Sport

A szamurájok öröksége

A kendo, az az „kard útja” nem más, mint bambuszkarddal űzött japán vívás, a sérülések elkerülése érdekében védőfelszerelésbe öltözött harcosok közt. Finom technika, nagy ütések- tökéletes módszer a gőz leeresztésére.
 A vérgőzös japán középkorban jelentős fejlődésen ment keresztül a kard és a vívás, ekkor vitték tökélyre a gyilkolás technikáját a szamurájok, akik mikor nem háborúztak akkor halálra ítélt rabokon, vagy hullákon gyakoroltak. A  tökélyre vitt vívást iskolákban tanították, azonban azokban csak az arisztokrácia soraiból kikerült harcosok járhattak. Aztán a japánoknál is elérkeztek a békésebb idők, az Edo-korszak. A szamurájok is egyre ritkábban tudtak embereken gyakorolni, s a békességnek köszönhetően a kardot is ritkán kellett kihúzniuk hüvelyéből, így a fegyver szerepét a gyakorlás során átvette a bambuszkard és a bőr-fém páncélt is leváltották egyszerűbb védőfelszerelésre. A budhizmus és konfucionizmus elterjedésével a harc szelleme is megváltozott. S ezek együttes hatásaként kialakult a kendo. A Meidzsi érában (1868-tól) a feudalizmust felváltotta a modernizáció, a szamurájoknak is megélhetés után kellett nézni és sok lett közülük kendo edző, amit az is segített, hogy 1871-től kötelező tantárgy lett a japán iskolákban.  A sportágban máig tartó törést okozott, hogy 1945-ben az amerikaiak betiltották, mint a japán militarizmus eszközét. Néhány évvel később újra engedélyezték, de már sokkal szelídebb formában, nemzeti sportként funkcionált tovább, mint a törököknél az olajbirkózás. 



További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu