Kultur

Csöpe angyala

Ketten születtek testvérek, fiú és lány.
A fiú, Mátyás kapott minden szépet magára, minden kedveset magába. Tisztelték, megbecsülték munkáját, s hamar kapott magának megfelelő, szeretnivaló feleséget. A lány, Vera ugyanolyan magas, mint bátyja, ugyanolyan csontos, ugyanolyan széles arccsontú. Igyekezett ő az idősebb nyomdokait követni, kedvesnek, mosolygósnak lenni, mindhiába. Vera húszas évei végén döbbent rá, falubéli lánytársai már mind férjhez mentek, gyermeket nevelnek, csak ő maradt magára, csak ő ragadt a szülői házban. Talán a felismerés, talán a háta mögötti összesúgások miatt változott meg, nem lehet tudni. Vera alig-alig köszönt az utcán, ha szólt, szavai vágták, sértették a másik embert. Egy idő után már nem szívesen beszéltek hozzá, kerülték ahol és ahogyan csak lehetett a csúnya, mogorva lányt.
Szülei lettek az elsődleges családja, de azok hamar odavesztek, hamar sorsukra hagyták gyermekeiket. Vera egyedül maradt a hatalmas szülői házban, a számtalan jószággal, a gazdasággal. Nem akart bátyja felé nyitni, akkor született meg ott az unokahúg, gondolta, ő biztosan zavarna. De Mátyás átsétált hozzá egyik este, kérte, költözzön hozzájuk, adják el a szülői házat, a hatalmas birtokon való munkán pedig osztozzanak meg. Vera mégiscsak nő. 
A vénlány maga is csodálkozott milyen hirtelen bólintott rá a változtatásokra. 
Eladták az otthont, átköltöztették a másik házba, saját lakrészt kapott, saját bejárattal, de közös konyhával, fürdőszobával, ehhez a testvére ragaszkodott. Legyen néhány közös pont, mégis egy családdá lesznek.
Vera segített bent, segédkezett kint a földeken és megbarátkozott a cseperedő unokahúggal. Nem csupán megbarátkozott, szinte gyermekeként figyelte, leste kívánságait.  Soha nem hívta nevén, eleinte volt Csöppség, s abból keresztelődött át a kislány Csöpévé.  Sajátos világot alakítottak ki maguknak, amibe nem avatkozott be egyik saját szülő sem, kellett ez a gyereknek, kellett ez a csúnyaarcú lánynak, rájuk hagyták. 
Beszédhibával csacsogott a gyerek, ezért lett Vera, Venya. Ők voltak ketten esténként a mesék világában el-elkalandozva, Venya és Csöpe.  Szóltak a mesék az életről, a halálról, csodákról, mesebeli szerelmekről, szörnyekről. Éppen arról szóltak, amit igényelt a cseperedő lélek. Kellettek jók és gonoszak, mesélni az angyalokról, az ördögökről, a világ kialakulásáról. 
A kedvenc, amiről minden este mesélni kellett, az angyalok. Az angyalok, akik Jézuska karácsonyfája alá beteszik az ajándékot, s a másikféle angyalok, akik elviszik a már földi léttől búcsúzó emberek lelkeit a jók országába. Angyalból sokféle van, megannyi rászabott feladattal. 
Csöpe angyalokat rajzolt, szárnyakkal, glóriával, letakart arccal, mert Venya azt mondta az arcukat nem lehet látni, annyira szépek, arra emberi szem nem tekinthet. Csöpe néhány pillanatig gondolkodott milyen legyen az első angyalrajz ruhája, de ha Venya szereti a zöldet, akkor legyen az. Zöld.
Így szaladtak az évek. Hétköznapok, munkával telítve, esték mesevilággal, az ünnepnapok, melyek megtarkították életüket. Harminckét éves lett Venya, ötéves Csöpe, mikor hosszú hónapok múltán a nagynéni mégiscsak elment orvoshoz, nem akar múlni a köhögés.  Kérték, jöjjön vissza két hónap múlva kontrollvizsgálatra. Messze volt a város, elvett egy napot az utazás, a várakozás, az ellenőrzés. Szekérrel mentek a falu határáig, onnan lassan döcögő vonattal, mert a másodikra ment Venyával a báty. A második után behívta őket az orvos. Nem fejlett akkor még az orvostudomány, csak azt látja a tüdő állapota két hónap alatt is annyit romlott, mintha saját magát rágná szét. Ez nem operálható, annyi bizonyos. Ad orvosságot, de ennyi tüdővel, ilyen rohamosan súlyosbodó állapottal talán a karácsonyt sem éli meg Vera. Akkor októbert írtak. 
Lassan zakatolt hazafelé a vonat, még lassabban cammogott a szekér. Már majdnem hazaértek, mikor megbeszélték, mindent elmondanak otthon. Nincs tabutéma, a halál is része az életüknek és talán nincs is igaza annak az orvosnak.
A feleség sírt, Csöpe végighallgatta a diagnózist, aztán kérte Venyától az esti mesét.
Novemberben már inkább feküdt Vera, mint mozgott Az unokahúg ott játszott az ágya mellett, mellé feküdt este meghallgatni a történeteket, idomult a megváltozott állapothoz.
Közeledett a Karácsony, s az egyik esti beszélgetés kapcsán, Csöpének felcsillant a szeme. Milyen jó lenne látni az angyalkát, ahogy pakolja az ajándékot a fa alá, olyan jó lenne beszélgetni vele, mert szeretne kérni tőle. No, sebaj, este majd imádkozik, hátha teljesül.
Vera éjszaka sem aludt nyugodtan, nappal meg soha nem tudott pihenni, volt ideje gondolkozni a hallottakon. Be-benéztek hozzá, amit lehetett munkát, azt mellette végezték el, beszélgetve vele, csak ott lenni mellette. 
Éppen szakadt ruhákat varrt a sógornő, mikor elhangzott a kérés. Segítség kell, zöld ruha kell, ha lehet muszlin és selyem. Karácsonyra legyen kész. Csöpe anyja mosolygott, hitte is, nem is, hogy meg lehet csinálni, hogy Verának lesz ereje ezt véghez vinni. De méretet vett, s az esti mesék után bement a fekvőhöz, igazított, szabott, varrt, készítette az angyalruhát.
Szenteste Csöpe ellenőrizte, Jézuska meghozta a fát, ahogy ígérte. De vajon az imákat hallotta-e valaki, vajon teljesül-e. Akkor kezdett benne reménykedni, mikor a szülei megkérték bújjon el az ágy rámája alá. Ilyen még nem esett meg. Ők talán már tudnak valamit, amit ő nem. Gyorsan elbújt a csipketakaróval fedett ráma alá, s lesekedett. 
Halkan nyílt a bejárati ajtó, s álomszép zöld selyemruhájában, muszlinkendővel letakart arccal megérkezett az angyal, kezében az ajándékokkal. Halkan sikított fel, szülei pedig igyekeztek nem elmosolyodni a sikolyt, a meglepetést. Csöpe alig várta, hogy hívják, olyan lassan, olyan meghajolva sétált, araszolt a fához ez az angyal. De végtére is mindegy. Ez egy idős angyal lehet, talán valamelyik arkangyal, talán megfáradt már, hiszen annyi dolguk van. Felkucorodott amennyire csak lehetett, s már nem is érdekelte, észreveszik az arcát, minél jobban szerette volna látni a karácsonyi csodát. Akkor hívták. Ha az angyal nem repült, akkor ő igen. Szinte repült a fa előtt állóhoz. Hiába mutatták az ajándékcsomagokat, neki nem az volt a fontos. Megállt, megérkezett a hajlott hátú angyal elé, kihúzta magát. Gondolta ugyanúgy kell, mint Télapó előtt, s elkezdte mondókáját. Először is megdicsérte a gyönyörű ruháját, megköszönte, hogy meghallgatták imáját és úgy küldték el ide, hozzá az ajándékokkal, tudjon találkozni vele. De itt most nem az ajándékok a fontosak, hanem a másik munka. Mert fekszik bent a szobában Venya, aki az ő mesemondója és Venya nem mondja, de bizonyos, hogy fél innen elmenni, fél a haláltól. Ő, az angyal éppen olyan, amilyet elképzelt, amilyet oly sokszor megrajzolt. Ő, Csöpe nagyon szépen megkéri az angyalkát, ha eljön az idő, ha neki el kell menni, ő jöjjön érte, éppen ebben a zöld ruhában, mert Venyának ez a kedvenc színe és így biztosan nem fog félni. És ami a legfontosabb, nagyon, de nagyon vigyázzanak rá ott fent. Mert az ő nagynénje a világ legszebb, legkedvesebb, legokosabb, legszebb történeteit elmesélő nénje és neki olyan nagyon fog hiányozni. Ennyit kér szépen tőle, az angyalkától.
Az angyal nem tudott azonnal megszólalni, fogta a mellkasát, igyekezett nem köhögni, nem felsírni. Azután nyugtatta meg a fürtös hajú kislányt, minden úgy lesz, ahogy kérte, megígéri. 
Csöpe egészen a bejárati ajtóig kísérte ki, s annyira megörült a hírnek, még az ajándékait is majd elfelejtette kibontani.
Este aztán odafeküdt Venya mellé, mutatta neki az újonnan kapott játék babát, s a fülébe súgta, nem lesz baj, ő már intézkedett.
Venya újév második napján aludt el örökre. Úgy, mint faluhelyen szokás a halottas ágyán ravatalozták fel, ott véve tőle végső búcsút.
Csöpét a temetés reggelén engedték be hozzá elköszönni. Állt mögötte apja, anyja. A kislány megfogta nagynénje kezét, simogatta, s hogy kit nyugtatott magát, vagy a másikat, ki tudja. 
Venya, ugye a zöld ruhás angyalka jött? Ugye ő jött? Biztos, hogy ő jött. Megígérte nekem. Az angyalkák nem hazudnak. Az angyalkák jók. Venya, te igazán jó helyen vagy, az angyalkák olyanok, mint te. Olyan jók.
 
 
Illés Adrienn
 
 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu