Kultur

A cipő

Kivágódott az ajtó, s azzal a lendülettel be is csapódott mögötte.

Egy pillanatra megdöbbentette, mennyire nem hallatszik be a kinti felfordulás a lakásba. De csak egy pillanatig tartott, mert máris rohant, kapta ki a szekrényből a konyharuhákat, törölközőket, ami csak a keze ügyébe akadt. Talán egy percet lehetett bent, s szaladt vissza az udvarra. Egy perc alatt szélesre nyílt a nagykapu, tolatott be az első tűzoltóautó, s rögtön helyezkedett a második is. Kettő kellett ehhez a hatalmas tűzhöz, talán nem is lesz elég, de majd kiderül. Rohant a szekrényből kikapdosott ruhákkal az emberekhez, de nem tudott erre figyelni, mert éppen omlott be a pajta teteje, így hát a legközelebbi mellette álló kezébe nyomta az összest, osztogassa tovább ő. Mari nem szokott hozzá ehhez a felforduláshoz, eddig mindig szorosan, erősen tudta irányítani az életét. Igyekezett minél előbb szervezni az összevisszaságban, mert ez így nem vezet sehova, így minden pusztulni fog. Innen is, onnan is kiabálták a nevét, de nem figyelt mindenkire, gyorsan válogatott a szavak között, mi a fontos éppen, s mi az, ami várhat még. A kutya nem várhatott, hadarta az egyik szomszéd, odébb húzta a dobermant, nem lesz baja, csak belőtték. Mari értetlenül állt, magyarázták hát neki tovább. Belőtték, elaltatták, ha felébred, imbolyogva járkál majd néhány óráig, adjon neki sok folyadékot, nem lesz baja. Kiabálták a tűzoltók, ki van – e kapcsolva az áram? Hogyne lenne! Az volt az első, az áram, meg a gáz. Nem is kellett világítás, a hatalmas lobogó, sistergő tűz éppen elég fényt adott. Néhányan már fuldokoltak a rengeteg füsttől, s Mari nem akart bajt senkinek, azért tetette a szájuk elé a ruhát, nehogy füstmérgezést kapjanak.  Most mindenki állt, figyelték a mentőcsapatot, állt a sok kormos, megfáradt ember. Mari körbelesett hányan is lehetnek az udvarán?  Talán húszig juthatott, mikor hatalmas robbanás szakította félbe. Szaladt a tűzoltóautóhoz, ordította, mert csak így hallották, vigyázzanak, mert tele ez a hátsó rész benzinnel működő szerszámokkal. Rotációs kapa, benzines fűnyíró, permetező, tele van. Még három robbanás, ami újabb hatalmas, mérgező gázokkal teli tüzet lövellt ki. Valaki kérdi tőle: Hol van Nándi? Mit tudja ő? Szombat van, fiatal az a gyerek, valahol biztos szórakozik. Még kérdik tőle vagy ketten, hol van a fiú, nekik már nem is felel. Már nem számolgatja az embereket, nézi, itt nem marad meg semmi. Ég a zöldség, égnek a dinnyék, ég a megélhetés. Mit visz holnap a piacra? Hogy nem bír megállni már a tűzz? Mi izzasztja, gerjeszti, hogy nem bírna már megállni végre?

Érkeznek a mentők, érkezik a rendőrség. A mentők néhányukat az autóhoz kísérnek, több füstöt nyeltek, mint kellett volna. Marit is kísérnék, de ő nem megy, hagyják már békén. Szerencsére nincs sérült, nem égett meg senki. Szanaszét dobálva a vödrök az udvaron, letették, akik hozták benne a földet, a vizet, a moslékot, ki-ki oltott, amivel tudott, ahogy tudott, szervezetlenül, sietve, ne legyen nagy a kár. Hiába. Mindhiába. A rendőrök is csak állnak, még nem kezdhetik a munkát, még ott kell állniuk három órát, mert hajnali négy órára tudják elfojtani, megállítani, a lángokat. Néhányan már elszállingóznak addigra, s néhányan még kérdezik Marit, maradjanak-e segíteni. Fáradtan legyint, nincs már itt mit segíteni, menjenek nyugodtan, aludjanak. Mindenért köszönet. Mennek. Még kérdezik, előkerítsék- e Nándit? Hagyják, biztosan szórakozik valahol, majd megtudja, ha itt lesz az ideje, mi történt. Mennek.

Bekapcsolják az áramot, mert a lakóház nem sérül, csak a hátsó rész égett össze, hamusodott meg.

Mari kávét főz, hoz ki szárazsüteményt, teát, mindenki fogadja, mindenki eszi, issza. Már csak ő marad, a tűzoltók, meg a rendőrök. Kérdezik, mi történt.

Mari leül az egyik vödörre, issza a kávét. Már ilyenkor, hajnali ötkor a piacon szokott lenni. Már ilyenkor pakolja ki az árút. Pakolja a gyümölcsöt, pakolja a zöldséget, ott serénykedik mellette a nevelt, a magukhoz fogadott fia, Nándi. De most nem ott van, most itt van, most emlékezni kell, mi történt. De hol van Nándi? Csak nem baja esett?

Mi történt? A kutya nem ugatott, ő nézte a tévét, közben számolgatta, mit kell venni a nagy piacon, mi hiányzik neki. Számolgatta, mennyi dinnye lesz még az idén, rakta helyére a gondolatatait, mi a teendő a munka körül. Mert mindig a munka körül járnak a gondolatai. A férje nyomorék, szerencsére éppen kórházban fekszik, szerencsére nem látta ezt a pusztítást. Most, hogy magában morfondíroz, lehet, tudták a gyújtogatók, nincs itthon a férje. Reggel vitte be a kórházba, addig Nándi egyedül maradt a piacon. Csak a szokásos, éves felülvizsgálat, ami tart két-három napig. Van ez így már legalább 10 éve, igen. Akkor történt az autóbaleset, amiben nem sérült meg sem a gyerek, sem ő, a férj maradt nyomorék, mozdulatlan deréktól lefelé.

Azóta egyedül számolgat, egyedül tervez, mert a társ magába fordult, magára hagyta a két gyerekkel. Igen, mondhatja így, hogy két gyerek, de közülük csak Sanyi az igaz, a vérszerinti gyerek, mert Nándi a befogadott. Sanyi már a nagyvárosban tanul, vettek ott neki egy házat, de Nándival ezt nem tették meg, erre már nem jutott pénz. Nándi nem papír szerint befogadott, ő szív szerint befogadott. Mindig így magyarázta neki, mikor bántották emiatt. Nem hazudott neki, ez így valós, így igaz. De hol van már Nándi?

Mi történt?

Számolgatott, osztott, elvett. A legfurcsább, hogy a kutya nem ugatott, a riasztó szólalt meg. Évekkel ezelőtt kötette be a riasztót, hiszen tele értékes szerszámmal, tele azzal a rengeteg élelemmel a hátsó rész, és soha nem lehet tudni, lesz-e valaki illetéktelen, aki vinné, lopná el tőle.

Meg is ijedt, mert egyszer kipróbálták a riasztót, üzemel-e, s azóta nem hallotta a hangját, felverte az egész környéket.

Mennyi lehetett akkor az idő? Talán 11, éjjeli 11. Azonnal rohant ki az udvarra, s látta a sötétben, az utcai lámpák halvány fényénél, két alak settenkedik a hátsó résznél, a kutya sehol. A rendőrök mondják, minden bizonnyal ismerte a behatolót a kutya, vagy már megkapta az altatólövedéket. Mindegy is. Mari látta a két alakot, s már fordult is vissza a konyhába a nyújtófáért. Rohant ki az udvarra, s ütötte őket, ahogy bírta. Azok rúgták volna, de nem tudták, mert ő ütötte hol az egyiket, hol a másikat, egy szó nélkül. Az egyik ráordított a másikra: Dobd el! De az nem dobta, hagyta magát ütlegelni. Ráordított megint: Dobjad már! Még kétszer ordított rá, mikor eldobta.

Mit dobott? A gyufát, te jó ég!, a gyufát. Nézik a tűzoltók a helyszínt, s bólintanak, végigöntötték benzinnel az egész hátsó épületet, azért nem akart megállni, azért égett annyira intenzíven. Találnak három benzines kannát.

Kérdezik Marit, ismerte- e valamelyiket? Nem, nem látta az arcukat. Ez a falu kicsi, ismerik egymást az emberek, Marit pláne ismerik. Mari a zöldséges, ő a piacos Mari, kapta ezt a nevet már legalább 35 éve. Legalább. Akkor sem ismerte őket.

Elfogy a tea, a kávé, nincs már sütemény. Járnak végig a szénné égett romok között, keresnek, nem is tudják, mit. Nyomokat? Bizonyítékot? Indítékot? Mari is járkál a még itt-ott perzselő halomban, rugdossa odébb azt, aminek felismeri alakját, még így megégve is, s rugdossa azt is, aminek már formája veszett. Rúgná, de megáll a lába a levegőben. Mögötte kotorja a szénhalmot az egyik rendőr, észreveszi a dermedtséget Marin. Talán bizonyíték? Mari gyorsan rávágja: Nem !. Gyorsan halad tovább. A rendőr is megböki a lábával, látja egy fehér sportcipő, alig marták meg a lángok.

Már indulnak az iskolások a busszal, már kinyitott a kisbolt, a postás hordja a leveleket, mire végeznek a helyszíneléssel. Rögzítenek mindent, megsimogatják az alvó kutyát, igyekeznek nyugtatni Marit, s becsukódik mögöttük a nagykapu.

Mari nem a házba megy. Nem. Mari hátra megy a hamuba, a feketeségbe, a pusztulásba, s nem keresgél, azonnal megtalálja a fehér cipőt. Fogja a kezében, viszi magával a lakóházba, viszi a fürdőszobába. Nem a saját kormos, megfáradt arcát mossa le, hanem a cipőt. A sarkánál perzselődött meg egy kicsit, még elhordható. A faluban még felveheti a gazdája. De ez a gazda már nem lesz a faluban, Mari nem engedi.

Mossa a cipőt, törli az egyik törülközővel szárazra. Nem sír, nem gondolkodik afelől, ki miért csinál, tesz meg valamit. Ha az úgy látja helyesnek, tegye. Ő nem foglalkozott soha senki magánéletével, nem pletykált, élt egyszerűen, a maga szorgalmából. Tisztességesen.

Ezt tanította a fiának is. Nem vetni meg senkit, nem ítélni el senkit. Ezért kapta Sanyi a hatalmas pofont, mert hiába beszélt neki. Jött haza Sanyi az iskolából, s mesélte otthon a kapáló szüleinek, a Nándi egy nagyon büdös kölök. Kapta a nagy, anyai pofont. Meglepődött a fiú, s akkor még jobban, mikor rászólt az anyja, vasárnap ebédre hívja el hozzájuk enni.

Sanyinak igaza volt. Nándi büdös, mosdatlan, ápolatlan kölyök. Ült az ebédlőasztalnál mocskos, kis mancsaival, úgy kellett kizavarni kezet mosni. Az apa, s a fia összemosolyogtak, mert a büdös kölök nem rágta a falatot, csak nyelte. Mari vágta hátba, meg ne fulladjon, annyira falt. Mari szólt rá, ha nem rágja meg az ételt, többet nem jöhet hozzájuk enni. Nándi , ha nem is rágta apró cafatokra, de legalább egyet harapott rajta a szájában, így jöhetett.

Jött először vasárnaponként a szomszédos utcából, aztán jött hétköznap iskola után, aztán ottmaradt, mindig. Mari, meg a férje beszéltek a gyerekről előbb egymással, aztán Mari hazakísérte Nándit, s szerencséjére még nem volt eszméletlenségig részeg a gyerek anyja, beszélhetett vele. Mondta a másik asszonynak, hogy a fia hozzájuk költözik. Lehetne menni a gyámhivatalhoz, mert bántják a gyereket, mert nem etetik rendesen, mert télen is nyári ruhában jár, de ő nem megy. Ő csak idejön, s közli, a fiú hozzájuk költözik, ha látni akarja, jöjjön bátran, bármikor. Pakolt az asztalra zöldséget, gyümölcsöt, összecsomagolta az akkor nyolcéves gyerek holmiját, s hazavitte. Azóta itt van.

Nem lett barát a két fiú, de nem bántották egymást soha, legalábbis ő nem tudott róla.

Kijárták az alsó osztályokat ebben a faluban, a felsőbbeket a szomszédosban, s együtt indultak középiskolába is. Nehezen bírta anyagilag Mari, mert akkor már mindent egyedül végzett, már akkor megtörtént a baleset.

Mérlegelt hát. Mérlegelni kellett. A saját fiának vett egy lakást ott, ahol tanult. A tanulás kiadásait Mari oldotta meg, de a lakás fenntartását már nem fizette, nem bírta. Dolgozott Sanyi az iskola mellett, de legalább saját otthonába tért haza. Párt talált magának, befejezte az iskolát, nem tervezi, hogy otthon éljen. Kéthetente hazajárnak, nincs messze a város, talán ha 30 km. Talán

A mérleg másik oldalán Nándi állt. Befejezte a középiskolát, de nem tanult tovább. Szeretett volna, de Marinak nem maradt miből fedeznie azt is, őt is. Elmagyarázta a fiúnak, dolgoztak ők négyen, dolgoztak hárman, sokáig ketten. Maradjon így, dolgozzanak ketten. Tegyen félre, segít neki ebben, s lehet már 2-3 év és mehet ő is tanulni. Most ezt nem lehet megoldani.

Ez tüske maradt, sokszor felhánytorgatta Nándi. Nem támadólag, csak olyan finoman, a maga halk szavú módján. Nem is bántotta ezért Mari, inkább bíztatta, tartson ki, gyűlik a pénze, gyűlik az iskolára való pénz.

Hol van Nándi? Hova lett Nándi?

Valóban gyűlt a pénz, tette félre a fiúnak. Meghalt Nándi anyja,, utána ment az apja, rendbe tették azt a házat, arra sokat kellett költeni, de ő akart menni már, ő akart saját otthont. Az otthon miatt csúszott még egy évet az iskola. Milyen szép lett! Dolgozott Marinál, kapta a fizetést, de mellette segített hol az ácsnak, hol az asztalosnak, ügyesen.

Múlt héten jött haza Sanyi a menyasszonyával, mindenki náluk volt, Nándinak ünnepelték a születésnapját. Éppen egy hete. Maritól hatalmas, emeletes tortát kért, csokoládésat.

Sanyitól kérte a sportcipőt, fehéret. Egy méret a lábuk.

Arcot is kellene mosni, de minek. Tudja már mindenki, mi történt. Ha meg nem tudja, látja, a főutcán laknak.

Hová lett Nándi?

Fogta a nyújtófát, fogta a cipőt, becsukta az ajtót. Rálesett a kutyára, akit Nándi szedett össze a határban, ott kóborgott a kölyökkutya. Nándi kutyája. Nincs baja, csak alszik.

Nincs messze egymástól a két ház, a főúttal párhuzamos utca. Szép sárgára színezték a fogadott fiú házát, benne két szoba, konyha, spájz is kellett, lecsíptek hát az egyik szobából. Legyen úgy, ahogy a gyerek akarja. Virágokat Mari adott neki a kertjéből, a férje hozta a gyümölcsfákat. Cseresznye, meg barack, mert ez a büdös kölök csak azt ette. Semmi más gyümölcs, csak azok, s néha-néha dinnye. Érdekes, csak dinnye maradt meg épségben, talán 50 darab. Legalább dinnyét árulhat, amíg nem rak rendet, azokat legalább el tudja adni.

Nem nyit ajtót a kopogásra a fiú.

Kopog megint. Bizonyosan felismeri a kopogását, három, gyors egymásutánban. Nem nyit.

Veszi elő a kulcsot, mert az is van. Minden családtagnak van kulcsa mind a két házhoz.

Bent tisztaság, rend, csak a parkettán vannak sárnyomok. Azokat követi Mari, megy a nyomok után.

Nándi űl a szobában, az ágyon, lesve ki az ablakon, térde felhúzva maga elé, teste csurom véraláfutás.

Nem néz a nevelőanyjára, néz ki az ablakon.

Mari leteszi a cipőt az ajtó mellé. A koppanásra figyel oda a fiú.

Könnyes a szeme, egész éjjel sírhatott, végigsírta a tüzet.

Bocsásson meg, anyuka! Bocsásson meg!

A nevelőanya nézi a fiú testét, mennyire összeverte.

Bocsásson meg! Nem akartam ezt. Bocsásson meg! Elmondom, miért tettem. Anyuka, bocsásson meg!

Mari lassan odamegy az ágyhoz, leteszi a fiú mellé a nyújtófát.

Ezzel vertelek össze. Nem tudtam, hogy te vagy.

Fogná a fiú a kezét, de Mari nem engedi.

Nem tudtam, hogy te vagy az. Ha tudtam volna, behajítottalak volna a tűzbe.

Bocsásson meg nekem! Hadd mondjam el..

De a nevelőanya közbevág.

Nem érdekel, miért tetted, nem érdekel, kivel tetted. Engem az nem érdekel. Neked a tűzben kellett volna elégned, mert én bármikor ott égtem volna miattad. Bármikor.

Te most összepakolod az életed, és itt hagyod a falut. Én soha többet nem akarok hallani rólad. Soha többet nem akarlak látni. Soha, gyermekem. Soha

Mari otthagyja a zokogó fiút.

Lassan becsukja maga mögött az ajtót, lassan elindul hazafelé.

Lassan, mert idő kell, hogy rendbe tegye ismét az életét. Idő.

 

Illés Adrienn 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu