Kultur
Unom!
2012. szeptember 01., 08:25
 
Borzasztó, hogy bizonyos koron túl az ember már annyi mindenre emlékszik!















Különösen a politikai élet óhatatlan felszínessége, plakátszerűsége és otrombasága kínálja a sokat látott és sokat hallott ember számára a visszacsengéseket. Ez lehet hasznos, de mindenképpen nyomasztó. És nem csak azért, mert elszáguldó időre emlékeztet.
 
HIRDETÉS:katt

  
Én már a világháború kitörésekor nyiladozó agyú kissrác voltam, ha szüleimnél társaság volt, és füleltem a felnőttek beszélgetését, apám szenvedélyes politikai eszmefuttatásai és vitái ma is fülemben csengenek. Sosem felejtem a drámai jelenetet, amikor a vénkisasszony nagynénémet, apám nővérét, aki valóságos szerelemmel csüngött a germán istenként tisztelt, ványadt Hitleren, apám kitiltotta a házból, mert előtte Hitlert dicsőíteni nem lehetett. Újságot ugyan még nem olvastam, de volt egy fülhallgatós-detektoros rádióm - és a kötelező lefekvés után, sötétben vacakoltam, hogy a tűvel a kristály megfelelő pontját nagy nehezen eltalálva megszólaljon a primitív szerkentyű, s én éjjel is folytassam a legális nappali rádiózást. Ily módon sok minden a fülembe és agyamba kúszott a korból, amelyben éltem, nemcsak az, ami gyerekként érdekelt, hanem ömlesztve a teljes kormassza: slágerek, hírek, kommentárok, riportok, az akkor még divatozó színházi közvetítések. Később aztán újságot is olvastam, hírlapokat persze kevésbé, de például rajongtam a színházi magazinokért. Azokban is benne volt a kor, a világ, a politika - nagy kamaszszerelmeim, Fényes Alice, Barabás Sári, Sennyei Vera rongyosra forgatott fényképein kívül. Emlékszem az egyik ilyen színházi hetilapban az egykor rettegett hírű vadzseni, Szabó Dezső fényképes tárcáinak fáradt dörgedelmeire.
 
Mindezt csak azért sorolom, hogy érzékeltessem az olvasóval: én már akkor, gyerekkoromban is figyeltem. És a töméntelen érdekesség között - színházi közvetítések Csortos Gyulával, Basilides Mária megrendítő althangja, fürge kis hangjátékok, mulatságos kabarék között - bizonyos vezér motívumok, örökké visszatérő,m ezerszer elkoptatott szavak és szólamok fonták be, fojtogató kúszó- és gyomnövényként mindazt, amit láttam, hallottam, olvastam. Mik voltak ezek? Csak úgy találomra: Faji kérdés, Faji vonások. Magyar faj. Fajvédők. Nemzetietlen. Nemzetáruló. Magyartalan. Gyökértelen. Kozmopolita. Plutokrata. Judeoplutokrata. Defetista. Nihilista. Néger tam-tam (mármint a jazz). Amerikai kultúrmocsok. (Az "amerikai" már önmagában szidalomszónak számított.) És így tovább, sorolhatnám még a végtelenségig. Már gyerekként gyűlöltem az egész szóhalmazt, ha másért nem, hát azért, mert folyton ezt kellett hallani és olvasni.
 
Nyilas. Szüleim szóhasználatában - és a jóval később megismert Ottlik Gézáék gyakorlata szerint - ezt a tömör meghatározás foglalta össze mindazt, ami a politikai és társadalmi életben, bizonyos egyedek viselkedésében, legyen az magas funkcionárius, zöldségkereskedő vagy házmester: alantas, arcátlan, primitív, műveletlen, uszító. Ottlikék nem strapálták magukat, és életük végéig, tehát a teljes Rákosi- és Kádár-korszakban, megmaradtak eme összefoglaló jelzőnél, akkor is, ha kommunista-bolsevik megnyilvánulásokat aposztrofáltak.
És igazuk volt. Mert 1945 után, de különösen az 1948-as, a "fordulat évének" becézett, kirakatperekkel, gyilkosságokkal, hazugsággal és csalással tarkított puccs után az úgynevezett kisnyilasok - ugyancsak hercig becézés! - éltek és virágoztak tömegesen tovább, miközben Rákosiék beillesztették és pompásan felhasználták őket, beijedt, majd hamarosan agresszívvé pimaszodott kompenzációs indulataikkal együtt. És hamarosan feléledt a régi szótár is. 
 
Az új hatalom sem strapálta magát, megfelelt neki - némi marxista kiegészítéssel - a bevált fogalomvilág. A legnagyobb különbség az Auschwitz után túl kínossá vált fajgyűlölet helyettesítése volt osztálygyűlölettel, ami szerintem ugyanolyan rasszizmus, habár a különbséggel tisztában vagyok: nem végződött gázkamrával. De azért volt haláltábor Recsken, deportálás-kitelepítés is volt, sőt kevesen tudják, hogy rákosista munkaszolgálat is volt, akárcsak a háború alatt. Koronatanú vagyok, ebből is sikerült kivennem a részem, mi több, egy kommunizmusban továbbszolgáló törzsőrmester, 1944-es keretlegény volt - az a bizonyos hercig kisnyilas - a szadizmusát 1952-ben is jól hasznosító századparancsnokom. Számomra a fajgyűlölet és az osztálygyűlölet egyazon alpáriság két oldala. Az individuum megvetése és semmibevétele egy kollektív bűntettre fölmentést kínáló közösség ideológiája nevében. Sem színvonalában, sem etikájában nem érzek különbséget.
 
De térjünk vissza a szótárhoz. Marxista mázzal leöntve, megfelelően áthangszerelve, élt és virágzott minden. Csupán a nemzetellenes helyett osztályellenest, a nemzetáruló helyett osztályárulót, a judeoplutokrata helyett kapitalistát, a defetista helyett bomlasztót kellett mondani, de a nihilista maradt, az amerikai, mint szidalomszó, maradt, akárcsak a kultúrmocsok, a kozmopolita meg a többi. Senkinek nem okozott gondot, hogy szavait és fogalmait megválogassa.
 
1956 után, egyebek mellett, a leghangsúlyosabb szidalomszó-kiegészítés az "ellenforradalmi" lett. Természetes, hiszen a világtörténelem valószínűleg legtisztább és legetikusabb forradalmát valódi jelentésének ellenkezőjével kellett dezavuálni, máskülönben hogyan nevezhette volna magát a valóban ellenforradalmi árulók kormánya forradalminak? Akkoriban sok egyéb mellett ezt az agyonnyúzott megbélyegzést kellett az embernek folyton-folyvást hallani és olvasni. Később, a Nyugat felé ijedten pislogó puha pártállamban, a leginkább inflálódott kifejezéseket egy magára valamicskét adó funkcionárius már nem vette ajakára.
 
És mit tesz isten! Csak el kell múlnia a rémes meg az enyhültebben rémes lidércnyomásnak, fel kell szabadulni a sok évtizedes diktatúra alól, kicsit várni kell, éppen csak néhány hónapot - és máris él meg virágzik az ősrégi szótár! Azt hittem, legalább ezt az ellenforradalommal való megbélyegzést nem hallom soha többé, hiszen annyi ezzel billogozott 56-os működik az új hatalomban. És íme, már megint azt olvasom: a tömegkommunikáció és a sajtó megakadályozza, hogy a tömegekhez eljusson a kormány szava, ez pedig az új rendszer ellen fellépő ellenforradalom. Nem mondok többet: lúdbőrzik a hátam tőle.
 
Sorra alakulnak mindenféle egyletek, társaskörök és vérszövetségek. És szónokaik, akárcsak ijesztően alacsony színvonalú lapok cikkírói, arcrebbenés nélkül, mintha először mondanák, és mintha szüzek volnának bizonyos szavak és fogalmak, szép egymásutánban sorakoztatják a régi szótár tartalmát. A nemzetietlen, nemzetellenes, nemzetidegen, hazaáruló, magyartalan lassan már kötőszónak számít ezekben a szövegekben, nyakló nélkül szaporítva a nemzettestből kirekesztendőket. Akik, mellesleg, úgyszintén magyar állampolgárok és a közös költségvetési deficit adófizetői. A kozmopolitizmus fő veszéllyé avanzsált megint: emlékszünk rá 1944-ből, majd 1951-ből. "A liberalizmus ugyanaz, mint a kommunizmus" - harsogja egy hordószónok. A nihilizmus mindenkire rásüthető, aki kritizál. A kultúrmocsok és amerikai kultúrszenny pedig már olyan hétköznapi, megszokott fogalmak, mint az új szifilisz, 
Az AIDS. Nem sorolom tovább. 
 
A legkevesebb, amit minderről nagy keserűséggel mondhatok: unom, unom, unom! Mérhetetlenül. Most már kíméljenek meg ettől, de végleg. Nem lehetne kicsit, egy egészen kicsikét szalonképesebben uraim?
(Magyar Nemzet 1992. július 25.)
 
 
(Görgey-retro-tárca sorozatunkban a történelmi helyzet ismétlődésére való gyanakvással közlünk néhány írást az író évtizedekkel ezelőtt megjelent írásaiból.)
 
Görgey Gábor / 

Forrás:nepszava.hu


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu