Kultur

 Találkozások (1)

Hát itt vagyok. Jó napot kívánok! Vagy inkább tegeződni szoktak?

Valójában nem tudom, mi itt a szokás, de legyen már inkább tegezés. Lehet tegezés? Nekem úgy sokkal, de sokkal könnyebb lenne. Kérhetem a tegezést, ugye? Teljesen meg vagyok bolondulva!

Én teljesen megőrültem! Elnézést kérek.

 Na, még ez is!

Akkor kezdem elölről. A buszon hallottam, ha idejövök, ha kérek, ha elmondom, mi bánt, mi feneklett meg az életemben, akkor itt segítenek. Csak őszintén kell elmondani. Nekem az menni szokott. Mármint az őszinteség. Bár nem igazán gyakoroltam még senkin. Mert ez az egyik problémája az életemnek, nincs kinek elmondani. Valamiért engem nem szeretnek, tudod? Jajj, akkor maradhat a tegezés? Remélem, maradhat!

Na, hol is tartottam? Nem az a helyes kifejezés, hogy nem szeretnek, sokkal inkább nem akarnak megismerni. Jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy én sem igyekszem ezen a helyzeten változtatni. Talán azért, mert nem tudom, hogy is kell ezt tenni.

Meddig kell itt visszanyúlni? Honnan kezdjem? Mert szerintem nagyon régre kell. Jó, az én életemben még nincs olyan nagyon rég, hiszen csak 35 éves vagyok és eléggé magányos. De most nem ez az elsődleges elmondanivaló, hanem a rég. Apám, talán 4 éves lehettem, mikor felakasztotta magát. Anyám mesélt nekem róla, miért is történt, de ez azért nem hiteles, mert ahányszor csak mesélt róla, mindig más oka volt apám öngyilokjának. Azt gondolom, nem működött a házasság, anyám fojtogatta benne apámat, ahogy csak tudta, talán viszonyai is voltak, menekült anyámtól, de valójában elszakadni nem tudott soha, mert ott voltam én, meg a nővérem. Végül aztán csak elszakadt.

Mi maradt utána? Állítólag én hónapokon keresztül bepisiltem éjszakánként. A nővérem pedig hihetetlenül agresszív lett. Mondjak példákat? Hat évvel idősebb nálam és ezzel a korkülönbséggel ő élt, visszaélt. Mindenért alaposan megvert. Szó szerint mindenért. Ha kiküldött a kertbe paradicsomot, meg paprikát szedni a reggelihez, és én később jöttem vissza, mint ahogy ő gondolta, ahogy számított rá, akkor nagyon megvert. Ha húztam a haját fésülés közben, ha nem úgy néztem rá, ahogy kellett, nagyon megvert. Pofozott, rúgott, tépte a hajamat. Anyánk? Ilyenkor nem volt otthon, de ha megesett, hogy szem- vagy fültanúja lett ezeknek, akkor sem mindig pártolt engem. Miért- miért? Ivott, néha ájulásig. Egy időben visszafogta magát, mikor valami gyermek védelmisek jelentek meg nálunk. Azután egy ideig nem emlékszem eldugott helyeken megtalált üres üvegekre, nem emlékszem anyám taszító, alkoholos leheletére. De ez rövid idő volt. Valójában, akkor sem anyám miatt jöttek ki, a nővérem viselkedése miatt. Késsel rohangált utánam a kertben. Ordítottam anyámnak, mit csinál a nővérem. A szomszéd éppen kint kertészkedett, meghallotta, meglátta mit tesz a testvérem, ő állította meg. Átugrott a kerítésen, kicsavarta a kezéből a kést és megpofozta. De nem tartott sokáig nálunk a csend. Nem tarthatott, nagyon rövid időcske lehetett.

Azért anyám igyekezett a maga módján. Taníttatott zongorázni, mert én nagyon akartam. Hisztiztem érte, annyira. Szépen haladtam, bár hiába volt otthon egy hatalmas zongora, otthon csak akkor gyakorolhattam, ha egyikük sem tartózkodott a lakásban. Ezért megesett, hogy elszöktem az iskolából, tudva üres a lakás, gyakorolhatok. Emiatt utáltam meg a saját anyámat, a zongora miatt. Pályaválasztás előtt felkereste a zongoratanárnő, s kérte mindenféleképpen hagyjon engem anyám ezen a pályán, mert én vagyok hosszú évek óta az első tanítványa, akire mondhatja, tehetséges. Anyám alkoholmámorosan felkacagott, s kérte a tanárt, menjen innen a jó, büdös francba. Ment is. Behívatták anyámat, az iskolába, beszélt vele az igazgató is, de szülőmet nem érdekelte az én tehetségem, mert ezzel a szakmával, zongoristaként nem tudok megélni, ő pedig nem tart el engem. Jogi pályára kell mennem, az jó pénzkeresetnek. Annak jó, csak nekem nem, az nem érdekelte, az nekem nem kell. Mentünk haza egymás mellett, ő még beszaladt a boltba sört venni, én már nem vártam meg, siettem haza a zongorámhoz.

Mit csináltam? Jogi pályára mentem, jogászhallgató lettem. Szerencsére messze tőlük, messzi városban. A nővérem, ő ottmaradt vele, ő közelebb tanult, ugyanúgy jogászként, ma már praktizáló ügyvédként. Ügyvéd lett. Ügyvéd a férje is. Pontosabban ügyvéd volt. Ez is hosszadalmas. Ez az egész család olyan hosszadalmas.

A nővéremet nem sodorta jó irányba anyánk közelsége. Együtt ittak, a testvérem alkoholfelhőben végezte el az egyetemet. Gyönyörű, dekoratív, csinos nő, mikor kinek bújt az ágyába. Nem szajháskodott! Nem! Az ital, meg a testiség hajtotta. Tudom, mert nemrégen beszélgettünk erről. Nem is olyan régen kezdtünk beszélgetni magunkról. Az egyik éjszakán aztán belebotlott a férjébe, abba az érzékeny, sármos fiúba és megrekedt mellette, megállt az oldalán. A sógorom ismerte a hírét, az megelőzte, tudta, alkoholfüggő a lány, mégis elvette, beleszeretett. Tudom, olyan banálisan hangzik, de az a józan életű megszerette az alkoholistát. Néha elhívtak magukhoz, néha ott is aludtam. Gyönyörűen berendezett lakás, tele összetört értékekkel, megkaristolt tapétával, borpecsétes perzsaszőnyeggel, az állandó veszekedések nyomai. Megesett, hogy a nővérem ájulásáig veszekedtek. Láttam, részese voltam az egyik hatalmas csetepaténak. A testvérem összeesett, a férje ágyba tette, s kiült mellém a konyhába beszélgetni, talán megnyugodni. Reszketett a kezében a cigaretta, miközben mesélt. Mesélt a jól menő praxisról, a színházszeretetéről, amit a nővérem utált, mesélt a könyvszeretetéről, amit a nővérem szintén utált. Én viszont nem. Beszélgettünk színházról, könyvekről, nem csak az asztalnál, néha felhívott, beültünk egy kávéra, s afölött, csak felhívott este, mikor elcsendesült náluk a ház, beszélgettünk. Tárgyalásra sietett egyik városból a másikba, s elaludt az autóban, frontálisan ütközött egy fának. Én akkor döbbentem rá, beleszerettem a nővérem férjébe. Tudtam a viszonyairól, elmesélte azokat is, tudtam az elmúló szerelem viszontagságairól, miként ölte ki belőle a magját is annak a hajdani érzésnek a testvérem, tudtam az álmatlan éjszakáiról, mert nem mert elválni, féltette a nőt, akihez valaha oly nagyon kötődött, akivel úgy érezte, jó lesz megélni, átélni egy életet. Nem úgy lett. Én ostoba pedig beleszerettem. A halála után látni sem akartam a nővérem hetekig.

Ez most a legfontosabb, amiért jöttem. Nekem kell egy szerelem. Kell egy olyan szerelem, amilyen ez az odaveszett ember volt. Nekem kell egy férfi. Nincs barátom, csak a nővérem, aki, ha éppen józan, akkor beszélgethetünk, de ez ritkán történik. Nekem férfi kell.

Lehet ilyet egyáltalán kérni? Kérhető az ilyesmi? Ugye kérhető? Fogok még jönni, nem akarom, hogy úgy tűnjön, csak kérni jöttem. Bár valójában kérni jöttem, de nekem is jó, ha ezekről beszélhetek. Dolgozni kell mennem, ezért sietek a kéréssel. Kérek egy szerelmet! Kérem szépen!

 

 

Illés Adrienn 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu