Kultur
Nóra és a hatodik gyerek
Ez a házasság is úgy kezdődött, mint a nagy többségé. Ez is csak egy átlag házasságnak indult, bár akadt itt háromévnyi korkülönbség a feleség javára, minden más a helyén volt. Volt szerelem, volt összeköltözés, voltak anyósok, apósok és született az első gyerek. Az első fiú gyerek.











Nóra, a feleség várta a babát. Várta a férj, várták a nagyszülők, ő volt az első unoka. Tartott még a szerelem, jöhetett a következő gyermek, s amint megtervezték, nem váratott magára sokat, érkezett. Érkezett a második fiú. Segítettek az anyósok, Nóra, az anya akárhonnan kérhetett segítséget, mindig kapott. Nem szenvedtek hiányt sem segítségben, sem anyagiakban. Minden rendezettnek látszott mindaddig, amíg Nóra mellé egy fürtös hajú kislány keveredett a játszótéren. Milyen jó lenne a fiúk mellé egy kislány!
A férj, az apa rengeteget dolgozott, szerelemmel élt, rajongott a gyermekeiért, így látta egésznek az életüket. Nóra nem. Nóra finomakat főzött, szép fehérneműket vásárolt, csábítani akart,igyekezett meggyőzni a férjét, jöjjön még gyermekáldás, jöjjön egy kislány. A férj hónapokkal a kérés után meghajolt. Legyen.
Cseperedett a két fiú, s bár nem azonnal, néhány hónappal a meghajlás után megfogant a harmadik gyermek, akiről már ez első ultrahangos vizsgálaton kiderült, nem egyedül van, ketten cseperednek. Nóra tervezett, új lakást akart, új szobát, mert biztos volt benne, neki lányai lesznek. Ráadásul ikrek.
A babák sokáig nem mutatták a nemüket, talán az utolsó előtti vizsgálaton kaptak a szülők bizonyosságot afelől, fiaik lesznek. Az anya ledobta magáról az ultrahangos készüléket, ordibált az orvossal, miszerint minden bizonnyal a köldökzsinórról gondolja azt, ami valójában nem az, mert neki lányai lesznek. Az orvos komolyan válaszolt, kinagyítva a képet, megmutatva, hol a köldökzsinór, s hol a nemi szerv. A feleség összezuhant. Segített a férj, segítettek a nagyszülők, támogatta mindenki. A tervek tovaszálltak nincs költözés, nincs új szoba.  Maradt minden úgy, ahogy volt.
Hazamentek az ikrek, mindenki körülrajongta őket, csak az anyjuk nem. Neki idő kellett megszokni az új jövevényket.. Hónapok kellettek.
De Nóra masnikat akart, hajcsatokat, fodros ruhácskákat, Nóra lányt akart.
Már gondolkodott az örökbefogadáson, de a férj nem engedte. A férj nem járult hozzá. Nyugtatta a feleséget, lesz majd menyük, lesznek unokáik, ott biztos lesz lány. És nézzen végig ezeken a gyerekeken, mennyire csodálatosak, mennyire okosak. Az anya végignézett, de akkor is lányt akart.
A liftre vártak a két kisebbikkel, mikor összeismerkedtek a néhány emelettel lentebb lakó szomszéddal és kislányával. Nóra többször is meghívta magukhoz őket, ha sütött süteményt, akkor küldött a lánykának is. Barátkozott. Megbarátkoztak.
Felhívta magához a masnist, segítsen neki függönyt felrakni. Elengedték, Nóra pedig kérdezgetett, mennyire szereti szoknyás a szüleit, mennyire szereti őt, mennyire szereti a süteményeit. A lányka kedves volt, mesélt arról mennyire szereti a szüleit, mennyire szereti Nóri nénit és legfőképpen a süteményeit.
Nóra hazakísérte a kis szomszédot, s leült az anyukája mellé a konyhaasztalhoz. Megkérdezte, mennyit ér neki a lánya. A szomszéd előbb nem értette, aztán nevetett, tréfának vélte. Jelölje meg azt az összeget, mennyit ér neki a saját lánya? Mennyit kérne azért, Nórának adja lányát? Ez csak vicc? De Nóra arca rezzenéstelen maradt. Nem tréfált. A szomszéd udvariasan kitessékelte, s ha ezek után a liftnél találkoztak, csupán köszöntek, megszűnt a beszélgetés, megszűnt a vendégeskedés és a sütemény.
A boltban álltak sorba, mikor belebotlott egy újonnan alakuló egyház szellemi vezetőjébe, aki magas honoráriumért, illetve saját, református vallása elhagyásáért garantálta Nórának egy kislány születését.
A sokat dolgozó férj egy ideig nem sejtett semmit felesége új hitváltásáról, mindaddig nem, míg egy szombati ebédre meg nem hívta a szellemi vezetőt. Az ebéd után, a vendég távozását követően hatalmas veszekedést rendeztek. A nagyszülők menekítették a gyerekeket, míg tombolt a két szülő. Nóra verte az asztalt, mert most tényleg sikerülhet a lány, a férj verte az asztalt, mert nem látta már a nőt, akit még mindig szeretett. Az egész délutánt betöltő vita végére a férj is odahagyta a vallását, mert még kellett neki a feleség, még mindig szerette. És legyen. Legyen lányuk.
A szellemi vezető vitte a pénzt, osztotta a varázslatot, Nóra ismét babát várt.
Most azt kapták előrejelzésként, nagy valószínűséggel lány lesz. Nem mondták biztosra az orvosok, de nagy valószínűséggel.
A család elköltözött a panellakásból, mentek a kertes övezetbe, vitték az anyósokat, apósokat is, mert öt gyermek mellé valóban kell a segítség.
Lett rózsaszín szóba, lettek lánykaruhák, masnik, fodrok. A négy fiú is várta a húgit.
A nagy valószínűség helyett a bizonyosság egy ötödik fiú lett, s az anyát a kórházból azonnal pszichiátriára küldték. Hetekig nem látta ötödik gyermekét, sem a többit, sem a családot. Nóra el volt foglalva saját becsapottságával.
A nagyszülők etették, tápszerezték az új csemetét. A férj visszatért saját, eredeti vallásába. A férjben megtört valami, odalett valaki, inni kezdett, a rengeteg munka mellé került oda az ital, s néha-néha alkalmi kalandocskák.
Az anya hazakerült, próbált beilleszkedni saját családjába, miközben semmit nem vett észre a párjában elinduló változásokról. Mihamarabb felkereste új vallása vezetőjét; kérve vissza a pénzt, amiért férje éjt- nappallá téve dolgozott. A varázsló viszont megnyugtatta, ez valami félreértés, próbálják meg újra.
Nóra megeskette mindenre, amire csak lehetett, s ment haza a hírrel, van remény, csak jöjjön a hatodik baba. A férj hallani sem akart a babáról, hallani sem akart a feleségéről, s még ritkábban járt haza, még többet ivott.
Nóra tudta, most nem számít sem a szép fehérnemű, sem a finom vacsora, ezért italokat vett. Mámorosan hazaténfergő férjét otthon, a hálószobában borral, sörrel, tömény szesszel várta, itatta. A kábult, ájuldozó férj ismét meghajolt felesége előtt.
Nóra már csak félidősen mondta el az apának, jön a hatodik baba. Az apa rezzenéstelen arccal végighallgatta a hírt, rezzenéstelen arccal leste feleségét, akitől oly távol állt már, nem is értve, miként lehettek ők egymáshoz közel valaha is, miként értették meg egymást valaha is. Hova lett a szerelem, hova lett a sok terv, a sok pénz, hova lett ő, meg az egészsége. Nem is emlékezett rá, mikor beszélgettek utoljára, mikor mondhatta volna el a benne zajló változásokat. Mikor? Elmondja most: ő haldoklik.
Mindkét hír falba ütközött, az egyik a távolság, a másik a hihetetlen közelség miatt. Mert a kettejük közötti hideg távolódás nem szűnt meg már soha, hiába került hihetetlen közelségbe a születés, az elmúlás.
A férj ágyba került, összeroskadt. Testéből csövek, tasakok vezették ki a salakanyagot, a folyadékot, mindent, aminek távoznia kell.
Nóra 46 évesen megszülte hatodik fiú gyermekét, s 47 évesen eltemette gyermekei apját.
Nem zuhant össze sem a fiú miatt, sem párja elvesztése miatt. Ez a két hír, ez a két törés túlment mindenen, ami emberi ésszel felfogható, átélhető, ezért ő nem rogyott össze. Ő várt, miként rendezi el az élet ezt a két vágást, miként forrasztja össze, hogyan gyógyítja meg.  Ottmaradtak a nagyszülők mellette, maradt támasz, maradt segítség a gyerekeknek.
Eltelt az egy évnyi gyászidő, eltelt a felépülés, az összerakódás ideje. Nóra még mindig kereste a hiányra a megoldást.
Egy hétfői napon feladta a hirdetést, miszerint keresi ötvenes, jól szituált társát, aki hajlandó lenne vele családot alapítani.
 
Jelige: „Ki vethet ennek véget?”
 
 Illés Adrienn


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu