Kultur
Bartus László: Jó reggelt!
2012. augusztus 1. szerda 17:15
Csodálkozva olvasom, hogy egyesek két évvel a Nemzeti Együttműködés Rendszerének bejelentése után arra kezdenek gyanakodni, hogy Orbán Viktornak esetleg megfordult a fejében, hogy diktatúrát hozzon létre.















Nem is azt gondolják, hogy ezt talán most elhatározta, hanem csak megfordult abban az okos buksijában, hogy szükség lehet rá. A szegény magyar nép érdekében. De a magyar liberális értelmiségi biztos magában: Orbán biztosan nem úgy gondolta, hogy akkor ennek ürügyén itt tényleg diktatúra lesz. Ezek csak szövegek. A magyar értelmiségi tudja, hogy ez vele nem történhet meg. Szélsőségesek riogatnak ilyesmivel. Ha komolyan gondolná a mértékadó értelmiség, akkor ordítana az utcán. Legalább a tehetetlenségtől. Ha tudná, hogy mi következik, hogy talán egy diktatúrában kell meghalnia, és a gyerekei sem látnak többé szabadságot, akkor nem lenne ilyen nyugodt.
De már az is nagy dolog, hogy felkapták a fejüket a mindent tudók. Mindehhez az kellett, hogy Orbán maga mondja: talán szükség lesz egy másik rendszer bevezetésére a demokrácia helyett. Vajon az a másik rendszer micsoda?
Orbán készíti elő a terepet, beviszi a köztudatba, és megszerzi hozzá a támogatást. Ez is a magyar nép akarata lesz. “De szükség van rá, kedves Viktor, ezt várjuk tőled” – erre a feleletre vár Orbán, és ez a felelet hamarosan meg is érkezik. Ez lesz a 2014-es választások során az újabb felhatalmazás, amivel őt a magyar nép megbízza. Ez világos.
De azért az mégiscsak meglepő, hogy felnőtt ivarérett emberek, többségük értelmiséginek mondja magát, most jönnek rá arra, hogy itt kérem egy klerikális-katolikus faiszta diktatúra készül, amely még a nácizmustól sem esik majd olyan távol. Elvégre “magyar érzelmű” lesz, és az iskoláinkban a legnagyobb magyar példaképek háborús bűnös fasiszták, zsidókat gyilkoló nyilasok. Most kezd derengeni némelyeknek, hogy ez megeshet velük. De még most sem biztosak benne, mert akkor talán nem ülnének olyan nyugodtan a székükben. Jó reggelt kívánok! És ami még gyönyörűségesebbé teszi az okos emberek gyülekezetét, hogy még most is azt hiszik, hogy ez csak egy hirtelen ötlet, egy rossz elszólás. Még most sem jönnek rá arra, hogy ez az ember tudatosan erre készül tizenöt éve, ez jár a fejében, ennek az elemeit rakosgatja össze. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét szisztematikusan és tudatosan építette fel. Évezredes kipróbált vatikáni technikákat alkalmaz, és egy kísérlet részei vagyunk, ahol Mussolini fasizmusát és a hitleri nácizmust alkotmányba foglalva vezetik be, az új típusú diktatúrát demokrácia néven adják el a világnak.  A sok okos ember most kezdi felfogni, hogy bizony itt diktatúra is lehet. De még mindig nem hiszi. Reménykedik. Ugyan nincs miben reménykedni, de amíg reménykedik, nem kell tenni semmit. Ha már elmúlik a remény, akkor már úgysem lehet tenni semmit, oszt jó napot.
Szeretném közölni polgártársak, hogy ez a diktatúra nem lesz, hanem van. Teljes mértékben kiépített törvényes keretek között működik, alkotmányosan lefektetett diktatúra jött létre, amelyhez Önök voltak kedvesek nemcsak asszisztálni, hanem azt még védelmezni is. Amikor már majdnem úgy nézett ki, hogy az önbecsülés minimumát összekaparva elkergetik ezt a felcsúti csalót, akkor megijedtek egy szimpla náci tüntetéstől. Engedtek a megfélemlítésnek, a látszatnak, hogy ezek többen vannak. Ha mindenki náci, és egyedül vagyok demokrata, akkor is kiállok velük szemben. De ehelyett visszahúzódtak a vackukba. Világos lett legalább, hogy náci elnyomás van. Legalább vallották volna be, hogy gyávák vagyunk, félünk tőlük. Jogainkat elvették, és megfélemlítés alatt tartanak bennünket. De ezt mindig azok tagadták, akiknek a legjobban kellett volna tiltakozni. Legitimitást nyújtottak a parlamenti szavazásokban való részvétellel, az újságjaikkal, a nyilatkozataikkal, a sok kis apró hazugsággal és kompromisszummal, amikor minden alkalommal elmondták, hogy ez még mindig demokrácia. Orbán már a képükbe mondja, hogy le kell váltani a demokráciát, és még észre sem vették, hogy ezt már meg is tette. Azt hiszik, ha nem visz el valakit a fekete autó, akkor az még demokrácia. Ebben a rendszerben felszámoltak mindent, amitől demokrácia egy demokrácia. A fekete autó addig nem jön, amíg nincs rá szükség. De ettől már nem a jog véd meg. Ez a diktátor kegye.
Kedves vak és süket barátaim. Az első két év sikeresen lezajlott. Kiépültek az alkotmányos diktatúra törvényes keretei, mindez a demokrácia hamis díszletei között. Sikeresen konszolidálták a létrejött rendszert belföldön és külföldön egyaránt. Nincsenek tömegtüntetések, nem bombáznak a NATO repülőgépei. Még Gyurcsányt is ki lehetett engedni a koncepciós peréből, mert a szakdolgozati plágiumvád megtette a magáét. Pártja nem okoz veszélyt, jobb a rendszernek, ha legitimálja a hamisított demokráciát. Most mindenki nyaraljon, élvezze a napsütést, amit még élvezhet a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kegyéből. Érezze és lássa, hogy jó szívű diktátora van az ázsiai bunkó magyar népnek, amelyet csak diktatúrával lehet vezetni. Amelynek úgynevezett értelmisége még azt sem vette észre, hogy felszámolták a demokráciát és bevezették az alkotmányos diktatúrát. Ősztől új világ jön. Elindul a fasiszta rendszer építésének második szakasza. Meg kell majd válni néhány demokratikus kacattól és embertől, a magyar nép további lelkes éljenzése mellett. A Klubrádiót és egyéb pótcselekvéseket, amelyek levezetik a gőzt, nem kell bezárni, csak állandó bizonytalanságban tartani. A rendszer lényege a hamisítás, a hamis látszat, elfedve a valóságot. A választásokat meg kell nyerni, és a választásokat annál könnyebben nyeri meg a diktátor, minél egyértelműbben bevezeti a fasiszta rendszert. Továbbra is mindent demokráciának álcázva, de az ő tábora nem vak, pontosan tudja, hogy minden lépés mögött milyen kokit adnak a liberális zsidó világrendnek, a zsidóknak és a zsidóbérenceknek. A “keresztény” világrend kiheverte a holokauszt okozta sokkot és ellentámadást, és kész arra, hogy visszahódítsa a világot. Jöhet az irigységre és a gyűlöletre épülő hamis rendszer. Ez tetszik Orbán népének, ennek köszönheti a népszerűségét. Minden őszinte demokratikus lépés elhajlás lenne, amely a vesztét okozhatja. A magyar nép nagy többsége a fasizmus lelkes híve, csak nem tudja. Csomagolva kapta a titkos tudást, és nem volt, aki ezt kicsomagolja.
Hamarosan felszabadul a Magyar Nemzeti Bank a megszállás alól, a szabadságharcosok nemsokára elfoglalhatják, és kirámolhatják. A diktatúrával szembeni egyetlen kifogást is felszámolják, hogy még a rendszer fasiszta és náci hívei sem élnek jobban. Lesz egy kis osztogatás és fosztogatás. Ez már a rendszer megasabbrendűségét bizonyítja és a fasiszta magyarok sikerességét a hanyatló liberális demokráciákkal szemben. Orbán Viktor már elhitette a magyarokkal, hogy a demokratikus alapokon álló, liberális Európai Unió nemcsak hanyatlik, hanem az összeomlás küszöbén áll. Nekünk ebből úgyis csak bajunk származott, csak akadályozta a magyar géniusz kibontakozását. Jobban járunk, ha lerázzuk ezt a koloncot a nyakunkról, amely nemzeti érdekeink érvényesítésének legnagyobb gátja. A magyarok boldogan veszik majd tudomásul, hogy kilépünk az Európai Unióból, győzelemre visszük a szabadságharcot, leszámoltunk a külső ellenséggel, és minden erőnkkel a belső ellenség elleni harcra koncentrálhatunk. A demokraták idegen érdekek hazaáruló ügynökei lesznek, akik az erkölcstelen, pusztító, internacionalista zsidó eszmékkel rontanák meg a családszerető, erkölcsi értékeket védő katolikus magyar lelket. Ezeket ki kell majd söpörni a közéletből, különben hiába alakítottuk át a rendszert, nem tudjuk végrehajtani a magyar nép akaratát, mert ezek az ügynökök a külföld utasítására gáncsoskodnak. Megjelennek majd a Magyar Nemzetben és más fasiszta szócsövekben a leleplező információk, hogy egyes szociológusok, írócskák, filozófusok, firkászok mikor és honnan kaptak amerikai és egyéb pénzeket. Hogyan szövetkeztek Magyarország lejáratására, hogy a szegény magyar népet kirabolhassák. Nem bírják elviselni, hogy végre szabad a magyar. Olvashatjuk majd, hogy milyen puccsokat terveztek a magyar szabadság és függetlenség, valamint annak örök vezére ellen, aki a magyar érdeket védi. Jaj, de hiányzik most a Csurka Pista.
De ne törődjetek vele. Elég lesz kinyitni a szemeteket akkor, amikor behívnak egy elbeszélgetésre az ügyészségre, és választás elé állítanak: vagy mondasz terhelő információkat a hazaárulók kémtevékenységéről, akik a barátaid, vagy te is a vádlottak között vagy. Ne gondold még akkor sem, hogy ez diktatúra, és egy tolvaj maffia, egy klerikálfasiszta bagázs megszállta az országot és a te bambaságod mellett elfoglalta, kifosztotta, kirabolta, majd a fasiszta Olaszország és a náci Németország 21. századi változatát hozta létre álalkotmányos keretek között. Ne gondold, hogy a bárgyú szemeid előtt lopták el hátralevő életedet. Ne gondolj ilyen szélsőségekre, maradj józan és higgadt. Légy mértéktartó és elegáns akkor is, amikor nem tudsz hova menekülni, és az első kéz belemarkol a hajadba. Értesz majd belőle, és azok is, akik ezt látják. Ne törődj vele, hogy mi lesz a gyerekeddel és a családoddal, majd a NATO beavatkozik, ha tömegmészárlások lesznek. Légy megfontolt, kerüld a hisztériakeltők társaságát. Határolódj el tőlük. Legyél a rendszer bekalkulált ellenzéke, aki tudja, hol a határ. Próbálj megélni, keresni egy kis pénzt.
Totális diktatúrára sokáig nem lesz szükség. Úgy fogtok lapítani, mint a nyúl a fűben, a centrális erőtér vezetője pedig körbemutat a csendes és békés országon: milyen diktatúra? A magyar nép a saját útját járja. Nem kell másolni azokat, akik válságba vittek másokat. Nemsokára bennünket követ a világ. Majd belépünk újra az Európai Unióba, ha a Vatikán eredeti terve szerint katolikus Európa lesz. Úgyis az ő tervük volt az egész. De addig ezt a liberális zsidó Európát szét kell verni. És ez a magyar nép küldetése. Így nyer értelmet, hogy magyarnak lenni az küldetés.
Csend lesz, halálos csend. Majd nem lesz ilyen ugatás, mint ami most van. Rend kell. Élni kell. Pofa be.
Szép álmokat, gyerekek! Aludjatok tovább, messze még a reggel.


Bartus László

Forrás:nepszava.com
 
 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu