Kultur
Meghalt Komár László - Bergendy István emlékezik
Budapest, 2012. október 17., szerda (MTI)
Komár László abban volt hihetetlenül jó, hogy elképesztően érezte Elvis Presley éneklési stílusát, és ezt nagyon jól átültette a magyar nyelvű dalaiba is - mondta a szerdán elhunyt énekes egykori zenésztársa, Bergendy István az MTI-nek.
 
    "A Bergendy-együttes 1962 őszén kezdett játszani a Budai Ifjúsági Parkban, és három éven át ugyanúgy a mi énekesünk is volt Komár László, akárcsak a Scampolóé. Nálunk nem volt hivatalosan tag, de rendszeresen fellépett velünk. Mi akkor dzsesszt játszottunk, de vele Elvis rock and rolljait adtuk elő hatalmas sikerrel" - idézte fel Bergendy István.
    A fúvós hangszereken játszó zenész arról is beszélt az MTI-nek, hogy 1964 nyarán Komár László mutatta be nekik akkori jegyesét, Zalatnay Saroltát, akinek később önálló kislemezt készítettek. "Komárnak is írtunk 1966-ban két számot, de nem ért oda időben a lemezfelvételre, mert egy Scampolo-koncert után belekeveredett egy verekedésbe, és amikor végre megjött, akkor sem volt jó állapotban, így rossz lett a produkció, nem is jelentek meg a számok, lemezgyári karrierje csak másfél évtizeddel később tudott beindulni".
    1967 januárjától 1969 végéig a Bergendy-együttes külföldön zenélt, és ezalatt Komár itthon ismert énekessé vált a Dogs és az Atlas tagjaként. "Hazatérésünk után, 1969-70-ben, egészen Demjén Ferenc csatlakozásáig ismét velünk énekelt, együtt turnéztunk. Jó barátunk volt, de mivel őt csak a rock and roll érdekelte, mi pedig nem akartunk egy stílus mellett lehorgonyozni, nem vetődött fel, hogy végleg csatlakozzon hozzánk".
    Később, a hetvenes évek közepén, amikor Komár László a Sprint együttessel zenélt, Bergendyék fúvósszekciója kísérte őt.
    Komár Lászlót 67 éves korában, szerdán hajnalban érte a halál Budapesten hosszú betegség után.
 
 
Forrás:MTI 2012. október 17., szerda 16:08 



További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu