Kultur
Magyarok, ne lopjatok!
Okosok mindenhol vannak
Nem volt ez másképp tizenéves korom osztályában sem. S ha már ott voltak, akkor vegyük is hasznukat, gondolhatták, s össze dugták a fejüket az osztály főnökével, mit is kéne tenni?
Mert mi már kellőképpen nagyok vagyunk, éppen itt állunk a felnőtté válás küszöbén, hogy éppen át nem esünk rajta. S ha már itt állunk előtte, akkor mit nekünk Magyarország! Nekünk külföldre kell mennünk, így utoljára az osztálytól búcsúzandó, a felnőttkorba átlépő, vagy éppen áteső módozatban.
De melyik külföld van a legközelebb, ahová nekünk át kéne menni? Törték a fejüket az okosok, nem is hiába. Mert kieszelték, menjünk Bécsbe, hiszen érdekelve is voltunk egy ideig a birodalmi, s más egyéb ügyletek kapcsán. Az okosok azt viszont elfelejtették, vagy figyelembe se vették, hogy mind az osztály kasszája, mind a szülők pénztárcája lapos, s ezért csupán háromnaposra tervezhető a küszöb…Pardon! Határátlépés. Mindenestre ezek mellőzendő, mi nekivágtunk. Pontosabban buszra szálltunk, s megcéloztuk az ország másik végét.
Minden szépen indult, hiszen az egyik okos azon minimalista eszmétől vezérelve, hogy ne legyen a ruháinkkal tele a busz, előzetesen utánanézett az időjárásjelentésnek, mely esős, hűvös időt jósolt ott tartózkodásunk idejére. Ezen oknál fogva nem igazán tartózkodott csomagjainkban sok ruha, ami ott tartózkodott nem a meleg, sőt! Hőséggel vetekedő időjárásra lett kitalálva. Ami annál is inkább probléma lett a háromnapos küszöbátlépés kapcsán, mivel a legalacsonyabb hőmérséklet 29 C -ra sikeredett, az is csak este.
Első nap csak a határ széléig jutottunk, campinget megszállva.
A nadrágok, s hosszú ujjú pulóverek hosszú rángatásra keveredtek le a társaságról, köszönhetően az alatta tartózkodó erősen megizzadt bőrnek. De sebaj! Másnap reggel legelőször pólóvásárlás következett. Előtte azonban túl kellett élni az éjszakát. Eleinte úgy tűnt ez csupán a fiúknak lesz kétséges, mi több! viszontagságos. Mert a fiúk kedvesek, előzékenyek voltak, engedték a lányokat elsőként zuhanyozni. Természetesen az előzékenység nem volt minden hátsó szándék nélküli, hiszen bármelyik zuhanyzót meg lehetett lesni bizonyos magasságból, fentről, s a fiúknak nem volt megmászhatatlan ez a magasság. De a sors az egyik kézzel ad a másikkal elvesz, vagy inkább lezár. Konkrétan a meleg vizet. Mert nálunk elfogyott, s csak reggel várható újra, addig melegszik fel a kellő mennyiségű víz. A fiúk tehát állhattak a küszöbön, s egészen gyors tisztálkodást rögtönöztek.
Természetesen volt beszélgetés, volt kettesben félrehúzódás, meg tábortűz is, csak éppen alvás nem. Pedig jó lett volna. De a campinget nemcsak mi laktuk, hanem egyéb innen-onnan szedett- vetett turisták is, kikből némelyek összecserélve az éjszakát a nappallal, egészen reggelig énekeltek, italoztak, s némelyik kukkoló szerint nemi életet is éltek. De sebaj! Másnap alszunk buszon. Egy kicsit. Természetesen nem aludtunk.
Kaptunk engedélyt reggel a rövid felső megvételére, így csak a nadrág izzadhatott ránk. De utána rend volt és fegyelem. No, nem azért mert éppen Bécsben vagyunk, hanem ha már itt vagyunk, akkor mindent látni kell ebből a szép, történelmi városból. Látni kell, másfél nap alatt.
Nem tudom, ki mennyire ismeri Bécset, vagy a környékét, de Bécs nagy. Meglehetősen nagy. Meglehetősen sok idő kell ahhoz, hogy az ember mindent megnézzen benne, s fel is fogja azt, amit látott. Az utóbbi nem sikerült. Mert Bécsből nem maradt meg csupán néhány pillanat, s a pillanatok között a rohanás az egyik templomból a másik múzeumba, a másik múzeumból a harmadik kastélyba, annak is a tükörtermébe, meg a parkjába, mert az is szép és így tovább. Futás tovább!  Mi már akkor tudtuk, mit jelent az, hogy az ember térdből eltűntnek érzi a lábát. Én már akkor tudtam, hogy ez jobb nem lesz, csak rosszabbodhat. A betontömbből, ahol a cápákat nézegettük hatalmas akváriumokban, nos, onnan kivezették az egyik éppen felnőttkorba lépőt, hiszen nem értette a feliratot a kis táblán, miszerint ne ütögesse az akváriumot, ne hergelje az állatokat. Az osztály főnöke hiába csitította a terem őrét. Mindhiába. Az a szerencsétlen meg mégse álldogáljon odakint, mentünk vele.  Cápák és egyéb érdekességek otthagyva.
Nem jártunk nagyobb szerencsével az állatkertben sem, mert ott csupán a majmokig, az emberszabásúakig jutottunk el. Az óriási teremben a hatalmas ketrecek előtt , dőlten, körös-körül plexiüvegek. Ki is volt írva, hogy az üvegek mentén közlekedjünk. De mivel néhányan már úgy érezték, átlépték a küszöböt, ügyet sem vetettek a felszólításra, hangosan, csörtetve , nevetgélve sétáltak be a terembe. Vesztükre. A gorillák, s más ősi rokonság csak erre várt. A ketrecek rácsain át repült rájuk, ami csak repülhetett. Mint a banán héjával, illetve anélkül, az etetős tál étellel, illetve anélkül,  az almacsutka, a keksz, az állati ürülék. Gondosan célozva, kisebb mellélövési aránnyal. Itt szakadt meg az állatkerti séta. Darwini rokonok otthagyva.
Vissza a buszra, nadrágot igazgatni, mert nagyon tapadt, vissza a campingbe hideg vízért, nemalvásért. De még nem láttunk mindent és még nem is vásároltunk.
Másnap vissza. Ismét. Térdből ismét nem érződik a láb, de legalább kapunk félóra vásárlási időt. Félórába három, szigorúan egymás mellett tartózkodó üzlet fér bele. Így az otthoniak képeslapokat, díszzsebkendőt, illetve magnós rádióba való kazettát kapnak. Ez van, meg az időhiány. Éppen a kazettákért lépünk be az ajtón, mikor látom a feliratot, a spray felfúvást a falon: Magyarok, ne lopjatok!
Milyen jó, hogy remekül beszélünk németül, legalább ettől a perctől gyakorolhatjuk is. Nincs is hiba benne. Osztráknak néznek. Ügyesek vagyunk, a rejtőzködésben. Nincs ebben semmi bántó. A küszöb előtt ácsorgó megérti ezt. Nincs sértődés.
Mi maradt meg Bécsből? Mi maradt meg a küszöb-határ átlépésből?
Hogy a Maria.Hilfer Strasse hosszú, de mi nem értünk a végére.
Hogy sok a látnivaló, de nem lett megemésztve, feldolgozva.
Hogy ne aludj máskor campingben, úgy sem tudsz.
Hogy a hideg víz meglehetősen egészséges. Így is felfogható, bizonyos magasságból.
Hogy soha ne hallgass az okosokra.
Hogy a magyarok valamiért lopnak. De miért?
Mindenestre átestünk a küszöbön.
 
Ferencz I. Adrienn


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu