Kultur
Ilonka levele
Nem Ilona volt, nem Icus, vagy Ilike, esetleg Ilon. Ő Ilonka volt, Ilonka néni, aki a kilencedik emeleten lakott. Nem régen, csak három éve. Azelőtt máshol lakott, azelőtt az otthonában, most itt. Amit nem lehet otthonnak nevezni, csak itt. Ez a helyes megnevezés: itt.











Egyedül volt naphosszat, csak reggel és este telítődött meg emberi zajjal a lakás. De ez a zaj sem olyan már, mint egy éve. Hiányzott belőle valami. Egy hang, valaki hangja.
Ilonka többször ült le aznap az asztalhoz írni, megírni a levelet. Leült reggel, mikor kiüresedett a lakás, leült, mielőtt feltette az ebédet főzni. Az ebédet pedig mégsem hagyhatja ott félkészen, vagy éppen leégve a villanytűzhelyen, csak azért, mert levelet ír. Faluról költözött ide fel a városba, tudta mi a rend. Első az ebéd, aztán jöhet bármi, akár a levélírás is.
Az ebéd elkészült, bableves és túrós csusza. Ismét leült. Félt a gondolataitól, mert annyi minden kavargott benne, annyi minden összegyűlt az egy év alatt.. Mert nem az egész volt elviselhetetlen, nem az a három év, csak ez az egy. A többi nem, azt a kettőt már régen várta. Ezt is le kell írni. De hogyan?
Ő falusi emberként élt, ő nem tud csak úgy megfogalmazni egy levelet. Mit írjon?
Muszáj mindennek benne lennie, muszáj. Nem hagyhat kérdéseket megválaszolatlanul.
Felállt az asztaltól. Kiporszívózott. Tegnap már elintézte a vasalnivalókat, tegnapelőtt függönycserék mind a három szobában. Porszívózás után patyolat tiszta lesz a lakás. Törölgetni sem kell, a kisebbik unoka megcsinálta helyette. Visszatette a porszívót a helyére és leült a tiszta lap elé az asztalhoz. Lehet, nem is tollal kéne írnia, hanem ceruzával. Fontos lesz ez a levél valakinek rajta kívül? Hezitált, melyik legyen. A tollat választotta, de mindenesetre ott maradt az asztalon a ceruza is.
Felállt, elmosogatott, letörölgette a konyhapultot., gondosan megigazgatta az edényeket a tűzhelyen. Visszaült az asztalhoz. Kezdett kialakulni a szöveg. Lehet, nem lesz jó a stílusa, lehet tele lesz helyesírási hibákkal, végtére is ő nem író, ő csak egy parasztasszony, aki földmunkából élt, aki a nyugdíját is ez után kapta. A föld után.
Mit írjon?
Le kell írnia, hogy neki csak ez az egy lány volt, csak a Júlia. Aztán le kell írnia, hogy ez a két unoka, Júlia két fia volt a mindene. Mert elvesztette a férjét a háborúban, s hiába élnek még a testvérek, más rokonok, mégiscsak a lánya és annak a gyermekei a legfontosabbak, a legszeretetreméltóbbak. Le kell írni, hogy Júlia kérésére költözött ide, Júlia kérésére hagyta ott a házát. Otthagyta a rokonoknak megőrzésre, mert Júlia már tudott valamit, amit ő nem. Júlia hívta az anyját. Mindenkinek jobb lesz, ha a közelükben van a mama. Mindenkinek, legfőképpen Júliának. Le kell írni, hogy a két unoka már nagy, bár a kisebbik, a 12 éves még segítget neki, még be-bejön hozzá beszélgetni, megköszönni az ételt, a vasalt, tiszta ruhát. A nagy nem jön, csak megy, szalad az élete után.
Le kell írni, hogy Júlia segítségnek hívta ide. Le kell írni, hogy majdnem ő is belehalt a lányába, a lánya halálába. Le kell írni, hogy Júlia agyhártyagyulladása, Júlia haldoklása neki, az anyának még nagyobb fájdalmakkal járt.
Le kell írni, hogy Júliának, a két gyereknek, a vejének ő volt a támasza. Le kell írni, hogy neki senki nem volt, csak az imái, hogy kapjon erőt, hogy ne menjen el a lánya. Kapott erőt, de a lány elment. Elment a drága, az egyetlen gyermek. Elment. Ma egy éve ennek.
Le kell írni, hogy a veje is siratta, a gyerekek is. Le kell írni, hogy hamar jött az új feleség, akit befogadott a férj, a két gyerek, s befogadta volna ő is. Az új feleség viszont nem akarta őt.
Le kell írni, hogy ő a házát eladta akkor, mikor Júliának még volt remény. Igaz csak aprócska, de volt. A műtét drága, sok pénzbe kerül és a rokon megvette a házat.De a műtétet már nem hajtották végre. Nem volt kiért.
Le kell írni, hogy ő nem sumák és aljas vénasszony, ő nem hárpia, ő nem susmorgó., ahogy azt az új feleség mondja.
Le kell írni, hogy ő szereti őket, de nem tudta még feldolgozni a történteket, nem készült fel az új házasságra, amibe anyagilag besegített, mert a vejének nem volt pénze az esküvőre. Ő besegített.
Le kell írni, értsék meg, az ő lánya odalett és neki kellett volna még idő. De ő már csak az anyós, a volt, a meghalt feleség anyja. Ő, az ő ottléte csak fájó sebeket tép fel nap, mint nap.
Le kell írni, hogy ő nem tud hova menni, de itt maradni sem tud. Szereti őket és ez míg világ a világ nem fog változni.
Higgyék el, mert ő soha nem hazudott. Ő szereti őket, tiszta szívéből. De ő itt nem maradhat. Egy évet bírt ki. Mert ezt ki kellett bírni.
Le kell írni, hogy nincs rokon, akihez mehetne. Nincs hova mennie.
Azt is leírta, hogy mindennap csókolja őket. Mindennap.
Felemelte a tollat. Egészen hosszúra sikeredett a levél. Szépen összehajtotta, beletette a borítékba, a százezer forint mellé, az utolsó megspórolt forintjai mellé, s letette az asztalra a toll és a ceruza alá, nehogy kivigye a huzat
Végiggondolta
, még egyszer végiggondolta, valóban mindent leírt-e. Valóban
.
Felállt az ablakpárkányra, s kiugrott a kilencedik emeletről.
 
Megtalálták a tiszta lakást, megtalálták az ebédet, megtalálták a pénzt, megtalálták a levelet. A mindenről szóló, hónapokra felforgató, helyesírási hibákkal teli, szeretettel, fájdalommal írott levelet.
Ilonka nénit már nem találták meg. Már nem volt: itt.
                                                                                 
Ferencz I. Adrienn


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu