Kultur

Vallomás

Hajnalban riadt meg. Nem álmodott rosszat, nem zaklatta fel semmi az azelőtti napból, csupán nem tudott tovább aludni.

Próbálkozott, forgolódott az ágyon, hátha visszaalszik. Éppen igazgatta a takarót, mikor előugrott a férfi profilja. A férfi, amint ül mellette, s ránevet cinkosan, finoman megérintve a térdét. A fejétől indult el, s hirtelen ért a lábujjakig a forróság, ami elöntötte, elárasztotta. Szaladt elő a következő kép, ahol ölelik egymást a kádban, s már érkezett a másik felvillanás, amint az ágyon fekszenek, s csókolja a férfi, úgy, ahogy azt ő szeretné, éppen úgy, ahogy azt a  férfi is szeretné. Éppen úgy. A takaró alatt összeszorította a combjait, annyira, szinte már fájt. Ezt nem lehet! Ezt rögtön abba kell hagyni. Míg egyik szobából átsietett a másikba, szidta a férfit, tűnjön már el, tűnjön a fejéből. Mivel is tüntethetné el? Dolgozni fog, közben zenét hallgat, csak ne érezze már az ölelést, ne lássa az arcot. Hajnali négy óra van. Sikerült elterelnie a figyelmét, elszálltak a képek, eltűnt testéből a melegség. Dolgozott.

Délután hívta fel a férfi, hogy egész nap ő jár a fejében, nem bír magával, elég csak a nőre gondolnia. Először neveti a férfit, aztán előbukkan a hajnali ébredés, s elhallgat a kacaj. Este találkoznak, addig mindenki dolgozzon, mindenki foglalkozzon mással. Az este az övék

A nő készül. Negyedóra múlva érkezik a kedves, negyedóra múlva fürdenek, ágyba bújnak. Olyan jó lesz, mindkettejüknek olyan jó lesz.

Ül a kanapén, lesi az órát, mert a férfi pontos, soha nem késik, jöhet akármilyen messziről hozzá, hosszú hónapok óta soha nem késett.

Ül a kanapén, fehér blúzban, fekete szoknyában, alatta a piros fehérnemű. Már nem is a férfit várja, pereg előtte a mai nap. A sok ember, akivel találkozott, a férfi hívása, ami egy időre megállította az időt, mert ismét ki kellett belőle hessegetnie, hogy a munkára tudjon koncentrálni és aztán a hajnal.

A kedves is mondta, ő is érezte, hiányzik a másik. Oly nagyon hiányzik a másik.

Pörgette a napot, beleszőve a férfival már számtalan együtt töltött időt, s megakadt a fonal egy mondatnál, amit hónapokkal ezelőtt mondott a kedvesnek. Egy mondat, amit ő hallott valamikor, idejét, nevét sem tudja honnan és kitől származik, de elmesélte a kedvesnek. Elmesélte, ha egy nő valójában megszeret egy férfit, akkor megfürdeti, átmossa a testét, s nem engedi, addig nem engedi, hogy a másik hozzáérjen. Akkor a férfi kacagva mondta, ő már fürdette a nőt. De az nem az volt, az egy zuhany alatti szappanozás, semmi más, ahol mindketten vizesek, meztelenek voltak. Az nem ugyanaz.

Ő most várta a férfit, megszakítva azt a fonalat annál a mondatnál, a néhány hónappal ezelőtti pillanatnál.

Megriadt a kopogásra, még alig eszmélt fel a gondolatból, mikor hevesen átkarolta a férfi. Tudta, hogyan csitíthatja, hogyan késleltetheti a kedvest, megsimogatta az arcát, kérte vetkőzzön le, ő majd megereszti a fürdővizet.

A férfi vette le ruháit, s mesélte közben az aznapi történéseket, ismét elmondta, mennyire akarta már látni a nőt.

A fürdőszobában csendesen csorogni kezdett a víz, lassan töltve meg a hatalmas, kétszemélyes kádat.

A nő állt a csordogáló víz mellett, oda- odanyúlva, ne legyen nagyon meleg a víz, a kedves azt nem szereti.

A férfi mellé lépett hátulról átölelve, súgta, vetkőzzön az édes is, jöjjön be mellé. A csók után a férfi beült a vízbe, várta a nőt.

A nappaliban volt a fotel melletti kisasztalon a habfürdő. Az édes leült a fotelbe. Várta telítődjön a kád. Várt, mert félt. Ő most vallomást fog tenni a férfinak. A kedves mindenre emlékszik, amit ő neki mond, a férfi figyel rá, ennyire soha senki nem figyelt őrá. Tudja, így érez a férfi is, isszák egymás szavait, gondolkodnak rajta, érnek, fejlődnek belőle. A kedves emlékezni fog rá, ha a nő felajánlja a férfinak, hogy megfürdeti, a másik elutasíthatja, ha nem úgy érez. Ezen nem szabad megbántódni, ezt el kell fogadni; csak akkor engedélyezett a mosdatás, ha őszintén így gondolja a másik is. De mi lesz, ha a férfi nem így érez? Akkor mi lesz? Ő sem gondolta még negyedórája, hogy ezt teszi, hogy ezt akarja tenni. Honnan jött elő ez a gondolat? Mert ő, a nő megteszi a vallomást, de a férfi nem? Akkor a férfi elszalad, vagy megjátssza még egy ideig, hogy minden szép és jó, s csak várni fogja a lehetőséget a menekülésre? Lehet, nem is kéne ez a fürdetés. Olyan ostoba dolog, nem is emlékszik rá ki mondta, nem tudja, kire kell haragudnia ezért a történetért.

A víz lassan folyik, szerencsére. A kedves nem fogja őt hívni, mindig megvárja, nyugodtan vár. De neki most már mennie kéne. Inkább levetkőzik, inkább melléfekszik, legyen úgy minden, ahogy eddig is történt. De nem. Ő mégis elmondja a kedvesnek. Elmondja, aztán menjen a férfi, fusson a férfi. Ha nem így érez, akkor menjen, keressen mást, találjon mást, aki úgy csókol, mint ő, úgy sarkallja, mint ő, úgy vágyik rá, mint ő. Olyan úgy sem lesz. Olyan hihetetlen, hogy lenne. Ezt a férfi is tudja, ő is tudja.

Felállt a fotelből, fogta a fürdetőt, megremegett a térde. El kell kergetni a gondolatokat. Ha ez a férfi itt hagyja, ő bizonyára össze fog törni, de ez a férfi is össze fog. Lehetetlen, hogy ne érezze ennyire a kedvest. Az lehetetlen.

Mire beért, már a mellkasáig ért a férfinak a víz. A nő zárta el a csapot. A férfi meglepetten nézte, miért nem meztelen az édes, mi történt ez idáig. Nevetett a nőre, az csak mosolygott vissza rá, már nem félt, ennek így kell lennie, ennek valahogy kell lennie.

Fogta a fürdetőt, mosolygott a férfira, s mondta, amit érzett, ő most megfürdeti a kedvest. A férfi harsányan felkacagott, hát persze, hogy mosdatás lesz, csak jöjjön már. A nő állt, mosolygott, még egyszer elmondta, ő most fürdetni szeretné őt. A férfi nevetett, figyelt, mindig figyelt. Ez itt nem az, amire ő gondolt, az édes mást akar. Mit akar? Forgatta, kutatta, mit talál, mit mesélt a nő, mire céloz, addig kereste, míg megszakadt a fonal, annál a pillanatnál, annál a mondatnál, amit hónapokkal ezelőtt mondott az édes.

 Látta a nő, megtalálta a férfi a mondatot. Nézték egymást, a férfi meztelenül a kádban, a nő nyakig felöltözve a kád mellett.

A férfi egész nap erre vágyott, a nőre vágyott, a telt kebleire, a feszes combjaira, nőiesen puha hasára, a szájára, ami éppen úgy csókolt, mindig úgy csókolt, ahogy ő akarta, ahogy ők akarták. Az édesre vágyott. Nem is tudta, mikor kellett neki ennyire valaki, ennyi idő eltelte után is valaki. Nem tudta, talán nem is volt, vagy csak nagyon- nagyon régen. A nő meg akarja fürdetni őt, s lehet nemet mondani, anélkül, hogy megbántódás lenne, lehet igent mondani, de akkor valóban igent kell mondani. Mi legyen? Hónapok óta tart. Ott van mindennap, ha nem is találkoznak, ott van. Mindig meg akarja érinteni, mindig hozzá akar érni az arcához, a kezéhez, vagy csak titokban a lábához az asztal alatt. És most itt áll a nő. Itt áll az édes, várja, mi legyen, várja, mit akar. Nincs sem jó, sem rossz válasz, mert minden úgy megy majd tovább, mint azelőtt.

Nézik egymást, mosolyognak.

A férfi nem szól semmit, odacsúszik a nő elé, kiveszi a kezéből a fürdetőt, kinyitja a tetejét, s visszaadja, visszateszi az édes kezébe. A nő kiönti tenyerébe, s beszappanozza a kedves arcát, az lehunyja szemeit, akkor is csukva tartja, mikor vízzel öblítik le fejét. Csukva a szeme, mikor siklik végig a szappanos kéz a nyakon, a háton, férfias mellkasán, köldökénél megszakad a mosdatás. Újabb adagot nyom kezére az édes, s most a talpait mossa, halad végig a bokán, simogatja testére a habot előbb a comb külső részén, majd siklanak a kezek felfelé a belső oldalon is. Csukva a szeme, a nő is vizes lesz, könyökig vizes, mikor felér a combok belső felén. A férfi felszisszen, feje hátrahanyatlik, ezért ottmaradnak az édes ujjai, ottmaradnak egészen addig, amíg végigborzong a férfi meztelen teste, megfeszül, s elernyed az egyre hűlő vízben. A férfi be akarja rántani maga mellé a nőt, az kedvesen eltolja a kezét. Alákarol, a férfi feláll a kádban, most nyitja ki szemeit, most, mikor törli testét a nő, mikor odavezeti az ágyhoz, hozza a hajszárítót, szárítja a haját. Nem szólnak semmit, csak lesik egymást.

Az édes odarakja hátához a párnákat, ahogy szokta, két nagypárnát egymásra- Nekidől a férfi, rántva magával az édest, aki most már nem ellenkezik, most már megadja magát. Hagyja, hogy lefejtse róla a vizes blúzt a férfi, hagyja, hogy összekacagjanak az ő segítségével leküzdött fekete szoknyán, a piros fehérneműkön. Hagyja, ölelje a derekát, hogy csókolja a mellét, hagyja, hogy most az ő teste borzongjon bele abba, a másik hozzáér. Hagyja, hogy csókolja száját a férfi, hagyja, hogy szenvedélyesen összefeszüljön, s elernyedjen testük.

Hagyják, hogy a vallomás teljes legyen.

 

Illés Adrienn  

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu