Kultur

Cinci csillagai

János bácsinak hét napból hat szorgos munkával telt.

Hétfőtől szombatig változott napról-napra, percről-percre, mit fog csinálni, hova fog menni, melyik faluba hívják. A munkaidő nyolcórásnak hívható, de soha nem tartott addig, az nyúlt tízre, tizenkettőre, vagy még annál is tovább. Már évek óta nyugdíjasként dolgozott, habár a kort átlépve, visszavonult, de nem tudott helyt állni az új kolléga, ezért addig kopogtattak az ajtaján, addig telefonálgattak rá, hogy megbeszélte otthon, ő visszamegy dolgozni. Mehetett.

Hat község tatozott hozzá, ennyi helyen járta a pajtákat, istállókat, adta az oltásokat, szülesztett, gyógyított, altatott el állatokat. Állatorvos volt. Állatorvos hétfőtől szombatig, napkeltétől napnyugtáig, de vasárnap nem. A hat nap forgott, szerveződött úgy, ahogy tudott, de a hetediknek mindig olyannak kellett lenni.

Ugyanúgy hajnalban kelt, megetette saját állatait, mint tyúkok, kakasok, kacsák, disznók, melyeket hét közben felesége látott el. Volt még három kutya és legalább öt macska, de ezeknek a száma változott, mert hol kutya kapta el őket, hol messzire tekeregtek el, s nem jöttek vissza, hol ki tudja merre találtak új otthont.

Saját gyermeke nem született soha, mint kiderült a felesége meddősége miatt. János bácsi, mikor ezt megtudta leült a feleséggel szemben, s átbeszélték miként kell eszerint alakítva az életet mégis egészen élni. Minden úgy is lett, egészen.

Az állatetetés után segített párjának pucolni zöldséget a vasárnapi levesbe, ami sok évtized óta mindig tyúkhúsleves, töltelékkel, s másodikként sült hús, krumplipürével, megunhatatlanul. Ha ez megtörtént, elővette szakmája híreit, s azokat böngészte végig éppen 12 óráig, mert akkor, pontban akkor tálalódott az ebéd a konyhaasztalnál.

Annak végeztével János bácsi felvette, ha az idő megkívánta kabátját, kalapját, s elindult a kis falvacska egyetlen helyi szórakozása felé, ami is a kocsma.

Nem afféle késdobáló, vagy lézengő, részeg emberek mulatóhelye ez. Nem. Legalábbis vasárnap 1 órától, egészen 3 óráig nem az, mert az állatorvos éppen addig üldögélt el ott, mindig ugyanazon asztalnál, mindig egy pohár vörös bor mellett. Az orvos nem azért töltötte el ott az időt, mert kocsmába vágyott, hanem mert ott tudta meg lakóhelye aktuális híreit. A vasárnap a híreké.

Azért éppen 3 óráig, mert otthon ilyenkor már várta a frissen kisütött fánk, a napirend része ez is, várta az egész délután, s az este, amit feleségével töltött, beszélgetve, átbeszélve, megbeszélve a hetet, ha a rengeteg munka, s a késői hazajövetel közben erre nem jutott volna idő.

De most ült a kocsmában, a nekirendelt jó minőségű bor mellett, s beszélgetett, mondták neki, ki halt meg, hol született gyerek, ki fekszik kórházban, s efféléket.

Ha akadt értelmes sakkpartner, még arra is jutott idő, hogy játsszon valakivel az asztalánál. Ez a valaki a legtöbb esetben Cinci volt.

Cinci, aki valódi nevén szintén Jánosnak kereszteltetett, de vékonyka, cincogó hangja miatt ráragadt a Cinci név.

Cinci agglegényként éldegélt, s nagyon úgy festett, már így is marad, közelebb a hatvanadik, mint az ötvenedik évéhez. Hasonlóképpen töltötte a hétköznapokat, mint az orvos, csak ő hol ácsként, hol burkolóként, hol villanyszerelőként dolgozott, bejárva a környék falvait. Cinci legjobb szakembernek neveztetett.

Éppen megfelelt sakkpartnernek is, mert hasonló szinten tudta a játékot, mint János bácsi, hasonlóan remekül. Megtörtént nyáridőben, mikor nem bent, hanem a teraszon üldögéltek, hogy egész csapat közönség verbuválódott köréjük, s lelkesítették, hol az egyiket, hol a másikat. A játékban jó volt ez is, nem lehetett tudni, ki nyeri, kiegyenlítetlennek tűnt sokáig a játszma.  Számtalanszor lett patthelyzet.

Játék közben azért ejtettek egynéhány szót. Hasonlított a játéktudásuk, az egész hetes rohanásuk, a gyerektelen élet, csak a világról való gondolkodás alakult másképp. Az orvos ugyanis két lábbal járt a földön, Cinci viszont alkalomadtán lebegett felette. Ha talált magának valami mindenképpen kipróbálandó feladatot, akkor arra szorgosan tette félre a pénzt, várta az időt, mikor válik valóra a terv. Hiába érték csalódások, ő tántoríthatatlanul kereste a következő célt, egy újabb álmot. Így történt ez akkor is.

Cinci márkás autót akart. Felépítette a házát magának, rendbe tette a szüleiét, sőt támogatta is őket anyagilag. Nem is hiányzott más, csak egy autó. De milyen is legyen? Az állatorvos ebben nem tudott tanácsot adni, mert ő terepjáróval járt mindenhová, csak hogy téli, ragacsos, nyákos utakon is eljusson oda, ahova kell. A helyiek sem tudtak segíteni, mert a java biciklivel járt, a másik része meg használt, régi autóval. Ez itt nem gazdag falu.

Cinci törte a fejét, míg aztán kiötölte, neki egy Alfa Rómeó kell.  Mikor a sakktábla felett kimondta az árát, János bácsi lecsúsztatta orráról a szemüveget, a kocsmában pedig megállt a levegő, s feltevődött a kérdés: Minek az neki?

Cinci azt felelte, ez az álma. Hát álmodozzon csak.

Cinci dolgozott szorgosan, s közben kereste pénzének a megfelelő helyet, hova, melyik bankba tegye, mi hoz neki nagyobb kamatokat, minél előbb meglegyen a pénz.

Évek teltek el, de az álom semmit nem vesztett erejéből.

Évek teltek el, mikor megállt a kocsma előtt egy hatalmas, fekete autó, s kiszállt belőle a sakkos. Összecsődült a falu, kilépett a kocsmából az orvos, ismét lehúzva a szemüvegét, s nézte az örömtől vigyorgó arcot, a Cinciét.

- Gyere fiam! Gyere sakkozni!

Becsukódott az autó ajtaja, s jött, nem is jött, szárnyalt be az asztalhoz a sofőr.

Hetekig jártak csodájára az autónak, még a másik faluból is átjöttek, megnézni Rómeót, mert azt a csodát csak így lehetett hívni, mert az mindig az udvaron állt, hiszen dolgozni nem lehetett vele. Túl drága, túl szép a munkához. Jobb híján állt.

Aztán beköszöntött a tél, s Rómeónak garázst kellett építeni, mert a munkásautónak jó volt az ajtó nélküli beálló, de a másiknak garázs kellett, mégsem mehet tönkre.

Megépítette a sofőr a fűtött, hatalmas garázst. Az autó az egész telet bent töltötte új otthonában. Hova is lehetne menni vele tavasszal?

Cinci egész héten dolgozott, hétvégén séta a szülőkhöz, akik négy házzal odébb laktak, aztán sakk a kocsmában. Hova is lehetne vele menni?

Új álom, új terv kellett.

Egyik tavaszi vasárnap, mikor már kint sakkoztak a teraszon, közölte Cinci, hogy egy szállodában tölti majd az éjszakát, mert ő még soha nem aludt többcsillagos hotelben, s oda majd legalább mehet az Alfa Rómeóval. Az a Rómeónak megfelelő úti cél.

János bácsi le sem tolta a szemüveget, mert éppen matt helyzet gyanúja állt fenn az asztalon, csak annyit mondott, ő sem aludt még soha szállodában, nem is érzi ennek hiányát. De Cinci autójának utazás kellett, s ehhez egy nagyvárosi szálloda szobája kellett, persze csak egy éjszakára.

Cinci aztán alábbhagyott a nagyvárossal, mert oda el is kell jutni, s legfőképpen vissza kell érkezni onnan. Megegyezett magával a legközelebbi kisvárosban,

S mivel tanácsot senki nem tudott kis faluhelyén adni, csupán a csillagokat figyelte a hirdetésekben. Nem értett ehhez, nem volt ebben járatos, csak felrémlett valahonnan messziről, hogy a jó szállodák csillagosak. Minél több a csillag, annál jobban kényeztetik a vendéget.

Úgy gondolta szombat este indul, s az az éjszaka lesz erre a célra a legmegfelelőbb, mert vasárnap amúgy is pihenne.

Szólt a sakkpartnernek, szólt a kocsmárosnak, s akinek csak lehetett, őt ne várják vasárnap, csak estére ér haza. Addig kényeztetik majd a hotelben.

Szombat este, fáradtan az egész heti robotolástól beült a fekete álomba, s elindult a legközelebbi városka szállodája felé, ahol már előre lefoglalta a tetőtéri szobát. Úgy gondolta, a többszintes csillagosban az valami kiemelt helység lehet.

Talán egy óra lehetett az út, s már eléggé megtörten érkezett, alig várta a kényeztetést. De a szálloda parkolójában  két nagyvárosi vendég még feltartotta, megcsodálták az autót, körbejárták, megsimogatták, érdeklődtek a fogyasztásáról, kényelmességéről, sebességéről. Cincit fárasztotta már a sok beszéd, mindenesetre illedelmesen felelt, amire tudott, s az első alaklommal elsuhant a bámészkodó idegenek elöl.

De a recepción várnia kellett, mert hiába csöngette a pulton a csengőt, percekbe tellett, amíg megjelent a már szunyókáló recepciós, s mérgesen átadta a szoba kulcsát, miért is nem érkezett a kedves vendég hamarabb.

Cinci nem reagált a morgásra, sietett minél hamarabb a szobába jutni.

A szobában aztán igyekezett minél tovább mosolyogni, örülni, még akkor is, mikor egyre erősebben érezte, ez nehéz vállalkozás. Mármint az örülés.

Aprócska szoba fogadta, aprócska belmagassággal, ami legfőképpen a WC kagyló felett hangsúlyozódott ki, hiszen ott ütötte be először a fejét a plafonba, így a fürdőszobában mindent oldalra hajtott fejjel kellett végezni. Ekkor azonban még mindig igyekezett mosolyogni, hiszen, ha az embernek az álma megvalósul, igyekezzen örülni neki.

Még akkor is kitartott az öröm, mikor félórás vízengedés után kezdett langyosodni a zuhanyvíz, s bár a meleg hőmérsékletet nem érte el, a langyos éppen megfelelt, kellően felfrissítette.

Az első káromkodás akkor történt, mikor az asztali lámpa hangos sistergéssel lekapcsolt, miután ő felkapcsolta. Fel az ágyból, kapcsolni az egész szobát beborító világítást, ami így lefekvés előtt már nem esik jól a szemnek. Sebaj!

Gondolta rendeltet valami vacsorát, mert a nagy rohanásban még arra sem maradt idő. Az ágy melletti kisasztalon lévő telefonkagyló süket volt. Hiába van bedugva a falba, hiába jelzi, működnie kellene, mégsem teszi. Addig forgatta, addig nézegette, amíg rájött a hibára, s gondolta, ha már ért hozzá, ha már úgy is ráér, megcsinálja. Megcsinálta.

Hosszasan csörgött a telefon, míg csak a valószínűleg álmából megriasztott pultos közölte, hogy délután ötig kérhető vacsora, ilyenkor, éjfél után már aludni kell. Lecsapta a telefont.

Cinci itt már inkább morgott, mint mosolygott, de mégiscsak szállodában van, méghozzá csillagosban. Ez az álma.

Igazítja párnáját, s látja rajta a hosszú barna hajszálakat. Ő kopaszodó, inkább ősz már, mint fekete. Ez a káromkodás már nagyobbra sikeredik, mert ezt ő nagyon nem szereti. Lehet rendetlenség otthon is, a saját, megszokott házban, de kosz az nem, takarítani kell. Itt pedig nem takarítottak, talán huzatot sem cseréltek. Megfordítja mérgesen a párnát, s ott a folt rajta. Milyen folt lehet kék egy párnán? Annyira mérges, földhöz csapja a fej alá valót, s most már alaposabban végignézi a szobát. Simítja a bútorok tetejét, beles az ágy alá, törli a tévé képernyőjét. Száll a por, mindenhol ottmarad ujjai nyoma.

Muszáj kitalálnia valamit, ne robbanjon fel a méregtől, bekapcsolja hát a tévét. Az legalább működik, bár csak két csatornát sugároz, de legalább jó.

Most, hogy körbenézte a szobát, megnézi a fürdőt is. Most, hogy már nem mosolygósan nézi, látja a hibákat. Percek alatt múlik el az álom iránt érzett szerelem, látja a hatalmas, meghasadt lefolyót, látja a koszos, maszatos csempét, a megtört járólapot. Vége a szerelemnek, kiábrándult. Ez hát a csillagos? Ezért utazott, ezért tervezett? Ezért?

Tanácstalan, mit tegyen. Akkor most pakoljon, vagy mégis töltse itt az éjszakát, s hajnalban menekül inkább haza? Tanácstalan. A recsegve csörgő telefon hangja riasztja fel. A portás közli az örömhírt, hogy a sarki talponállóból hozott neki földimogyorót, meg ropit, ha még mindig éhes lenne. Így születik meg a döntés.

Talán öt perc, ha eltelik, s áll a recepciónál Cinci, fizeti a szobát, búcsúzik. Még a vacsora sem kell, egye meg, aki hozta.

A hallban ücsörög a két idegen vendég, a két érdeklődő, akik most is csodálkoznak, miért megy el az éjszaka közepén annak a csodálatos autónak a gazdája. Kikísérik az autóhoz, még kérdezgetnek, barátkoznának, utoljára.

Cinci nem is érti, miért kérdezi meg, mennyire tetszik nekik Rómeó.

A két vendég összenéz, kacagnak, hogy ilyen a szerelem első látásra. Megegyeznek ott az autó mellett, hoznak papírt, kerül toll, megbeszélik a következő találkozást, hogy törvényesen hitelesítsék az új gazdát, hogy a pénzt megkapja a régi.

Cinci, aki otthagyja mindkét álmát, akiről a taxisofőr azt hiszi, talán meghibbant, hogy olyan messzire akar taxival menni. De nem, mégsem hibbant. Cinci már a taxiban elalszik, hazafelé menet, úgy kell ébreszteni. Borravalót ad, s betámolyog a házba, az ágyba, a párnába, ruhástól, mindenestől zuhan nyugodt álomba.

Meglepődnek másnap a kocsmateraszon, nem is számítottak rá, meséljen már, milyen a többcsillagos szálloda, hogy érezte magáét. Cinci próbálkozik menekülni a válaszadás elől. Nem érzékeli azt senki, csak János bácsi. Nem is kérdez tőle semmit, figyel a játékra, látszólag arra figyel.

Látja már az orvos, amit a többi nem, ismeri azt az arckifejezést, nagyon jól ismeri. Tudja ő is, milyen elveszíteni egy álmot, még ha nem is a két lábon járás, sokkal inkább a valós élet szülte világra azt. Ő tudja, milyen rádöbbeni arra, ezt most elveszítette, ettől meg kell szabadulni, ezen tovább kell lépni, nem is gondolni rá, mi lett volna, ha van gyereke, gyerekei, hatalmas családja. Nem szabad rá gondolni, attól a gondolattól gyorsan szabadulni kell.

Az orvos látszólag nem figyel, de azért megkérdezi:- Az autót is otthagytad?

Egy emberként hördül fel a terasz a fejbólintásra.

Így kellett, gondolta János bácsi, így, mindentől, egyszerre.

Mielőtt nekirontanának a követelőző kérdésekkel, feláll az orvos, bár még csak két óra van, s int a sakktársnak:- Gyere fiam, fánkot enni.

Évtizedek óta először hamarabb ballag haza az orvos, évtizedek óta először másodmagával.

 

 

Illés Adrienn 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu