Kultur
Most sütünk vagy főzünk?
A piskótánál még csak sejtettem. Csak gyanítottam, hogy nem leszünk barátok, hogy nem az én világom ez. A lencsénél viszont egyértelművé vált.
Amint állt a kanál a lencsében, a lencsefőzelékben, akkor már tudtam. Nem Mi nem leszünk barátok.


Mert ott indult, hogy megkaptam ajándékba az első szakácskönyvet, ahogy én hívtam a kiadagolósat, ami igazándiból csak próbál beadagolni. Nekem. Mindhiába. Pedig a cél egyértelmű volt az ajándékozó részéről. Saját háztartás- saját szakácskönyv.
Ugyanis én a kiadagolós -beadagolós szerint porcióztam mindent, még konyhai mérleget is kölcsönöztem, annyira igyekeztem. De lehet itt igyekezni, ha a kiadagolós-beadagolós becsap. Mert szereztem én mindenből 15 dkg-ot, meg vettem a liszt mellé a sütőport, meg hintettem egy csipettel és elő is melegítettem. Mindhiába. A piskóta fele lett megehető, az is csak erősen lekvározottan, a másik fele lett a szenes.
De ezek után én még bíztam, nekivágtam a lencsének. Pontosabban a lencsefőzeléknek. Áztattam, egy éjszakát és főztem, meg sóztam, meg a liszt is. És ott valami történt. Mármint a liszttel. Mert elkészült, de a kanál megállt benne. No, nem akárhogyan. Egyenesen. Előmerengett a távolból az összes lencsefőzelék emléke, de akárhogyan is kutakodtam közöttük, nem emlékeztem olyanra, ahol állna a kanál, nyílegyenesen. Csak úgy próbából megfordítottam a fazekat és úgy is állt. Állt a fazékban a kanál és a lencsefőzelék. Azért megettük. Lelkünk és gyomorrendszerünk legyen rajta. Megküzdöttük.
 Én megszabadultam a kiadagolós-beadagolóstól. Végeztünk. Sütöttem-főztem fejből, látás, hallomás, mástól tanulás útján. Több-kevesebb sikerrel.
Főztem Editnek is. Neki szilvás gombóc kellett. Meghívtam megvendégelésre, jött is, evett is. Jól is lakott. Kérte, mondjam, el, hogy kell csinálni. Mondtam. Főzöd, gyúrod, töltöd, pirítod a zsemlemorzsát hozzá-rá. Ennyi.
Edit másnap jelzett, készül a finomság.. Felettünk lakott. Az igazat megvallva, inkább lejelzett, lekopogott, kinéztem az ablakon, vagyis fel. Ő meg le. Mondta, rendben megy a gombóc-ügy. Akkor rendben.
Kis idő múlva ismét lekopog, . Felnézek, lenéz- pirul a morzsa, mindjárt megy hozzá a gombóc. Ez is rendben van.
Aztán ismét kopog. Nem nézek fel. Dolgom van és egyébként is csak dicsekedni akar, hogy rendben van. Az meg nélkülem is megy. Mármint a rendben. De Edit már nem kopog, hanem kiabál, veri a fűtéscsövet. Még nem is ez a legnagyobb gond, hanem azok a szagok, amelyek leérnek hozzánk is. Na, akkor már én is kinézek.
Edit nem néz le, hallom, ahogy rohangál. Rohanok én is. Hozzájuk. Nyitva az ajtajuk. A konyhából füst gomolyog ki-be-fel-szét.
Keresem a gombócot fent. Mert a szilvás gombócot fent kell keresni a tűzhelyen. De Editnél nem fent van, hanem lent. Vagyis bent. A sütőben. Mert ő úgy gondolta, hogy a zsemlemorzsa úgy pirul, bent a sütőben, s ha már megpirul ráporciózza a gombócokat, szép sorjában. Szép sorjában szétfolyva mind. Edit sír, mert elmagyarázom, nem így kellett volna. Most mi legyen?
Kiveszem a szétfolytakat, kimenekítem belőle a szilvaszemeket, leültetem Editet az asztal mellé és eszünk. Szilvát, gombóc nélkül. Ennyi.
A másik felhív, hogy az mit jelent, hogy közepes nagyságú tojás? Nem értem. Hogy?
Mert ő olvassa ezt a nyavalyás szakácskönyvet és azt írja, hogy közepes nagyságú tyúktojás. Ő elment a piacra és ott mind egyforma volt. De mind. Most mit csináljon? Mondom, szerintem nem ez a legfontosabb, tegyen bele olyat, amilyet akar. Ezt meg ő nem érti. Telefonál tovább.
Fejből főzök, úgy saccra. A főzés szintúgy. Ha már valami úgy kezdődik, hogy mérj ki, akkor az nem. Nekem nem. Engem többet nem ver át egyik sütő-főző csodakönyv sem.
De megvan az én szakácskönyvem is. Olyan,  ami az én kedvemre való. Ami az én konyhámnak való. Leírja, hogy egy evőkanál körülbelül hány dekagramm, legyen szó lisztről, cukorról, bármiről. Leírja, hogy ismerem meg a friss húst, leír mindenféléből többfélét. Többféle húsleves, többféle krumplileves, paradicsomleves… Lehessen választani, a szám-szánk íze szerint.  A pénztárcánk szerint. És hagy teret a fantáziának, mert alakítsd tovább te, ahogy neked jó. Vagy jobb.Polcz Alaine írta.
Nagyanyáink se mérlegeltek. Mi se tegyük. Ők is csak figyeltek, tanultak, tapasztaltak. Mi is azt tegyük. Mi is azt együk. Jó étvággyal…
 
Ferencz I. Adrienn
 
 
 


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu