Kultur

Villanyt lekapcsolni

A víz folyt a kádba, a víz ömlött a kádba.

Teljesen megcsavarni a csapot, amíg engedi. Előtte persze jó alaposan át kellett öblíteni, de gyorsan ment az is, gyorsan kellett mennie, gyorsan kellett beleülni. Addig, amíg nem kopogtattak a fürdőszoba ajtaján, addig, amíg észre nem vette a másik, hogy ő most itt marad, ő most büntetni fogja a férfit.

A fürdőszobában ömlött a víz, ömlött, mert a szobában bekapcsolta a másik a tévét. A másik. A másik meg merészelte tenni, hogy amíg együtt vannak, ő tévét néz. Akkor ő most büntetni fogja. Ez a büntetés: a fürdés.

Már a kádban fekszik a nő, mindent szépen eligazítva magán, eligazítva magán a rengeteg fürdőhabot, mert az is kell. Kell, mert ha a férfi benyit, akkor ne lássa őt meztelenül. Még ezt sem érdemli meg, nem láthatja őt meztelenül, mert büntetésben van. Még csak nem is tud róla, mármint a büntetésről, mert a nő azt mondta, csak zuhanyozni megy. Muszáj volt azonnal otthagyni a férfit, a bejelentés után: tévét néz.

Büntetés. Eligazítva a hab. A híradót szerette volna nézni a férfi, morcosan kérdezte meg tőle a nő: Minek? Morcosan vágta rá a férfi: Mert hozzá vagyok szokva.

Morcosan. Akkor most ez rá a válasz. Azért is.

Gondolkodik a nő: Lehet ez túlzás. No, nem nagyon! Csak egy kicsit.

Egész nap utaztak, együtt, egymás dolga után. Elfáradtak. Rohantak a városon át széltében- hosszában, hol eltévedtek, hol feleslegesen köröztek, hol egyik programot tolták, tették át a másik helyére, de mentek. Nem késve el sehonnan, sem a nő, sem a férfi találkozóiról. A férfi vigyázott erre is, a pontosságra.

Délután már elpilledtek mindketten, de a nőt még vinni kellett, neki még koraeste is találkozója volt. Ismét mentek.

Milyen feszült volt a kedves egész nap. Odaérnek, vagy nem, ahova éppen kell? Most éppen jó irányban tartanak? Ilyennek még nem is látta. Hiába mesélt, történetezett neki, mindhiába.

Ilyenek lennének a hétköznapok vele? Feszült lenne? Morcos lenne vele? Nézné éjszakába nyúlóan a tévét?

Kopognak az ajtón. Benyit a férfi, meglepődik, fürdik a nő. Nincs semmi baj? Nincs! Otthagyja.

Na, legalább már látta! Felkészülhet rá! Nincs semmi baj! Már hogy is lenne! Büntetés.

De hát fáradt. És igyekezett is bevonni, abba, amit lát, érdekes műsor volt. Nyugodtan megvallhatod, legalább magadnak, érdekes műsort nézett. De mégiscsak tévé! Itt vagyok én! Hogy lehet akkor műsorokat nézni? Valóban érdekes műsor volt.

A férfi kopog, beteszi a mosdókagylóra a pólót. Ajtó záródik.

Még a pólót is elhozta nekem. Kértem, hozzon nekem alvópólót, abban szeretnék aludni, ami az övé. Elhozta a kedvencét, a kék kedvencet. Figyel rád, te buta! Most befejezhetném a sértődőst. Be kellene fejezni! Én is csak elfáradtam. Vagy nem?

Nekem nincs időm tévét nézni, nem is szeretem. Elszakítja az embereket egymástól, ahol én láttam, ott elszakította, ott magányosan éltek egymás mellett.

Tele ostoba filmekkel, tele igénytelen műsorokkal, butító, gondolattalan képekkel. Én nem akarok ilyet! Én együtt akarok! Szeretnék. Együtt. Vele.

Hangosan szól a televízió, hangosabb a férfi hangja, telefonál. Aztán csönd.

A nő úgy képzelte, relaxál, pihen egy kicsit a kádban, egészen addig lesz benne, míg hideg lesz a víz. Így viszont nem tud lazítani, hogy hangos a televízió, hogy a kedves telefonál, hogy annyira érdekli, milyen arcot vág, mert ő éppen megsértődött.

Kopognak az ajtón. Mogorva, fáradt a férfi: Lezuhanyozhatnék még ma?

Záródik az ajtó.

Hogy beszélhet így? Hogy beszélhet így velem? Megyek is ki a kádból! Megyek! Jöjjön csak! Én meg jól elalszom, azért is elalszom, mire végez a mosakodással. Azért is!

Néhány pillanat múlva helyet cserélnek a fürdőben.

A férfi még rákérdez, mi a baj? A válasz: Semmi.

Még mindig szól ez a nyavalyás televízió! Még mindig. Na, jó. Átöltözöm, lefekszem, alszom. Te meg csak fürödj, csak beszélj velem így!

Én most hisztizek? Hisztizek. Fáradt vagyok, fáradtak vagyunk.

Ezek a szürke hétköznapok? Nekünk tényleg szürkék lennének a hétköznapjaink? Én nem szeretném ezt.

Akkor nem aludni fogok, csak olvasni. Az alvás túlzás. Ő nézzen csak, amit akar, én meg olvasok. Amit akarok. Így, felkapcsolom a kislámpát, legalább jó helyen van, éppen a fejem fölött. Így jó.

Én most megbántódtam. Olyan vagyok, mint egy gyerek. Akkor olyan vagyok!

Csak a híradót akarta nézni. Csak ki akarta kapcsolni az egész nap zakatoló, szervező, rohanó gondolatatit.  Bánom is én! Készültem erre, alig vártam, hogy vele legyek, ő meg nem. Ez tényleg hiszti!

Otthagyott a koraesti találkozóval, elfoglalta magát, nem akart zavarni a munkában  Hová tűnt el? Jött azzal a teli szatyorral, nevette: soppingolt. Már nem is vásárolunk, soppingolunk. Csupa olyat vett, rengeteg olyat vett, amit a nő szeret, amit mindketten szeretnek. Még ott a bor, alig ittam belőle, pedig azt is én kértem. Nem is velem van baja, csal lazítani akar egy kicsit, csak oly nagyon hosszú volt ez a nap.

Mindegy, ha már elkezdtem, muszáj befejezni. Muszáj tovább hisztizni. De a kedvest ez úgy sem érdekli, lepereg róla, nem felidegesíti, kinevet. Mekkorát nevetett rajtam néhány napja, nem bírta abbahagyni. Szórakoztatta a durcaság. Addig kacagott, míg ki nem estem a szerepemből, a felvett, hisztis szerepemből. Ilyet én még nem tapasztaltam. Más ordibált velem, vagy elfutott tőlem, ő meg nem. Ő kacag.

Abba kellene hagyni ezt. Várjam mosolyogva, kedvesen, végre beszélgethetünk, végre figyelhetünk egymásra. Nem! Olvasok.

Nyílik a fürdőszoba ajtaja, jön a férfi a szobába, ráles a tévére, lehalkítja, pizsamát vesz fel. Odabújik a nő mellé: Mit olvasol?

A nő rá sem néz: Egy előadás anyagát.

Válasz nincs, a férfi lekapcsolja a kislámpát, a nő leteszi a könyvet,

Most is kiesik a szerepéből.

Végre figyelnek egymásra, mellébújt a kedves.


lllés Adrienn 



További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu