Kultur
Mit hozott a gólya?
Tartott a gitáróra. Ribizlibokor mellett. Megfelelő távolságban a falu utcácskájától, ahol hébe-hóba sétált el valaki, s még ritkábban haladt el autó. S kellő messzeségben a nagyanyai háztól, ahol a nagymama már készítette elő a vegyes savanyúhoz valókat.










Egyszóval tartott a gitáróra, éppen a Felkelő nap házát játszottam 13 éves unokahúgomnak. Azért azt, mivel mást nem tudtam, s ez így maradt azóta is. Nos, játszottam neki a dalt, mikor is felszállt egy gólya a házukra, s mikor röppent tovább, unokahúgom is felpattant, s szomorúan nézett a gólya után, mondva: „Most sem hozott semmit”.  Naivnak tűnhetett a kérdésem, de azért csak megérdeklődtem, mit is hozhatna a gólya, amire neki szüksége lehet. Mire nagy komolyan, szinte megrökönyödve rávágta, mi mást, mint az Erzsó babáját. Erzsó már nagyon várja, ugyanis. Megrökönyödtem, éppen rajtam volt a sor ebben? Aztán kitört belőlem, s nem  tudtam abbahagyni a nevetést, egyszerűen nem ment. Ő meg állt ott, értetlenül: Mi ezen olyan nevetnivaló?
Miután tisztázódott, hogy senki nem viccel, s ennek a fele sem tréfa., leültettem magam mellé. Anyám ezt a bizonyos leültetést már 11 éves koromban megtette, mivel feltűnően sokat kérdezősködtem erről a témáról, hát leültetett. Beszélgettünk róla. Mindenre választ kaptam, aztán kezembe nyomta a Peti, Ida és Picuri című képregényt, ami a gyerek fogantatásától, egészen a megszületéséig mesél gyerekeknek., aztán egy komolyabb könyv is a kezembe került, s mindenre megvolt a válasz. Kerek lett minden. Nincs több kérdés.
Szóval ült mellettem a 13 éves, de nálam nem volt sem képregény, sem könyv, de a kérdések jöttek. Miért gondolom én, hogy nem a gólya a „babaszállító”? Jött az esetlenkedő 17 éves leány-jómagam- válasza, miszerint: Akkor egy-két béka elfogyasztása között, csőre közé fogná az aktuális gyerekpalántát, elvinné egészen a sóvárgó anyuka pocakjáig, s oda betuszkolná az illetékest? A 13 éves bólintott. Mit tehetett mást? Ezt kapta, ezt az információt. Már láttam, nem lesz könnyű. Törtem a fejem, milyen bizonyítékok szólhatnak a gólya ellen? Mert a pocak nem sikerült, sőt az sem használt, hogy sem én, sem ő nem látott még a csőrében babát szállító madarat. Mert az ő szülei bizony láttak. S jött a mentőötlet: Mi történik a téli babákkal? Mert a gólya bizony költöző madár és télen mit csinál? Kontinensek közti gyerekposta? A 13 éves elgondolkodott. Amíg ezt tette én megszabadultam a gitártól, segítséget hoztam a nagyanyai házból, mint négyzethálós füzet, s jobb híján egy tompa végű ceruza. Visszaültem mellé rajzolni. Középen kinyitva a füzet, jobb oldalára a nő, bal oldalára került a féri, meztelenül. Minden nemi jelleg fel lett rajzolva, s a gitárórát felváltotta a felvilágosító óra. Előbb próbáltam a drámaírót idézni, aki szerint a Jóisten Ádám teremtésekor még görcsöt is kötött a cérna végére, ami ezen ok kapcsán Évánál már elfogyott. Ezt sajnos az unokahúg nem értette. Kénytelen-kelletlen máshogy, de belevágtam. Meséltem róla, hogy a férfi és a nő bizony össze - összebújik, mert az nekik jó, mert lehet örömből, mert lehet gyereknemzés céljából. No, ha már összebújnak, akkor vannak bizonyos pontok, melyek nem tévesztendők szem elöl, mert azok bizony nagy örömöt okoznak a másiknak és ez is jó. Elmeséltem mi előzheti meg két ember együttlétét, mi lehet a felvezető, meséltem magáról az együttlétről, csakhogy érthető legyen a gólyás történet banalitása. Az lett. Ledőlt a pocakba tétel, ledőlt a gyerekszállítás, mert lerajzoltam magát a gyerek érkezését a pocakba, amit aztán méhnek hívtunk. Lerajzoltam a bent létet, s magát a világra érkezést. Nem sikerült a legjobban a rajz, de a 13 éves itta a szavaimat, s mi a legfontosabb egy tanár számára? Záporoztak a kérdések, érkeztek a válaszok. A gólya elfelejtve. Az óra elég sokáig tartott, már hívott nagymamám, menjünk segíteni a vegyes savanyúnál. Az unokahúg még hazaszaladt a füzettel, én meg indultam paprikát darabolni, káposztát gyalulni.
A 13 éves a szüleivel érkezett vissza. S szó, mi szó a szülők, főleg az anya meglehetős mérges arcot vágott, kezében a füzet. A mérges arc ordításba fogott, miket rajzoltam, magyaráztam én a lányának. Az apa meg csak állt mellette, hallgatott. Nagymamám is megnézte az óra anyagát, s mélyen vallásosként ő is megcsóválta a fejét. De egy tanárt nem lehet csak úgy, a tanítvány előtt megalázni. Én nem ordítottam, csak elmagyaráztam nekik, káposztagyalulás közben, hogy az én unokahúgom a nyár végeztével nyolcadik osztályba lép. S, ha éppen ott lesz, s nem tiltják el a szülei a biológia órától, akkor megtanítják neki a nemek közti különbségeket, csak egészen más szavakkal, Szakszavakkal. Ha ott szembesül ezzel a lányka, a meghökkenésen túl,  talán még vitába is száll a többiekkel, s előkerül a gólyás történet.
Az anya állt a füzettel a kezében, az apa indulni készült, csak csendesen megjegyezte: igazam van. Az anya nem szólt semmit, lecsapta mellém a füzetet, s elvágtatott onnan férjestől, gyerekestől.
Mamával ketten raktuk be a 14 üveg savanyút. Másnap jött át a 13 éves, kérte a tananyagot. Odaadtam. Leültünk a ribizlibokor mellé. Jött a húga is. Gitárórára...
 
 
Ferencz I. Adrienn


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu