Kultur
Sajnálom – Szalainé Vasváry Mariann kálváriája
SZERZŐ: MAGYARHIRLAP · NOVEMBER 11, 2012
Split Sadness / Niki Sands
Szalainé Vasváry Mariann ötven éves, Magyarországon él.
Négy éve rákos lett és azóta négyszer műtötték, de ennek ellenére a Budapest Főváros Kormányhivatala az “egészségkárosodása közepes mértékű” besorolást adta Mariann-nak, ami annyit jelent, hogy még dolgozhat. Mariann mai reflexiója nem csak saját betegségéről szól, hanem arról a paradox helyzetről is, hogy Magyarországon élő magyar állampolgárként ő kevesebb empátiára és támogatásra számíthat az államtól, mint azok a határon túli magyarok, akiknek a Fidesz-KDNP 300 eurós nyugdíjat igért.
 
Magyarországon születtem, magyar állampolgárként.
 
Sajnálom…
 
Büntetlen előéletű, tisztességesen dolgozó ember lettem.
 
Sajnálom…
 
Nagyon beteg lettem, de még akkor is dolgoztam, amíg bírtam.
 
Most ártatlanul halálra ítéltek…
 
A Hazám, ahol születtem, éltem, dolgoztam, fizettem. A Hazám, amit soha nem hagytam ott, akkor sem ha bántottak, igazságtalanok voltak velem, vagy rosszra fordult az életem.
 
Sajnálom…
 
Nem politizáltam, nem tettem semmit, és most sajnálom…
 
50 éves leszek. Négy éve beteg lettem, rákos, ez az a szó, amitől még mindig félnek az emberek, de akivel megtörténik, az kénytelen-kelletlen el kell fogadja, hogy élete részévé válnak a kórházak, műtők, kontrollvizsgálatok.
 
Kétszer műtöttek, de így is visszamentem dolgozni.
 
Sajnálom…
 
Mert így munka közben megsérült a térdem, megint műtét, „mozgásszerv funkciócsökkenése”, betegállomány, majd mikor lejárt, áprilisban irány a Nemzeti Rehabilitációs Hivatal, ahol szintén betegnek találtattam.
 
Akkor még…
 
De mielőtt bármilyen ellátást kaphattam volna, augusztusban visszahívtak már Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve néven, és „egészségkárosodása közepes mértékű” besorolásomat meghagyva amúgy egészségesnek nyilvánítottak, legalábbis mehettem dolgozni.
 
Addigra 3 év alatt négy műtéten voltam túl, a munkám pedig dekoratőrként Budapest egyik legnagyobb szupermarketében napi 15-20 km rohanás, nagyrészt létrával vagy létrán. Az amúgy még a rehab szerint is „funkciócsökkent” térdemmel.
 
Sajnálom…
 
Mert ki kellett lépnem, más munkalehetőségem pedig nincs, legalábbis milyen lehetősége van most egy ötven éves nőnek, akinek állandó elfoglaltságai közé tartozik a kórházak, onkológiai és egyéb kontrollvizsgálatok látogatása?
 
Úgy gondolom erre találták ki a „megváltozott munkaképességű” státuszt. De szerintük ez nekem nem jár. Ez sem.
 
Sajnálom…
 
Mert ezzel halálra ítéltek…
 
Nem csak az ellátást vették el tőlem az egyéb könnyítésekkel (pl. közlekedés) együtt, hanem a munkalehetőséget is, így hamarosan lejár a Társadalombiztosításom…
 
Két hónap alatt több mint húsz bejegyzés van a naptáramban, orvos, kórház, kontroll, két hónap alatt másodszor kerülők műtőbe.
 
Sajnálom, de úgy érzem, halálra ítéltek…
 
A Hazám, mert magyarnak születtem Magyarországon.
 
Így nem jár majd az ingyenes orvosi ellátás, amit most akarnak megszavaztatni a határon túli magyaroknak, sem a garantált 300 eurós nyugdíj, amit most ígértek meg Nekik.
 
Sajnálom, hiszen ide születtem, itt dolgoztam, itt éltem becsületesen, és itt fizettem…
 
Lehetnék én is whiskys rabló, kerámiázgathatnék (nagyon szeretnék, de a mai energiaárak mellett ez számomra megfizethetetlenül drága hobby), kaphatnék ingyenes orvosi ellátást, kaphatnék még diplomát nyelvvizsgával, amivel aztán elmehetnék a határon túlra. És akkor talán nekem is járna…
 
Sajnálom…
 
Holnap megyek a műtőbe, kivesznek egy darabot a tüdőmből. Olyan orvosok, akik ha beteg embert látnak még gyógyítani akarnak!
 
Holnap.
 
Nem azért, mert még éppen érvényes a TB-m, csak így alakult…
 
Nem vagyok „potyautas”, csak ebbe az országba születtem!
 
Sajnálom…
 
Szalainé Vasváry Mariann

Forrás:kanadaihirlap.com
 
 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu