Kultur
Valaki jön
Istenem! Miklóskám! Hát maga jött! Istenem, annyira kívántam, hogy maga jöjjön, ne az édesapám, ne az édesanyám.
Maga jöjjön, csak maga jöhet. Oly nagyon boldoggá tett, hogy eljött. Jajj, olyan nagyon boldoggá.
Persze, üljön ide mellém. Istenem, de jó látni magát. Istenem,olyan jó. Maga most is olyan gyönyörű ember, mint amilyen volt. Ne marháskodjon. Dehogy is vagyok. Én már megöregedett, megkeseredett vénasszony vagyok. Ne mondja. Ne mondja. Jó, elhiszem magának, csak ne beszéljen az én szépségemről. Miklóskám, el sem hiszi, mekkora örömöt okozott most nekem. Ugyan, dehogy tudja! Látja, már sírok is. Nagyon régen voltam már boldog. Nem, idejét sem tudom. Talán a nagyobbik unokánk esküvőjén. A kisebbikére már nem tudtam elmenni, már nem tudtam akkor menni, csak feküdni. Tudom, hogy látta. Honnan tudom? Éreztem, kedves. Én éreztem, maga velem van.
Most boldog vagyok, mert itt van velem, mert láthatom. Mutassa a kezét. Ugyanolyan, mint volt, ugyanolyan férfias. Jajj, ne csókolgassa az enyémet, öreg ez már, ráncos. Maga, kedves.
Egyébként? Egyébként egyedül vagyok és állandóan félek. Rettegek, attól hogy így kell elmennem. Összeroppant a félelem. Jó, igyekszem másra gondolni, de akkor segítsen nekem.
A lányunk? Ő boldog, legalábbis azt mondja. Tudja, Miklós, mikor maga elment nekem nagyon nehéz lett minden. Nem! Dehogy hibáztatom. Én magáról soha nem gondoltam rosszat, én magáért imádkoztam minden este. Tudom, hogy tudta. Tudom.
A lányunk új házassága boldog. Én nem szeretem ezt az új férjet. Bár hasonlít magához, mert ugyanúgy megragadja a munkát, csak soha nem beszélget velem. Nem tudunk miről beszélni egymással.  De a két fiú, a két unoka még nincs rendben. Én szeretném látni, hogy elrendeződik az életük. Miklóska, én ezt láthatom még? Ne szomorítson el, ne keserítsen el. Jó, beszéljünk másról, de akkor segítsen nekem.
Nagyon fáj a testem. Mindenhol fáj, emiatt a nyavalyás ízületi betegség miatt. Látja, mindenem görcsben van. Tudja, Miklós olyan a testem, mint az életem, görcsben van.
Kedvesem, engem itt hagytak. Naphosszat egyedül vagyok, én meg a fájdalmam, én meg a magányom. A lányunk behozott egy rossz televíziót, de elvitte, mert fekete- fehér volt és rossz a képe, talán képcsöves. Aztán hozta nekem a rádiót, de azt meg hangosan mertem hallgatni, nagyot hallok, ezért elvették. A telefonon meg magas összegeket telefonáltam el, azt meg ezért vitte el. Miklóska, vigasztaljon engem. Kérem, vigasztaljon meg, nem azért tette ezt a lányunk velem, mert nem szeret, mert utál a közelében. Nem sírok, mert akkor nem látom a könnyektől a maga szép arcát. Éjszaka sírok majd, akkor úgyis jönnek a sárkányok, meg a gyíkok, meg valami kígyószerűség. Az, Miklóska, az. Nem tudom, honnan jönnek, de maga ilyen rémisztőeket még nem látott.
Muszáj sírnom, bocsásson meg.
Emlékszem a reggelekre, hogyne emlékeznék. Maga kakaót ivott én meg kávét. Maga nem szerette a kávét, még az illatát sem, de nekem elviselte. Miklóska maga miattam elviselte, hogy kávéillattal kezdődjön a napja, amit utált.
Tudja, itt a fehér szobában gondolkozom, meg sírok és rájöttem valamire. Engem magán kívül nem szeretett senki. Nem, ne mondja, mert ezt én tudom, senki. Nem, a lányunk sem. Senki, csak Maga, kedvesem. Én tudom, nekem nem egyszerű a természetem, de én mindet szerettem, én mindent odaadtam. Odaadtam a házunk, a birtokunk, a mi közös életünk, csakhogy segítsem az ő életét elindítani.
Miklóska, engem berakott ide a lányunk, engem ő nem akar látni. Tudja milyen nehéz úgy elmenni, hogy rájövök, senki nem szeret, hogy nem jönnek hozzám, csak ritkán és akkor is csak percekre, mert állandóan rohannak. Miklóska, rettegek ettől, ami történni fog. Kedves, így nem lehet elmenni, hogy az ember retteg. Ne vigasztaljon.  Én tudtam, hogy maga jön. Én annyira akartam, hogy maga jöjjön.
Igen, becsapott a gyermekünk. Azt mondta, egy kicsit pihennie kell, mert én fárasztom, kimerítem őt, engem ápolni kell, engem etetni kell. Azt mondta, egy időre jöjjek ide be, ha kipiheni magát, akkor hazavisz. De nem vitt, kedves. Nem akar. Háromszor nyitják rám az ajtót, az étkezésekkor, akkor cserélik alattam a pelenkát is, mert a mosdóba nem kísérnek ki, így egyszerűbb nekik. A lányunk jön, de ő sem marad, nem. Más, ha jön, akkor csak sír mellettem. Ez iszonyatos így. Engem siratnak. Nem eszem, Miklós, nem akarok, nem tudok.
Milyen lesz Miklóska? Ugye nem fog fájni? Fogok fázni? Félni? Akkor jó, ha maga itt lesz végig, akkor jó. Ha utána is marad, az még jobb lesz.
Mire akarok emlékezni? Magára. Magára mindennap emlékeztem. A maga szerelme, a maga odafigyelése, a maga érintése az velem volt mindennap, nem is jutott hely ott másnak soha, azóta sem.
A gyerekünk születése, az a pici lány, aki akkor még rajongott a szüleiért. Ahogy maga szerette a süteményeket. Az a töménytelen édesség, amit maga megevett a hosszú évek folyamán, Miklóska.
Az esték, mikor kiültünk beszélgetni a verandára. Tényleg, maga pipázott. Ezt el is felejtettem a pipát.
A fülbevaló, amit maga csináltatott, azt magamnál hordom. Dehogy marháskodom, kedves. Itt van a fiókban. Ez az. Látja, emlékszik rá? Itt a maga monogramja, itt meg az enyém. Nem, hadd maradjon a markomban. A maga temetésén is így volt a kezemben. Látta? Ez adott erőt, ez a kis, aprócska ékszer, a mi ékszerünk.
Így jó. Azt érzem, fáradt vagyok, nagyon fáradt. Nem érzem, hogy fájna a testem, nincs görcs. Ilyen lesz? Olyan jó minden, nincs fájdalmam. Nem is fázom már. Igen, fáztam, nem tudtam mozogni, amiatt. Ide akar feküdni mellém? Hogyne jöhetne, Miklóska. Emlékszik, mennyire utált táncolni? Velem táncolt, mert én szerettem. Én magát olyan mélyen megszerettem ezekért. Úgy hiányzott nekem. Tudom, hogy itt volt. Éreztem. Imádkozzunk, Miklós? Melyiket? A Mi Atyánkot? Idebújhatok a mellkasához? Így, ugye sokkal jobb? Miklóska, én már nem félek. Igen, itt biztonságban vagyok. Igen, én is magát. Nem leszek szomorú. Persze, megígérem.  Hagyom őket, fognak boldogulni nélkülem is. Elhiszem magának, hogy szerettek. Elhiszem. De akkor is maga… Öleljen szorosabban engem. Menjünk, kedves. Köszönöm, hogy magával mehetek. Legyenek békével. Mehetünk, Miklós. Menjünk, Miklóska.
Isten velük.
 
 
Illés Adrienn


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu