Kultur
A vénember
Minden közegnek megvan az előnye és megvan a hátránya. Valamiért lehet szeretni a panelt, lehet szeretni a társasházat, a kerttel ellátottat, lehet a pusztát is. Valamiért.
Gyerekként az ember még nem látja, vagy talán nem is érdekli igazán melyik miért jó.


A gyerek még az emberekhez kötődik. Ki melyikhez. Akad, aki a szülőhöz, nagymamához, barátokhoz, vagy csak egy ismeretlen, de kedves bácsihoz a nyolcadik emeleten. Egy vénecske, kedves bácsihoz.
Mint, ahogy a két alsó tagozatos, szöszke testvérpár tette.
Akkoriban mindenkinek dolgoztak a szülei, éjjel, nappal, napközben, ritkán esett meg, hogy valaki otthon volt. Kulcsos gyerekek voltunk. Kulcsoltunk egymáshoz leckét tanulni, filmet nézni, játszani, vagy csak úgy együtt lenni. Iskola után, míg a szülők haza nem jöttek. Voltunk fent a nyolcadik emeleten is. A kedves, vénember szobája mindig zárva volt, belülről. Kulccsal. Hogy miért zárta, azt mi nem tudtuk. Nem is érdekelt senkit, mert mi a másik szobában voltunk, vagy a nyolcadik emeleti barát szüleivel, vagy nélkülük. Mit se számított. Együtt.
Történt egyszer, hogy az ajtó kinyílt, s átsétált hozzánk a vénember. Csak megállt az ajtóban, hófehér hajjal, sárga fogakkal, s végignézett rajtunk. Nézte a gyerekeket, nézte a barnákat, a bodros fejű vöröset, s nézte a két szöszit. Mosolygott. Mi nem mosolyogtunk vissza rá, mert volt abban a jelenlétben valami, Valami, ami viszolygást keltett bennünk. A gyerek ezt nem tudja megfogalmazni, csak érzi. Az egész nem tartott tovább néhány másodpercnél, mégis okozott valamit. Ritkábban fordultunk elő a nyolcadik emeleti barátnál.
Hónapok teltek el, mikor ismét hozzájuk mentünk. Még az előszobában voltunk, mindenki lelkiismeretesen szabadult meg a lábbelijétől, mikor kinyílt a szobaajtó, a vénemberé, s kijött rajta a nagyobbik szöszi. Becsukta maga után az ajtót, s elköszönt tőlünk. Ki a bejárati ajtón. A nyolcadik emeleti barát, a vénember unokája bekopogott a nagyapjához, de válasz nem jött bentről. Csend.
A két szöszi nem nagyon játszott velünk, ritkult a gyerekcsapattal együtt töltött idő. Megesett, hogy a lakásba még velünk jöttek, de az előszobánál szétváltak útjaink, ők mentek a vénemberhez, mi a másik szobába.
A gyerek nem látja meg, ha valamit meg kell, a gyerek csak akkor figyel fel, ha kíváncsivá teszik. A két szöszi pedig rongyokban öltözött, s egyszer csak szép ruháik lettek, egyszer csak finomságokat majszoltak. S a többi kíváncsi lett. Rákérdeztünk: Minek járnak oda ? A válasz mindenkit megnyugtatott egy kicsit. Csak kicsit, mert a viszolygás nem múlt el. A válasz szerint ők nagyon szegények és nincs is mindig ennivaló otthon. A vénember pedig ad enni, mindennap jönnek hozzá enni, mert finomakat kapnak. Édességet, sok cukrot, mert azt szerencsére a vénember is szereti és ők is. Előfordult, hogy pénzt adott, csak fel kellett neki kiabálni a nyolcadikra és kis tasakban érkezett, kidobva az ablakon a pénz. És vett nekik szép ruhákat. És ennyi? Ennyi.
Már nem volt érdekes, már elmúlt a kezdeti kíváncsiság, hozzászoktunk a csapaton belül való szétváláshoz. A két szöszi szülei mit szóltak? Nem tudom, Valószínűleg észre sem vették a változást a két lányon. A ruhákat, a finomakat. Az apjuk ivott. Az egész lakótelep tudta, hogy iszik, s ha ivott, akkor ütött. Ütötte, aki a keze ügyébe került, ütötte azzal, ami a keze ügyében volt. Hol a két szöszit, hol az anyjukat.
Az egyik hatodik emeleten lakó barát anyukája figyelt fel a nyolcadik emeletről repülő csomagra.. Elővette a lányát, kérdezte, tud-e erről valamit. A gyerek nem tudott. Mentünk hozzájuk, s kérdezett minket is az anyuka, kérdezte a két szöszit. Kérdezte, mi a repülő csomag, mi az a kedves mosoly, ami érkezik hozzá fentről, s kell-e valamit ezért csinálni. Mi, gyerekek nem értettük. A két szöszi igen. Mert a hatodik emeleti anyuka rákérdezett arra, amire mi nem. Rákérdezett, mi zajlik a szobában, miután ők bemennek, miután becsukódik mögöttük az ajtó. A két szöszi elmondta. Elmesélte, hogy zongorázik nekik a bácsi. Mi ezt alátámasztottuk, mert jött ki onnan zongoraszó. A bácsi kedves velük, mert pénzt ad, meg finomságot, az ölébe ülteti, szeretgeti őket. A kedves, öreg bácsi meztelen. Mindig meztelen.
A gyerekek hallgattak, hallgattunk. Nem értettük, mi zajlik itt.
A hatodik emeleti anyuka átment a szöszik anyukájához, felment a nyolcadik emeleti anyukához, elment mindenkihez, ahová csak lehetett. Elment a rendőrségre is.
Este a szöszik apja átment a vénemberhez; mert előtte a szöszik anyja leültette az apát. Leültette a lányai elé, beszélgetni. Átment a vénemberhez, de a rendőrség már megelőzte, a vénember már nem volt ott. Az ajtó nyitva. Hiába ordított a nyolcadik emeleti anyuka, apuka, a gyerekek. Szétverte a zongorát, a vénember zongoráját.
Soha többé nem látták részegen. Vitte hetente háromszor kézen fogva a két szöszit a pszichológushoz. Vitte a tárgyalásra. Vitte a lányait.
                                                                                  
Illés Adrienn


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu