Kultur
A lotyó
Áginak hívták. A szemében Áginak, a háta mögé kapta a lotyót. Nem mi hívtuk így, hanem a szülők, az osztálytársak szülei, a lakótelep szülei.







Nem emlékszem rá, tudtuk-e valójában a szó értelmét, vagy csak sejtelmünk volt róla, hogy ez valami nem jó.

Nem is a szó jelentéséből, inkább a hangsúlyból adódóan, ahogy azt kimondták, ahogy utánanéztek. A lotyó.
Felső tagozatba jártunk már, mikor Ági bekerült az osztályba. Hogy honnan jött, s a mi osztályunkból hová ment, azt senki nem tudta. Átmeneti „vendég” volt csupán. Valójában senki nem tudott róla és a családjáról semmit. Valójában nem barátkozott meg senkivel, csak volt köztünk.
Ági nem volt szép, a fiúk békafejűnek hívták, de csak a háta mögött, mert a szemébe senki nem merte bántani. Valahogy nem lehetett. Ági nem volt csinos. Alacsony méretű és széles. Nagy mellek, nagy fenék, nagy karok. Nagy.
Ági nem volt okos, nem volt buta, csak volt. Észre sem vette volna senki, ha nincsenek körülötte a férfiak. Áginak akár, a létezése, akár a férfiakkal való kapcsolata teljesen egyértelmű, magától értetődő volt, valahogy ez is hozzá tartozott. A sok férfi ugyanúgy hozzá tartozott, mint a békafej, vagy a nagy mell.
Ágiról mindig valahogy kiderültek a dolgok, s mivel nem titkolt semmit magáról, része volt neki, mint egy karácsonyfa díszei, melyek sorról sorra kerülnek elő az ágak, a tűlevelek közül.
Ági sokat hiányzott az iskolából. Az osztályfőnök pedig vagy azért, mert tudott, vagy azért, mert látott valamit, amit mi nem, kiválasztott egy hétfői tanítási nap után, vigyem mindennap Áginak a leckét. Ne maradjon le a tananyagban. Vittem
Ági meztelenül nyitott ajtót. Szerencsére nem csak én lepődtem meg, ő is. Eltűnt a becsapott ajtó mögött, s mire megébredtem volna a riadalomból, ismét nyílt az ajtó, magára kapott egy fürdőköpenyt, s elnézést kért. Várt valakit. Egy férfit, de azért bemehetek. Egy kis időre. Nem érdekelte a lecke, de azért átvette a lefénymásolt, leírt lapokat. Nem lehettem tovább 4-5 percnél, mikor csengettek. Rám nézett, mennem kellett. Legalább 30 évvel lehetett idősebb az ajtó előtt álló férfi, Ági már csak utánam intett. Én meg futottam. Már meztelenül kiabált le utánam az ablakból, köszöni a segítséget. Elnyelte a szoba.
Néhány nap múlva egy angol nyelven beszélgető szintén jóval idősebb férfival sétált, mikor összefutottunk az utcán. Aztán megint más megint mással látta, s talán kétheti „szabadságolás” után ismét iskolapadba került.
Ági négy évvel volt idősebb nálunk, talán ezért nem talált utat senkihez közöttünk, talán azért, mert már olyanokat megélt, olyanoknak vált részesévé, amiről mi még csak nem is fantáziáltunk. Ági élete zavaros, megemészthetetlen volt számunkra.
Év végi történelem dolgozatra készültem. Csak olvasgattam az anyagot, mert a történelem valahogy mindig csak úgy bekerült a fejembe;  nem kellett tanulnom. Megszólalt a kaputelefon. Anyám szólt, engem keresnek. Ági volt. Szeretne velem tanulni a holnapi dolgozatra. Feljöhetett.
Ma sem tudom, hogy valójában tanulni jött-e, vagy csak úgy érezte tartozik valamivel, valami magyarázattal azért, amit láttam. Nem tudom. Mindenesetre átvettem vele a történelmet, végigvettük. De nem csupán én beszéltem azon a délutánon, ő is. Nem kérdeztem, mondta.
Az anyja és az apja, akik nem válnak el, mert az anyja nem tud, nem mer. Az apja agresszív, nagyon agresszív. Kérdezte, féltem-e valaha úgy, hogy a félelemtől nem tudtam megszólalni? Nem, én még nem féltem úgy. Mert ő állt már szótlanul, meredten az apja mögött, aki az öccse lábára tekerte a vasalózsinórt és úgy lógatta ki, fejjel lefelé a négyéves gyereket az ablakon, a második emeletről. Ha kiállt, akkor elengedi az öccsét, mert részeg. Ki kellett várniuk, míg az apja megunja., míg rá nem ébred magától, ezért börtönbe is kerülhet. Hallgatott ő is, hallgatott az öccse is.
Bezárta őt a fürdőszobába, mert szólni mert, nem akarják hallgatni a filmet, amit az apjuk néz. Egész éjjel a sötét fürdőszobában ücsörgött. Reggel engedte ki az apja, mielőtt az anyjuk hazajött az éjszakás műszakból. Az anyjának hiába mondtak bármit, nem hitte. Nem akarta látni.
Az apja magára főzött, külön. Ha ő meg az öccse nem tudtak mit enni, az sem érdekelte. Bevonult a szobájába filmet nézni, enni. Mindig filmet néz, mindig szexfilmeket néz, hangosan hallgatva.
De mióta a férfiak vannak, azóta ez másképp van.
Áginak kellenek a férfiak. Kell a koruk, kell a pénzük, kell a védelmük. Mióta ők vannak, mióta nyíltan vannak, s az apja, ha nem is látja őket, ha nem is fut össze velük a lakásban, akkor hall róluk, hallhat a lakóteleptől róluk.  Ági védelmet kap, az öccse védelmet kap. Biztonságban vannak. Már volt arab, volt angol, volt francia, s elég sok magyar. De fiatal nem kell, csak öreg, öregebb kell, mint az apja.
Anyám fánkot hozott be nekünk. Meséli, nem is eszik otthon. Mindig meghívják, mindig hoz haza az öccsének is. A férfiak tudják, mi a rendje ennek, az öccsének is kell. Kell a védelemből, kell az ételből.
Nem tudom, miért jött. Mindenesetre másnap négyest írt történelemből. Ezután csak köszöntünk egymásnak, nem lett a barátom, nem lett senki barátja.
Eltűnt, mintha ott se lett volna.
Már a fiammal sétáltam a régi utcákon, a régi lakótelepi házak között, mikor jött velem szemben nagy pocakkal., öthónapos terhesen. Megörültünk egymásnak. Mesélte, ő lesz a harmadik gyerek. A férje magas pozícióban dolgozik, Pesten élnek, most csak hazajött meglátogatni az anyját. Az apja börtönben van, de a szülők még mindig nem váltak el. Az első fiát pedig úgy hívják, mint az öccsét. Őutána kapta a nevet. Az öccse öngyilkos lett. Felakasztotta magát. Nem sokkal azután, hogy ő a fővárosba költözött.
De ő jól van, mert valahol itt van az öccse, itt maradt a neve.
Továbbsétálunk.

Illés Adrienn


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu