Kultur
Erzsike rendel
Nem volt szokványos jelenség soha. Ennek legfőbb oka az, hogy szüleitől sajnálatos módon, precízen szelektálva a legelőnytelenebb tulajdonságokat örökölte meg. Édesanyjától a férfiutálatot, a kövérséget, a tömzsi orrot, édesapjától a ritka hajat, a gombszemet. Ezzé állt össze Erzsike











Azon nők közé tartozott, kiknek nem állítottak májusfát, nem adtak szerenádot, nem hívtak moziba, nem loptak tőle csókot. Idejét sem tudja mikor, talán gimnazista évei elején próbálkozott nála egy sete-suta fiú valami udvarlásfélével, de azt Erzsike és édesanyja is mihamarabb elűzte a háztól. Erzsike álmaiban soha nem szerepeltek szőke hercegek, vonzó filmsztárok, természetesen adagolta életébe az anyja a párkapcsolat minden árnyoldalát, amit ő már gyerekként tananyagként megtanult.
Iskolái elvégzése után édesapja protezsálása lévén bekerült egy sikeresen működő ügyvédi irodába, közvetlen az ügyvéd mellé titkárnak. Erzsikét ugyanis tilos, sőt! sértő volt titkárnőnek nevezni. Ő titkár volt. Az ügyvéd felesége még pályafutása kezdetén leellenőrizte, mennyire alkalmas szeretőnek az új titkárnő, s néhány perces körültekintés után tisztázta magában, ez a nő soha nem lesz férje szeretője. A feleség jól látta. Erzsike, mint titkár felbecsülhetetlen értéke lett a számos ügyféllel rendelkező ügyvédi irodának. A titkár minden szabályt tudott, minden új törvényi rendelkezéssel tisztában volt, soha nem vett ki táppénzt, soha nem kért szabadságot. Mindig küldeni kellett, miszerint itt a nyár, neki is pihenni kéne. Erzsike ilyenkor kivett egy hét pihenőt, meglátogatta szülei sírját, sütött- főzött, olvasott, későn feküdt le aludni, s várta a szabadság végét.
Nem élt sem rokona, nem talált barátokat soha, nem kereste a szomszédok barátságát. Remeteéletét csupán a munka törte meg.
A nyugdíjba menetelt hatalmas ünnepséggel készítették elő. Gondolták meglepik a titkárt. Erzsikét azonban nem lehetett meglepni. Álltak a kollégák, álltak tizenöten, a már pocakos, nyugdíjasként dolgozó ügyvéddel karon öltve, fejükön tarkabarka papírsapkákkal, kezükben csörgő, meg síp, meg lufik. Erzsike elmosolyodott a sípos- dobos meglepetés láttán, felvágta a tortát, s megkért mindenkit, fejezzék be a bolondozást, ez mégiscsak egy munkahely. Itt munka folyik. Befejezték.
A nyugdíjas évek csak papíron léteztek még két éven át. Addig, az ügyvédúr végleges nyugdíjaztatásáig megkérte a titkárt, ne menjen el., ő ismeri legjobban, a legfontosabb ügyeket. Két évvel később az ügyvéd meghívott mindenkit egy impozáns, mindent lezáró, s egyben új életszakaszt indító vacsorára. Tele finomságokkal az asztal, de Erzsike, ki a másik ünnepelt mellett foglal helyet, csak egy kis húslevest kér és köszöni szépen ő nem eszik nehéz húsokat este és legfőképpen nem iszik alkoholt. Űl mellette az ügyvéd, nézi azt az évtizedek alatt is kiismerhetetlen asszonyt, kinek semmit nem lehetett tudni a magánéletéről, mint ahogy őt sem érdekelte a másoké. Erre a titkárra bármilyen titkot rá lehetett bízni, bármit lehetett tőle kérni és mégis ismeretlen maradt, mégis olyan tisztese maradt. Ők soha nem lettek barátokká, Erzsike mégis pótolhatatlanná vált.
A nyugdíjas évek elindulnak, s az addig csupán a munkájának élő volt titkár nem találja a helyét. Jár könyvtárba, vesz macskát, amit aztán visszavisz az eladónak, mert nem tud élni vele, zenét hallgat, koncertekre jár, filmet néz, moziba jár; de az élete üres marad.
Talál magának egy mindennapos elfoglaltságot. Felöltözik, szépen, megfésüli évtizedek óta lófarokban hordott gyér, már erősen őszülő haját, s elsétál a két utcasarknyira lévő panzióba. Minden este pontosan 18 órakor leül oda, kéri az aznapi újságot, amit egy doboz csokoládés keksz és egy csésze, aranyozott peremű csésze tea társaságában végigolvas. Sorról sorra. Ez a vacsora, ez az esti szertartás. De valami hiányzik, ami kellene napközben.
Hiányzik a munka. Soha nem volt beteg, most hát azzá lesz. Háziorvost vált, mert fáj a gyomra a gyomorfekélyre felírt gyógyszertől. Megtalálja a másikat, aki szigorú, mint az ő anyja volt hajdanán és kövér, mint amilyen most ő. Felettébb szimpatikus doktornő. Legfőbb érdeme, mindig elmondja, éppen milyen betegségre gyanakszik nála, elmondja, mi a papírra vetett latin orvosi szakszavak jelentése. Erzsike hát beteg, mindig van valami új. Egyik alkalommal ő az utolsó beteg, siet házhoz az orvos, nincs ideje végigmondani mit is írt fel a lapjára. Erzsike másnap délelőtt elsétál a könyvtárba, s lefénymásoltatja magának a latin-magyar orvosi szakszótárt. S ezek után már nem kérdez a rendelőben, előveszi táskájából a beköttetett könyvet, megkeresi a jelentést. Egyik nap mellékerül a rendelőben egy hasonvágású idősebb nénike, aki kétségbeesetten kérdezgeti e többit, nézzék már meg, mi az a vizsgálat, amire neki el kell menni, nem érti ezt a sok latin zagyvaságot, Erzsike szótára viszont igen. Letelepszik a nénike mellé, s végigfordítja a lapot, megnyugtatva a beteget, ez csak egy gyomortükrözés lesz. Odaül mellé a másik, neki a diagnózist kell magyarosítani. De Erzsike menne, mert mindjárt 18 óra és őt várja a csokis keksz és a tea a mai újsággal. Kérik a betegek, jöjjön már el holnap, olyan jó, hogy segített. Erzsike siet, de megígéri, jönni fog. És jön. Aztán mindennap jön, akár beteg, akár nem.  De aztán már nem is beteg. Tudják, az a sarokban ülő nő abban a fura ruhában, lófarokkal a fején, az a fordító. Az orvos nem érti, senkit nem érdekel, mit is ír fel, hova is küldi, mit is talált, milyen betegséget. A betegek pedig nem szólnak a már hetek óta kint székelő szótárasról. Erzsike mindennap pontosan jön, hol a délelőtti, hol a délutáni rendelésre, s csak a délutániról megy el korábban az esti szertartás miatt. A betegek megtanulják, vele nem lehet fecsegni, őt nem lehet faggatni, csak célirányos kérdésekre válaszol, csak a fordításról lehet szó. A fordítandó lehet a betegé, lehet a szomszédé, lehet rokoné, bárkié, amit háziorvos, vagy bármily más orvos papírozott le. A lényeg: a latin szó.
Az egyik délelőtti rendelésről lép ki az orvosnő, mikor Erzsike még fordít, nézi az utolsó beteg papírjait. Odalép hozzájuk. A fordító soha nem jött zavarba, így történik ez most is, mikor elkérik tőle a fénymásoltakat. A doktornő végiglapozza, hümmög, mosolyog, megnézi a kiadás dátumát.
Csak kijelentésként közli Erzsikével, régen nem látta, örül, hogy egészséges. Erzsike csak kijelentésként közli, hogy ismét van munkája, bár ezért nem fizetnek. A doktornő most már nem a könyv lapjai felett, hanem Erzsike arcával szemben mosolyog. Jöjjön be holnap rendelési idő előtt, odaadja a legújabb kiadást, de csak fénymásolni.
Erzsike másnap bejön, hozza, viszi vissza a szótárt még aznap. Siet vele, hiszen itt munka folyik.
 
Ferencz I. Adrienn


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu