőtt férfinak?

Inkább szeretnék mást! Kérek másikat! Kérem a kékszemű művészlelket!

Dénes már közölte velem, hajlandó miattam elválni, hajlandó velem összeköltözni, pontosabban hozzám hurcolni a holmijait. Hajlandó lenne, csak éppen bennem nincs hajlandóság. Vagy legyen?

Csak úgy érzem vele magam, mintha az anyja lennék. Jó, csak két évvel vagyok idősebb, de állandóan a sirámait hallgatom, állandóan tanácsokat osztogatok neki, legyen szó a feleségéről, a gyerekéről, a kollégáiról, vagy a munkahelyéről. Legyen szó bármiről. Ő meg még csak át sem tud karolni, meg sem tud normálisan ölelni.

A sirám, a vele töltött éjszaka még semmi. Meséltem neked az alkohol fokozatairól. Ő lépeget tovább előre, már egy felessel több, már két üveg sörrel hosszabb. Nem tudom. Nem tudom.

Tedd meg, küldesz nekem mást. Vagy maradjon Dénes? Nekem nem lehet jobb? Talán nem lehet jobb. Éppen segítőkész, éppen vicces, de nem az igazi. Ha van egyáltalán olyan, hogy igazi.

Gondolkodom egy kicsit ezen. Ha gondolkodott a szakításon, gondolkodom rajta én is. Végül is nem elveszett az ügy, végül is taníthatok neki néhány dolgot az intimitásról. Csak hagyj nekem gondolkodási időt. Meglátom. Legközelebbig átgondolom. Nem lesz könnyű.

 

 Illés Adrienn 



További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu