Kultur
Erotikus népmesék a Vajdaságból
Szigorúan csak 16 éven felülieknek !
A kismadár
A mesék margójára A huszadik században, a harmincas évek körül, Burány Béla a Vajdaságban erotikus népmeséket gyűjtött. A Piros Hetes című kötetében e gyűjtésből származó hetvenhét mesét tett közzé, úgy lejegyezve szó szerint, ahogy azt neki elmesélték. A szó szerinti lejegyzés hűen tükrözte és őrizte az eredetiséget, viszont nehezen volt olvasható. A sztorit, a poént, sokszor úgy kellett kibogoznom, hogy többször el kellett olvasnom a meséket. Egy csokorra valót – persze a nekem legjobban tetszőket – kiválogattam, újragondoltam, átírtam. Reményeim szerint olvashatóvá sikerült tennem, és a népmesei alapértékek sem csorbultak. E mesék egy része a 2007-ben megjelent Dobj Egy Hatost c. kötetemben is olvashatók, melyet ezennel is ajánlok figyelmükbe. A 2011. júniusában a könyvhétre kiadott SIRABINKÓ c. novellás kötetemben szintén olvashatók egyes erotikus népmesei írások. Felhőtlen, örömteli, igazi nyári kikapcsolódást kívánok a mesékhez! Ocsenás Gábor










A kismadár
 
Volt a tanyavilágban, két, egymáshoz közel fekvő tanya. Az egyik tanyán fiatal legény volt, a másikon egy fiatal lány nevelkedett. Nézegették egymást nap, mint nap. Fiatalok voltak, szórakozásra vágytak, így aztán kitalálták, hogy bemennek a faluba, a bálba. A lány szülei nagyon szigorúak voltak, de hát úgy ismerték a Jóskát, hogy az egy áldott, jó gyerek. Így hát, ha félve is, de elengedték a lányukat a bálba. A bál annak rendje és módja szerint lezajlott és a fiatalok elindultak hazafele. Sötét is volt, az út is hosszú volt, így hát a lány közelebb húzódott Jóskához. Szemfüles volt a legény, hisz rögtön megkarolta a derekánál a lányt. 
Tudod mit gondoltam? – kérdi Jóska, de közben már igencsak szorongatja a lányt. Eresszük be         a kismadarat a fészkébe!
Milyen kismadarat?
Hát, én nálam van a kismadár, nálad van a fészek. Oszt, engedjük be a kismadarat, meglásd             milyen jó lesz! Egyezz bele! Na, jól van, de remélem nem lesz semmi baj!
Bízz bennem, szépen feküdjél ide a leterített kabátomra és beeresztjük a kismadaramat a                   fészkedbe!
Nem tudják meg édesanyámék?
Persze, hogy nem! Nem kell azt megmondani! Ha véletlenül elkotyogod, nem olyan nagy baj az,         hisz kismadárról van szó.
Megtörtént a dolog, aztán hazamentek. Otthon aztán a lányt kérdezgeti az anyja:
No, kislányom jól viselkedtél, jól telt el a bál?
Jó volt minden, édesanyám! 
Haza felé jövet is minden jó volt?
Minden a legnagyobb rendben volt.
Biztos nem történt semmi hazafelé?
Hát, csak annyi, hogy a Jóskával a mező szélén egyszer megálltunk játszani. Jóska azt találta ki,         hogy csupán játékból az ő kismadarát engedjük be az én fészkembe. 
No, és te beleegyeztél?
Bele, hát! Egész jó játék volt. Mit gondol, édesanyám, nem lett volna szabad?
Jaj, nem, nem te Istenadta! Jól rászedett téged ez a Jóska.
Dehogy szedett rá, édesanyám, hisz én szedtem rá őt! Képzelje, jól kitoltam vele, hisz élve                 engedtem be a kismadarát, aztán ő meg csak döglötten tudta kivenni.

Ocsenás Gábor könyvei már e-book-ban is megvásárolhatók !


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu