Kultur
HŰSÉGES ELŐFIZETŐ (két oldalról)
HÉTVÉGI LÉGYOTTRA IGYEKSZEM. KEDVESEMMEL A TÓPARTI CSÓNAKHÁZBA BESZÉLTÜK MEG A RANDEVÚT.
Megérkezem, még nincs ott. Leheveredem az egyik alsó
állványon tárolt kenuba. Szivacsot teszek a hajó fenekébe,
és kényelmesen elnyújtózom. Kint negyven fok van, de itt


az árnyékban meghúzódva egészen kellemes. Kis idő
múlva kinyitok egy sört, rágyújtok, és a várhatóan kellemes
délutáni programon merengek. Kievezünk a tóra, majd
kikötünk a szigeten, és bográcsozni fogunk. Este, vacsora
után hatalmasat szeretkezünk, és bámuljuk a parázsló
tüzet. Szeretem az ilyen hétvégéket. Nincs munka, csak a
végtelen körbe ölelő csend és a földi örömök. Felhőtlen
gondolataim örvénylését a civilizáció átka, mobil
telefonom csipogása töri meg. - Önnek egy új üzenete
érkezett. Ki a fene lehet az? Ki merészel zavarni? Nem
olvasom el. Nehogy már valami kósza hír elrontsa szépen
eltervezett, idilli napomat. Nem érdekel. Pár perc múlva
újabb csipogás. Kinek lehetek ilyen fontos? Belátom, nem
dughatom homokba fejem, és bosszúsan a telefonért
nyúlok, és olvasni kezdem az üzenetet.
-Ne várj!Nem megyek! Elég volt a hülye gulyásodból, elég
a csendből és különben is, mindig utáltam a szigetet! Borulj
fel, végeztem veled! Elvörösödöm a méregtől.
Fájdalmamban szinte ordítani tudnék. Kitántorgok a
csónakház elé és a kerti csapnál vízzel locsolom az arcom,
hogy kissé magamhoz térjek. Ez aztán nem semmi. Így
kibabrálni velem! Mi az, hogy nem jössz? Mi az, hogy
végeztél? Azt hiszed ennyi egy szerelem? Majd én
megmutatom! Hát mit képzelsz te? A telefonomat
felkapom, és kiülök a tóparti stégre. Majd én küldök neked
egy sms-t. És pötyögöm...
Szia! Nem vagyok a csónakházban. A barátnőddel
elutaztam Kubába, hosszú hétvégére. Ezek szerint jól
döntöttem. Én is végeztem veled! Kár, hogy nem szereted
a főztömet, a barátnődnek igen ízlik. Ja, és még valami.
Kicsit fogyhatnál, ha el akarsz kelni a halpiacon! Te tudtad,
hogy ő egy bombázó? Én is csak úgy egy fél órája tudom,
hisz most úsztam vele először meztelenül a tengerben.
Neked is kellemes hétvégét! Szia!
Leteszem a telefont, napozok, kezdek megnyugodni. Egy
kis motoros hajó közeledik felém, és a stégemnél kiköt.
Egy lány száll ki belőle, és egy sört nyújt felém. Álmodom?
Kérdem tőle, de közben érzem kezemben a hideg doboz
semmihez sem hasonlítható, mennyei tapintását.
Ádámcsutkám le-fel jár, hiába, a pavlovi reflexek
működnek. Bontom a jéghideg sört, iszom, érzem vérré
válik, és közben a lányt szemügyre veszem. Gyönyörű,
fenséges, mint egy igazi tündér. Kívánatos, érzéki, magas,
hosszú combú, rövid hajú, napbarnított bőrű.
-Ki vagy te? Jó tündér? Sellő nem lehetsz, hisz mindened a
legnagyobb rendben megvan.
Én? - kérdi.A telefon társaság ajándéka vagyok.
Te? És miért küldtek?
Tudod, mi a telefonközpontban elolvassuk az üzeneteket.
Az sms-ekből arra következtettünk, hogy sürgős
segítségre van szükséged.
- Pillanatok alatt bemérjük a küldés helyét, és rögtön
megállapítottuk, hogy itt vagy egyedül és nem Kubában. A
főnök megijedt, hogy nehogy valami butaságot csinálj, és
azonnal ide küldött, mint vigaszt. Én vagyok a cég
vigaszlánya. Mondhatnám úgyis, hogy mi egy szerelmi
segélyszolgálat is vagyunk. Kötelességünk megmenteni a
leghűségesebb előfizetőinket. Gyere, menjünk úszni!
A ruháját egy szempillantás alatt levette, és ott állt a stégen
előttem barna bőrével, sudár alakjával, ingó-bingó-ringó
bimbóival, és egy hatalmas csukafejessel a vízbe vetette
magát. Mikor a víz alól felbukkant, vágyakozva nézett rám,
és csábítóan úszni hívott. Utána ugrottam, és együtt
úsztunk egészen a szigetig. A sziget előtt, ahol a lábunk
már leért a talajra, szeretkezni kezdtünk. A vízben állva,
ölembe kapva, mint egy pihét, úgy tartottam és órákon át
élveztem teste varázsát. A lenyugvó nap koronáját már a
sziget partján ülve csodáltuk kéz a kézben.
-Köszönöm a segítséget!Remélem máskor is láthatlak!
- Persze, biztosan. Egy kikötése azért van a telefontársaságnak.
-Mi az?
- Legyél továbbra is a hűséges előfizetőnk! Beláthatod,
nálunk első az ügyfél.
 
 
Ocsenás Gábor
 
Hirdetés

 
Hűséges előfizető
 
 
Tizennégy éves születésnapom után egy héttel elhívott egy cukrászdába az én világlátott nagymamám. Hetente egyszer találkoznunk kellett, elmesélni kivel, mi történt., s tanácsot adni nekem az élet nagy buktatóihoz, az aktuális fiúkapcsolathoz, bármihez. Javában folyt a csevej, mikor feltűnt egy férfi tekintete a másik asztalnál. Nem engem nézett, kicsit oldalra dőlve láttam, kihez beszél így, ki váltja ki belőle azt az arckifejezést. Én olyat azelőtt még nem láttam. Nem láttam még vágyakozást senki férfiember arcán, s nem láttam még nőt, aki ezt rezzenéstelen arccal tűri, sőt játszik a helyzettel. A nő ugyanis azt tette, játszott vele. A nő nem volt túlságosan szép, de nagyon csinosan öltözött, nagyon ápolt kinézettel bírt. Nagyon. 
Nagymama észrevette leskelődésemet, hátra sem nézett, csak mondta: luxuscikk. Nem értettem, miféle luxuscikk? 
A nő, az egyik luxuscikk, ha finoman akarok fogalmazni. A nő mindenféle szolgáltatásokat nyújt az aktuális férfinak, legyen szó itt beszélgetésről, közös exkluzív helyen való megjelenésről, vagy éppen szexuális igényekről.. Megdöbbentem, mert azonnal bevillant az utcasarkon, vagy az autópályákon álldogáló lányok sora. Nagyanyám folytatta, ez nem az a környezet, ez nem afféle kielégítése a férfinak, ez több mindenféle szempontból, legfőképpen pénzben. De ehhez nyelveket kell beszélni, ehhez gyönyörű testalkat kell, nem muszáj szépnek lenni, de a nőies kisugárzás kötelező.
Azt hiszem, akkor dőlt el, ott a cukrászdában, a félig megevett krémes fölött, én azonnal nyelveket fogok tanulni.
Évekkel később már négy idegen nyelvet beszéltem folyékonyan, vigyáztam az alakomra, nagy gondot fordítottam a testemre a lábujjamtól az utolsó hajszálig. Nagy gondot.
El nem tudtam képzelni, hogy én bárhol is dolgoznék napi nyolc, vagy tíz órát. Én ilyen vágyat akartam látni a férfi szemében, úgy akartam játszani, nevetni rajta, mint az a nő hajdanán. Érzelem, szerelem nélkül.
Nagymamám kivételével mindenki azt hitte a rokonságban, a közeli, s távoli környezetemben, én fordításból élek. Részben igaz is volt.
Részben, mert a luxusszálloda, ahol elkezdtem pályafutásomat, számos külföldi hírességet bújtatott magában, s bújtatott engem, melléjük. Kellett az idegennyelvtudás. Az összes lány között én voltam a legtanultabb, engem lehetett a legtöbb vendéghez küldeni, vagy őket hozzám, bárkivel tudtam beszélgetni, bárhogy.
Soha nem az érdekelt, örömet szerez-e számomra az együttlét, akár a kommunikáció, akár az ágyban töltött idő, mindig lestem az arcukat, addig kényeztetni, addig hergelni, amíg nem látom azt a vágyat, mint annál a férfinál. Nekem ez volt a cél, engem csak ez mozgatott. 
Kellett hozzá a testem, kellet a hosszú hajam, kellett hozzá az odafigyelés, kellett, hogy a férfi, akármilyen csenevész, vagy ostoba is volt, mellettem valódi férfinak érezze magát
És nekem ez mind ment, nagyon könnyen ment. Azért ment, mert nem érzelemmel dolgoztam, soha nem dugta fel a fejét az életemben a férfi iránti vonzalom. Pedig sokan voltak, sokan keresték újra és újra társaságomat. Soha nem tudta meg egyik sem, amit érez, amit látok az arcán, az valódi viszonzásra nem kerül, valódira nem. Részemről csak álcák, csak maszkok voltak, sejtetések, talán érzek valamit, talán nem. Ezzel lehetett a legtöbbet magamhoz kötözni, a megjátszott bizonytalanságommal. Játszottam, élveztem a játékot.
Évekig dolgoztam ott. Nem a munkát untam meg, inkább a körülményeket, hogy évek alatt csak jöttek hozzám, vagy nekem kellett menni, de ugyanazon épületben. Ha volt is kiruccanás, mert vitt színházba az egyik, konferenciára, vagy éppen lóversenyre a másik, a vége mégiscsak a szálloda szobája lett. 
Nekem más kellett, nekem mozgás kellett. Nem találtam még új lehetőséget, úgy adtam le a szobám kulcsát. Nem hitték el, hogy én, aki a legeladhatóbb vagyok, én ezt komolyan gondolom. Komolyan gondoltam.
Volt elég pénzem, vártam hát a lehetőségre. Semmi gondom nincs, csak várok hát. 
Hetek teltek el, mikor az egyik visszajáró felhívott, hiányzom, olyan jó lenne, ha a közelében lennék, akár dolgozhatnék is nála. Nem akartam telefonokat árulni, nekem a saját munkám kellett, csak más köntösben. Mondta, itt más a köntös.
Azt hittem viccel, mikor a találkozón mesélte, mivel is foglalkozik, s már akart hívni ide, csak nem tudta, hogyan is tálalja, ne utasítsam el.
Figyelik a telefontársaságok sms- eit. Figyelik, s ha bajt észlelnek, közbevágnak, besegítenek. Egy kikötés van csupán, hűséges előfizetőről legyen szó. Csak náluk jöhet szóba az a szolgáltatás, ami az én szakmám. 
Én döntöm el, hogy segítek. Én döntöm el, hogy ide csak beszélgetés, vagy iszogatás, esetleg intimitás is kell. Megtörténik, hogy külföldre röptetik, vagy éppen az ország másik végébe a kollégát, a lényeg, minél előbb érkezzen a segítség. Mentettek meg így már öngyilkosságra készülőt, szerelmi csalódásban szenvedőt, hosszú a sor. 
Hihetetlennek tűnt, hihetetlenül tetszett. Egy kérése volt, mivel az egyik lány hosszú, a másik félhosszú, én legyek a rövid hajú. Utáltam, mindig is utáltam a rövid hajat, mintha egy női fegyvert vettek volna el tőlem. Rábólintottam a vágásra, gondoltam a belépőhöz legyen, utána majd én diktálok.
Tényleg más volt a köntös. De a férfiak ugyanazok, csak ők nem jöhetnek vissza, nem igényelhetnek újra. Egyfajta megkönnyebbülés, nem kell ugyanannál többször is megjátszani a szerelmet, jövök és megyek. 
Játszom, nevetek magamban az általam kiváltott érzéseken, nevetek érkezéskor, nevetek búcsúzáskor.
És mindez a meglepetés köntösében, mert erre egyik sem számít, főleg nem a már mindent, vagy éppen majdnem mindent feladók, elhagyók. 
A szolgáltatás, ami jobbára egy beszélgetés volt néhány pohár ital mellett, pár, apró csók, máskor pedig szavak nélküli vad összefonódás.. 
Mentem helikopterrel, mentem sebesen száguldó autóval.
Aznap motoros hajóval mentem. Küldtek, mert ezzel a férfival most szakítottak ezzel a férfival már oly sokszor szakítottak. Hat éve hűséges a telefontársasághoz. 
Azt szerettem a legjobban, amikor megérkeztem, amikor megdöbbentek, amikor ráeszméltek, itt most ők a legfontosabbak, itt most kívánhatnak bármit, az teljesítve lesz.
Így volt ez vele is, a döbbenet, a meglepetés. Én már akkor éreztem, nem jó, hogy engem küldtek, mert én is meglepődtem. Volt egy sör a hajóban, odaadtam neki, gondoltam addig helyrebillentem a zavart, ami valahonnan előbukkant belőlem. De ez a férfi úgy nézett, pedig még nem is tettem semmit azért, hogy így nézzen. 
Levetettem a ruhámat, hívtam ússzon velem. Egy kis szigetig úsztunk, s csupán két órát tölthettem volna vele, vártak máshol, mennem kellett volna tovább. Valamiért, talán amiatt a fura zavar miatt bennem, talán amiatt, ahogy hozzámért, talán, ahogy csókolt engem, talán mindezért maradtam. Talán mindazért, mert ilyet én még azelőtt nem éreztem.
Lenyugodott már a nap, mikor indultam. 
Úgy váltunk el, reméli, láthat még, s én hadartam a szokásos választ, csak maradjon hűséges a céghez.
Másnap már nem mentem be dolgozni. Felhívtam a férfit.
Nem magyaráztam el, ki vagyok, tudta.
Közöltem, utálom a rövid hajam, s pár hónap múlva hosszú lesz.
Válaszolta, bármilyen lehet.
Közöltem vele, én ebből éltem, nem ő az első ilyen eset.
Válaszolta, nem baj.
Közöltem vele, viszont ő az utolsó.
Válaszolta, küldött már sms-t a cégnek, engem azonnal rúgjanak ki. Azonnal vigyenek oda a szigetre. Azonnal!
Mást nem kellett közölni, sem megválaszolni.
Azóta van azonnal.
 
 
Illés Adrienn
 
 

További képek megtekintése

Hozzászólások:
szabolyka2012.11.01. 17.23.22
Szeretem ezeket az írásokat. Váratlan témák, váratlan és izgalmas történetek, mai gondolatok és nagyon olvasmányosak.


Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu