Kultur
Mindenkit üdvözlök
Mindenkit üdvözlök. Azt látom, itt mindenki kitalál magának egy nevet… az enyém legyen, mondjuk… de nem is fontos, hogy legyen. A valódit nem mondjuk, a kitalált meg minek? Ugye?








El kellene mondanom, miért is jöttem ide. Nos, szerintem elég rám nézni.

Mielőtt belemélyednének, el kell mondanom, hogy 5-6 éve nem így néztem ki… talán 30 kilóval lehettem kevesebb. Úgy gondolom, vonzó nő voltam. Miből gondolom? Hasonlítok színésznőkre, szép színésznőkre… most éppen nem, mert az arcom a nagy súlyfeleslegtől eltorzult, de egyébként igen.
Nos, sokan vallottak nekem szerelmet… Kik? Hát volt például egy nyolcvanéves költő, aki még szerelmes verseket is írt nekem… Tudom, ez viccesen hangzik, hiszen akkor lehettem húszéves, mikor ez történt, de nem mindenkibe szeret bele egy költő. Aztán volt egy orvos, aki lakást akart nekem bérelni, legyek a szeretője, de én nem akartam. Nem is voltam bele szerelmes. De akadt olyan is, akibe igen. Bár nagyon csúnya fiú volt, azért mégis megtörtént… már mint a szerelem. De sajnos mindig ott álltak a szüleim, akik figyeltek, faggattak, hogy kivel megyek, az honnan való, mennyire gondolom komolyan… Ez sajnos hiba volt, már mint elmondanom,…mert ha nem tetszett a fiú, akkor elmarták tőlem. A fiúk pedig soha nem tetszettek. Akartak nekem egy nőgyógyászt, de azt meg én nem akartam.
Hogy szeretem- e őket? A szüleimet? Nem, sajnos nem. Pedig próbáltam. Nem megy. Sajnos. Igen, ezért is eszem annyit. Bulémiás voltam hajdanán .most már nem, most már csak eszem, de nem hánytatom magam, a lányom ne lásson ilyeneket. Igen, hároméves a lányom és ketten lakunk. Nem volt férjem. Beleszerettem egy alkoholistába, s mivel a szüleim őt is elmarták volna, hát megszöktem vele. Nem! Én nem tudtam, hogy alkoholista, csak akkor derült ki, mikor összeköltöztünk. De én nyeltem, meg tűrtem, mert megszületett a lányom, a lányunk. Hát, azért hagytam ott… mert egyik nap ebéd után hazajött és azt mondta délután öt órára pakoljam ki a holmimat a házából és menjek el. A gyerekkel együtt. Akkor volt 4 hónapos a kislányom. Mit tettem? Hát, összepakoltam, tartottam magam, kimentem a vonatállomásra a gyerekkel és hazamentem apámékhoz. Nem! Ők soha nem ütöttek meg! Csak szóval, zsarolással bántottak mindig. Igen, akkor is. Egy éves lett a lányom, mikor elmentem tőlük a nagymamám lakásába. Azóta is itt lakunk. A szüleim be- besegítenek, mert sajnos nem dolgozom. Próbáltam egy időben elhelyezkedni, akkor nem sikerült. És most? Most pedig félek menni, félek az elutasítástól, hogy kinevetnek, kicsúfolnak a kövérségem miatt. Persze, lehet nem lesz így, de én akkor is félek. Talán hét éve, hogy nem dolgozom.
Igen, vannak barátaim, de nem az igaziak. Mire gondolok? Én asztmás lettem. Biztos vagyok benne, hogy lelki eredetű, s a gyerek is az lett. Többször is befulladt, s egyszer a kórházba is be kellett feküdni. Megkértem az egyik barátot, hogy hozzon be nekünk néhány holmit, mert nem úgy készültünk,nem bent fekvésre. El is ment a holmikért. Mikor hazamentünk szerettem volna rizses húst készíteni a gyereknek, de nem találtam otthon sem a rizst, sem a húst. Elvitték. Igen, ők nem barátok. Azóta nem is tartjuk a kapcsolatot.
Van- e fiú? Van egy, volt egy. Nagyon jó barátok lettünk, vele tényleg jó barátok lettünk. Sokat segített a gyerek asztmás dolgaiban is. Neki is van három gyereke, elvált, hétvégenként vannak itt a lányok,akkor együtt vagyunk. Valahogy éreztem, hogy vonzódik hozzám. Nem tudom megmagyarázni miből, de éreztem. Nem is vettem komolyan, mert csak rám kell nézni. De egyszer üzenetet küldött nekem, ami nem lehetett félreérteni. Felmentem hozzá. Nekem akkor már két éve nem volt szexuális kapcsolatom… és megvallom őszintén, hogy hiányzott, hogy valaki hozzámérjen, valaki átöleljen. De ennek a fiúnak van kapcsolata, amit nem is értek, miért nem szakít meg. Mert az az elvált nő nem akarja, hogy hozzáköltözzön, nem vállalja fel őt mások előtt és mikor nem volt mit enni ennek a fiúnak, nem is főzött rá, nem is segített neki. Nem értem. Erről is beszélgettünk ezzel a fiúval, de ő védi a lányt… és nem értem, miért. Még néhányszor mentem hozzá, de aztán nem.  De volt már előtte is kapcsolatom, a lányom születése után, ahogy elköltöztem a szüleimtől. Az egyik mindig sírt, minden rossz volt, mindig másban kereste a hibát,  a másik ellopta a laptopom. Nem is a laptop fontos, hanem hogy rajta voltak a lányomról készült fotók, egészen a születése óta készült fotók. Kértem, legalább azokat mentse le és hozza vissza, de nem. És most itt ez a fiú, aki boldogtalan, aki szeretetlen és még sem lép. És én nem akarok még egy ilyet. Én egészet akarok. Aki egészen az enyém.
Miért is vagyok itt? Azért, mert én már voltam a szüleimmel pszichológusnál és voltam családállításon, meg mindenhol. De mégsem jó az életem, mert valamit nem mondtam el sehol. Van egy titok, ami talán nem is titok. De mostanában be- bevillannak azokról az időkről képek. Lehet ez az egész semmi, már mint nincs semmi jelentősége. De ha mégis?
A szüleim tudtak róla, de engem mondtak ki hibásnak. Azt mondták, hülye vagyok, csak kellettem magam, ezért történt minden. Mert a bátyám, aki 10 évvel volt idősebb nálam. A bátyám, aki most valahol él egy putriban, leszegényedve, csak ennyit tudok róla, nem is akarok mást, nem is akarok kapcsolatot vele. Szóval a bátyám meztelen volt és ráfektetett a hasára és simogatnom kellett. Én? Én akkor 6 éves voltam és előfordult, hogy elszaladtam előle, fel a diófára, mert oda nem mert feljönni, félt a mászástól. Igen ez nagyon sokszor előfordult… éveken át. Megtörtént, hogy anyám ránk nyitott és ordítozott velem, miért kelletem magam; a bátyámat meg pofon vágta. De másik alkalommal ez ugyanúgy megtörtént. Kiabálás, pofon, futás a fához.  Szóval, engem molesztált? Nem tudom ezt annak lehet-e nevezni…
De én azt akarom megtudni, hogy amiatt a sok mocsok miatt, amit tőle kaptam… szóval emiatt vagyok én még 33 évesen is útkereső? Igen?
 
Illés Adrienn

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu