Sport
London 2012 - Módos Péter bronzérmes 
Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: London, 2012. augusztus 5., vasárnap (MTI)









A kötöttfogású birkózók 55 kilós súlycsoportjában szereplő Módos Péter bronzérmet szerzett a londoni olimpia vasárnapi versenynapján azzal, hogy a helyosztón három menetben legyőzte dán riválisát.
 
   
Az idén Európa-bajnoki ezüstérmes, 24 éves szigetvári versenyző - aki korábban a negyeddöntőben kikapott az ötszörös világbajnok iráni Hamid Mohammad Szorjan Reihanpurtól, majd a vigaszágon legyőzte a kirgiz Arszen Jeralijevet - utolsó londoni meccsén az elődöntőben vereséget szenvedett Haakan Erik Nyblommal találkozott. Az összecsapás előtt a középső szőnyeg mellé, az egyik oldalsó szőnyegre már elhelyezték a győzelmi dobogót, így mindkét birkózó láthatta, mi is a tét.
    Már a játéktéren álltak a versenyzők, a mérkőzés azonban nem kezdődhetett el, mert a vezetőbíró nem érkezett meg időben. A néhány perces feszült közjáték után azonban végül elrajtolt a küzdelem.
    Az első menet első másfél percében nem volt akció, s először a 30 esztendős északi ellenfél térdelt le. Nyblom aztán szabálytalanul védekezett, folyamatosan lábat fogott, így Módos kapott két pontot és övé lett az első szakasz. A második két percben már közel volt a magyar siker, de amikor Módos ment le parterhelyzetbe, kétszer is elmozdult, s az ezért kapott pontokkal riválisa kiegyenlített. A döntő menet aztán ismét a szigetvári birkózóé lett: a másfél perc után megejtett sorsolást követően a dán térdelt le, Módos egyből összefogta, s egy gyönyörű pörgetéssel eldöntötte a meccset.


 
    Örömében aztán cigánykereket hányt és dupla hátraszaltóval örvendeztette meg a publikumot, majd boldogan a szőnyeg szélén álló Struhács György szövetségi kapitány nyakába ugrott.
    Sokan mondják, hogy egy ötszörös világbajnoktól ki lehet kapni, de én úgy vagyok vele, hogy nem Módos Péternek. Kicsit bántott, hogy a negyeddöntőben alulmaradtam, de elismerem, hogy most még jobb volt az iráni. Remélem, Rióban vissza tudok neki vágni - mondta az MTI-nek Módos Péter. - Kicsit magam alatt voltam, amikor kikaptam, de hál istennek olyan emberek vesznek körül, akik fel tudtak rázni. Az edzőimtől, a vezetőségtől, a barátnőmtől, a családomtól és egész Magyarországtól, Szigetvártól, Majoros Pistitől (a 2004-es athéni játékok 55 kg-os bajnokától), akivel beszéltem is a meccs után, rengeteg pozitív energiát kaptam a nap folyamán, csodálatos volt. Ettől a dántól kikaptam 2009-ben, úgyhogy ez egy kicsit revánsmérkőzés is volt. Nagyon boldog vagyok a bronzéremmel, bízom benne, hogy legközelebb, Rióban fényesebb is lesz.
    Azt hiszem, hogy Csonti a szívével nyerte meg ezt a bronzérmet - értékelt Struhács György. - A vigaszág előtt kicsit helyre kellett rázni, de nem volt nehéz dolgunk. Elmondtuk, hogy mikre gondoljon, mi adjon neki erőt: a sok elvégzett munka, az edzések, a családja. Tudtuk, hogy a dán ellen állásból nem nagyon lesz akció, hiszen jóval alacsonyabb az ellenfél, és Peti jól megoldotta a feladatot. Kicsit felemásra sikerült ez a nap, hiszen Bácsi Petitől többet vártunk, most már tudjuk, hogy sajnos hátsó keresztszalag-szakadása és porcleválása van. Az érem azonban jó kezdés.
    Módos a magyar birkózás történetének 18. olimpiai bronzérmét szerezte meg, egyben ő a hetedik magyar dobogós a londoni játékokon.
 
 
Forrás:MTI 2012. augusztus 5., vasárnap 20:47
 
 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu