Kultur
Fuchs Izabella: Pécsi bor „tepsi bál” (azaz fesztivál) 
– abszurd beszámoló








Nohát vagyon ez szeptember hónap huszonharmadikán a pécsi Széchenyi téren, ahol szép számban gyülekeztek a kultúrára szomjas manuszok, köztük titokban elvegyülve én is.




Oszt csak megyek én előre a sátrak közt, jobbról is, balról is német szó ütötte meg a fülemet. A rendezés mintaszerű volt, rikító feliratok, hol tokaji, hol szekszárdi, egri, esetleg kékfrankost reklámozva. Megyek előre és eldöntöttem, ma eldobom az agyam, mert minek az mindég, csak töri a fejem, s különben is, közismert tény, ilyentájt jogos, sőt kötelező mondhatni, muszáj. No, mielőtt beléptem a szépen feldíszített bejáraton, vidám felirat közölte velem: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. – így aztán csak én léptem be, a reményt kinn hagytam.

Aztán csak botorkálok lassan előre, de sehogy sem jó irányba. Mindenki szembe jön, mintha már elkéstem volna. Akármelyik oldalra ténferegtem, csak szembe jött mindenki. No, ezen segíteni kell, gyorsan behúzva a kéziféket épp a tokaji ó-furmintos sátor elé parkoltam. Bedobtam két decit tisztán, minek piszkolni a jó bort. Elindultam, és egyre kevésbé szekíroztam magam, hogy továbbra is többen jönnek visszafelé. Jobbról is tömeg, balról is tömeg, van, aki már mindkét oldalon jön, az is visszafelé. Hangzavar a távolból, épp a Marinát emlegetik sűrűn, aki egy jó spiné volt a hatvanas évekből. A hangzavaros pódium előtt diszkrét félkör, mert a decibel 100-on felüli, a NATO is megirigyelhetné.

A kör közepén egy emberi lényhez hasonló figura látható, jobban szemügyre véve, kiköpött Piszkos Fred-re hasonlított. Kb. 155 magas, 40 kg. Ágyastól, feje kopasz, ugyan két oldalt mutatóban ősz hajszálakat lenget a szél, a régmúlt hajviselet emlékét idézve. Hosszú ősz szakálla évek óta nem látott borotvát. Piros kockás inget viselt, habár a viselt szó csak az ing őskoráról adhatott némi információt. Kockáiból a pirosat már rég kimosta az eső, mert fedél alatt keveset töltött el fennállása óta. Egykor hosszú ujjú lehetett, de lassan rojtozódva rövid ujjúvá ment össze. Divatos hózentrágeres nadrág takarta csonttá aszalódott vékony lábait, melyek néhol a nadrág szellősebb részein váltak láthatóvá. Egykor szandálnak becézett papuccsá degradálódott lábbeliben fél zokni is megbújt, mely alól, a lábujja kandikált ki, vidáman a zene ritmusára billegve le, fel. Ez az Misa, ez kell nekünk, dobom el magam én is és gyorsan utána küldök még két decit pár lépésre, ne kelljen sokat fáradozni.

Belém szállt az ihlet, és egy muslinca, lenyelem azt is. Csak úgy jön alulról az irodalom, ezt figyeld Misa,… mit nekem te zordon Kárpátoknak.. …egész úton idefelé ezen gondolkodám .., s repül felém nyanyám még két pohár után.

Nyomják a sódert fönn a legények a gáton, épp most festik sárgára a tengeralattjárót, amire már én is ritmusba lendülök. Nyanyám tyúkjának két tojása vidáman harangozik muskotályos gatyámba, Misa is üti a taktust fél zoknis lábával, két kezével az ég felé mutogatva, egy Isten felé, aki most megállította az időt, időtlen időkig. A tömegbe vegyülünk, szemlélve a szép fiatal spinéket, mennyi idegen, és mind másé, és mindegyiket unja valaki, és egyik sem én vagyok. Nahát! Jaj, az a bögyös, milyen polcos a melle! No, az a vén nyanya meg a gyógyszert jött bevenni utolsó lefekvése előtt. Biztos az anyós. Valakinek az anyósa. Lehörpintik boraikat a legények, ettől még szomjasabb lesz a nép, ami további ösztönzésre vár. Már nem is jönnek annyian szembe, mintha a tömeg együtt forogna körbe-körbe, tiszta egyetértés. A sötétség nőtt, úgy égen, mint földön és agyakban, a borszínt úgyszintén, szintről szinte szintet váltott. Szint váltottunk, tök a tromf és kékfrankos a nyerő. Mondom rekontra, de legyen szekszárdi. Nem tudom, mi van a talonba, megéri-e licitálni?

No, vigyázz Misa, felborítod a talont! Ki is löttyent szépen. A következő rundót már nem aprózzuk, abból csak baj van. Egy üveggel vettünk, és lassan szopogatva elmerültünk a materializmus sivár fertőjébe, irodalmilag és zeneileg megszállva, lassan eloldalogva hazafelé, a fal mellett, ne távolodjunk el messzire a vonaltól, megőrizve identitásunkat és egy üres üveget. Az akácos út is előjön távoli emlékek foszlányaiból, így volt ez, de lehetett volna másként is. Melyekhez hasonló jókat kívánok a következő tepsi bálig… 

Fuchs Izabella 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu