Kultur
Hanna apája
Ez a fiú azért tévedt be arra a szórakozóhelyre, mert kalandot akart. Nem vágyott szerelemre, nem kért hosszú kapcsolatot, nem is volt neki ilyen soha, nem is érezte hiányát.
Csak egy kaland legyen, talán egy, talán két éjszakára. Így botlott bele a bárpultnál ücsörgő nőbe.
A nő gyereket akart. Legalább tíz évvel lehetett idősebb a bárban tartózkodóknál, éppen ezért jött ide. Gyereket akart, de hozzá apát, férjet nem; csak a gyerek. Éveken át vergődött egy kapcsolatban, reménykedve, mikor fordul komolyabbra, mikor lehet már komolyan tervezni a jövőt. Tette ezt mindhiába. Hetekkel a bárpult mellé ülés előtt szakadt meg a többéves küszködés. Azután döntött arról, jöjjön egy gyerek.
Beszélgettek, ittak, már nem lehet tudni, ki kezdeményezte a távozást, a nő lakásán beszélgetést, mindenesetre hamar távoztak. Mindenesetre felejthető együttlét volt, még egymás nevét is elfelejtették. Ezért nem emlékezett az arcra a fiú a pár hónappal későbbi telefon kapcsán. A nő látni akarta.
Ismét a bárban találkoztak, ismét elmentek a nő lakására, de most csupán beszélgetni, megbeszélni.
A fiú előbb hallgatott, aztán ordibált, aztán sírt, de nem használt semmi. A nő megtartja a gyereket, a nő anya lesz. De ő? Belőle hogy lesz apa? A nőt nem veheti el, tíz év a korkülönbség, nincs vonzalom, nincs érzelem. De ez a nő nem akarja. Engedélyt ad a láthatásra, engedélyt ad névválasztásra, mást nem. A többit magának akarja.
A fiú zavartan távozik, valójában azonban nyugodt, nem várnak el tőle semmit.; talán el is tűnhet, el is költözhet. Soha nem talál rá ez a nő.
Észreveszi a fiú anyja a zavartságot, a zárkózottságot. Az anya asztalhoz ülteti csibészes képű fiát, s kérdez, mi a baj. Egyáltalán van-e baj.
A fiú nem tudja a kérdésre a választ, ezért közli, elmeséli a történetet. Hosszas hallgatás a felelet. Hosszas csend a felelet. Az anyja feláll az asztaltól, lesi egyetlen fiát, jól megnézi ezt az arcot, mielőtt közölné vele, mi lesz a folytatás. Mert lesz folytatás. Ő egy anya, ő szülőként látja ezt. A gyereket a nevére fogja venni a fia, a gyerek születésénél is ott lesz, el is vághatja a köldökzsinórt, ha bírja látni a fájdalmat, a szülés fájdalmát. A fiú kéthetente látogatni fogja azt a gyereket és lesz idő, mikor hosszabb időre is el fogja hozni, mert ő, a leendő nagymama is látni akarja ezt a csemetét. És miért? Mert a fiú ezt még nem látja, mert nem lát még semmit, de az a nő igen. A fiú még nem látja, nem is sejti, hogy ez a közönyös idő egyszer elmúlik, de az a gyerek akkor már nagy lesz; s meglehet, hogy a fiú akkor már apa akar lenni, de már nem lehet. Annak a gyereknek nem lehet az apja, mert nem lesz semmi köze hozzá.
A fiú felelete hosszas hallgatás. Feláll az asztaltól, s attól a naptól kezdve úgy cselekszik, ahogy az anyja mondta, ahogy az anyja mondja. A nőt kíséri a vizsgálatokra, bemegy a szülőszobába, elvágja a köldökzsinórt, magához öleli születése után a lányát és a nevét is ő mondja ki: Hanna.
A fiú kéthetente látogatja gyermekét, simogatja, mert mondják, megeteti, mert mondják. Neki mindent mondanak, mondja az anyja, mondja az anya.
Akkor döbben rá, mennyire nincs semmi köze lányához, mikor legelőször találkozik az anyjával. Mennyire másképp ér hozzá a nagymama keze, mennyivel másképpen mosolyog a kislányra. Nem úgy mint ő. Hanna nem apának hívja, a keresztnevén szólítja, ami őt nem zavarja, de a nagymama megbeszéli a gyerekkel, hogy miért ne úgy hívja. Ő az apukája. Hanna rácsodálkozik a fiúra, s kacagva mondja: Apája. A mama igyekszik javítani, nem apája, inkább apja, vagy apukája; de a kisgyerek tántoríthatatlan. Apája marad.
Hároméves múlt Hanna, mikor az anyja kéri, hozza el, töltsék együtt a Karácsonyt. A fiú nem akarja, de a két anya megbeszéli egymással. Hanna jön.
A fiú már külön él az anyjától, nem akart ünnepet, elég neki az anyjánál, nem akart fát, nem akart semmit, csak csöndet. De most ismét utasítást kap, hogy kell fa, kell ajándék otthonra is.
Hanna megérkezik, arca a hidegtől kicsípve, barna haja éppen olyan kócosan, mint az övé és most is csak kacarászik, mint mindig. Itt nem lesz csönd. Felfordítja a lakást, felbolygat, megles mindent. Itt nem lesz csönd.
A gyerek délutáni alvása alatt díszíti fel a fát; így mondták neki, így csinálja.
Elkészül, leül a fa elé, mikor álmosan ébredező szemekkel megjelenik Hanna az ajtóban, s rácsodálkozik a fára: „Milyen vicces a te Jézuskád, apája!” A fiú nem érti, idegesíti, hogy nem érti, nem látja ezt a gyereket. Miért? Miért vicces? A gyerek válasza egyszerű: Nincs sem égősor, sem csillagszóró. A fiú értetlenül bámulja az órákon át öltöztetett fát. Eszébe jutnak anyja szavai; ez az első hosszabb együtt töltött idő a gyerekével, járjon a kedvében-. Ezért Hanna öltözik, mert apája Jézuskája tényleg vicces, nem hozott égőt, sem csillagszórót, azt nekik kell megvenni. Az egyik nagyáruház még nyitva, odamennek. A kislány gyorsan öltözik, a fiú segít neki, szaladnak le a lépcsőházban; az ajtónál megtorpannak. Hatalmas hóesés. Az autó nem áll messze, a fiú kéri, álljon meg itt, várja itt Hanna. Ideáll a járgánnyal, ne ázzon át a kislány. A gyerek lelkesen bólogat; megvárja. Hogyne várná! Ők, most együtt fogják elintézni a vicces Jézuska dolgát.
A lépcsőház üvegajtaja becsapódik a fiú mögött, s magában morogva siet az autóhoz. Idegesíti, hogy Hanna mindenen nevet, mindent elmozgat, elmozdította  az életét is. Beül az autóba, s ott is kergetik a gondolatok. Itt lesz egy héten át, az anyja átjön, megnézi az unokát, de ő lesz vele, neki kell vele lennie. Mit csináljon vele? Beáll az áruház parkolójába, becsapja az autó ajtaját. Hergeli magát; mert mit kezdjen ezzel a helyzettel. Először az a nő, aztán az anyja, most meg ez a gyerek irányítja. Elege van az egészből. Tűnjön már el ez a gyerek. Megtalálja az égőt, kér mellé tíz csomag csillagszórót. Az eladó is mosolyog, Boldog Karácsonyt Kíván, s megjegyzi, biztos sok gyerek veszi most körül, ha ennyi csillagszórót kér. A fiú megtorpan, a hergelő, lázító gondolatok villanásként tűnnek el. A gyerek! Hanna! Hanna ottmaradt! Hanna ottmaradt!
Kapja az égősort, kapja a tíz csomagot, rohan az autóhoz, kapkodva veszi elő a kulcsot. Gázt bele! Gázt bele! Hanna ottmaradt! Már biztos sír, vagy valaki elvitte!
Tíz perc a házig, de meddig lehetett az áruházban, mennyi időre állhatott meg, míg azon törte a fejét, hogyan vigye haza gyerekét, hogyan szabaduljon meg tőle? És az a gyerek, Hanna ott áll! Lehet egy órája?! Lehet húsz perce?! És mi van, ha nincs ott?! Mi van, ha elrabolták? Mi van, ha elsétált onnan és eltévedt? Istenem, add, ne legyen baja! Remeg a keze, mikor kipattan a kocsiból, be sem zárja, úgy rohan a lépcsőház bejáratához.
Hanna pedig ott áll, levette a kabátját, mert melege volt, de ott áll. Belép a fiú és a lánya rákacag: „ Hanna apája viccesebb, mint Jézuska!”
A fiú felkapja a kislányt, a fiú kacagva körbeforog vele, lehet tízszer, lehet százszor. Míg forognak, nyugszik meg, nem vesztette el gyermekét, nem tűnt el.. Hála a vicces Jézuskának, nem így lett! Beleforgatta ez a kócos hajú gyerek, beleforgatta a Karácsonyba, beleforgatta: Hanna apája lett. Ő ma apa lett.
 
Illés Adrienn


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu