Kultur
Búzás Huba: Diktatúrák joga az újkori Magyarországon
2012. július 10. kedd 14:25
Ha egy közösség a hazugság zsákutcájába szorul, annak első következménye,










hogy nem talál realista és lényeglátó embereket, akikre a maga vezetését bízhatja – mondta valaha máig ható érvénnyel Bibó István.


Napjaink magyar társadalma a két éve kormányzó (magát korábban liberális, ma már konzervatív jobboldali pártként meghatározó) politikai alakulat hazugságainak zsákutcájába szorult. Csoda-e, hogy nem találja azokat, akikre vezetését bízhatná? A hazugságok zsákutcáját e politikai alakulat (bűnös vezetése) huszonkét éve – az ún. rendszerváltozás  óta – építgeti. Mostanra ütött az óránk: felépítette.
Az átlagpolgár mindebből egyéni boldogulása nehezülését, pénztárcája üresítését, közérzete rosszabbra fordulását, esetleg a nép, s a nemzet jövőjének kilátástalanságát érzékeli. És igaznak fogadja el a zsákutca minden házsarkára kiragasztott hirdetményeket: ezért is Gyurcsány és az elmúlt nyolc év szoc-lib kormányának „rablógazdálkodása” felelős.  Elhiszi, hogy az rablógazdálkodás volt.  Elhiszi, hogy 2012-ben azért él 6,5 %-kal rosszabbul, mint 2010-ben, mert az ország a rendszerváltozás előtt és után államadósságot halmozott fel. Elhiszi, hogy a magán-nyugdíjpénztárak 2700 milliárdnyi vagyonát azért „happolta el” szeretett „nemzeti kormánya”, hogy a korábbi évek adósságát abból visszafizesse. Elhiszi, mert nem tudja, hogy az államadósság nem lett kevesebb. Elhiszi, hogy a reálbérek növekedtek, pedig az infláció nőtt, a GDP csökkent. Elhiszi, hogy a magyar gazdaság „lejtmenetéért” nem kormánya pancser gazdaságpolitikája a felelős. Nem számol utána, hogy az IMF „kipaterolása” („a gyarmatosítás elleni szabadságharc”) havi 20 milliárdjába került, idestova 4500 milliárdot veszített az ország. Mert elhiszi, hogy a kormány csakugyan „nemzeti”. Elhiszi, mert a közmédiának nevezett „ko-médiából” (a kezessé vált sajtóból) ezt hallja; elhiszi, mert nem olvas egyebet, csak pár bulvárlapot. Elhiszi, mert az Élet és Irodalom cikkírója csak most meri leírni, amit rég mondtunk: „a bandita” az EU-ból kiléptetni akarja az országot (hogy a fosztogatást folytathassa). Elhiszi, mert fogalma sincs, mi a különbség a diktatúrák joga és a demokratikus jogállam joga között. Mert nem olvasta Bibót, aki azt is megmondta: „a fasizmusnak központi erkölcsi alapgondolata nincs. A fasizmus értékképzetei nem valami önálló, harcos, heroikus értékrenden alapulnak, hanem csupa keresztény, nemzeti és demokratikus értékképzésnek a származékai”.
Az átlagpolgár nem olvasta persze – 2005-ben – Kende Péter „A Viktor”-ját se, benne a politikai gengszter-erkölcs eredeti Simicska-szövegével: „addig kell hatalomra kerülni, amíg a hatalomból lehet a legkevésbé kockázatosan lopni, mert akkor mi diktáljuk a szabályokat”. Az átlagpolgár így azt sem tudja, hogy a hatalomra kerülést követően diktált szabályok, az új jogrend (a diktatúra joga) kifejezetten lopás célzatú. Összességében egy új oligarchia gazdasági, politikai hatalmának megalapozását célozza, hatalma hosszútávon történő megszilárdításának eszköze.
Ma még nem tudni, hogy a lóvá tett ország mindezt mikor ismeri fel (felismeri-e egyáltalán). Ha csak évek múlva tér magához, úgy az új oligarchia gazdasági teljhatalmával képes lesz a demokratikus restauráció mindennemű kísérletét eltaposni. Nem tudható: az átlagpolgár mikor kap észbe? Felismeri-e, hogy pénztárcájának fokozatos kiürítése – a 16 %-os egykulcsos adó mellett 25 másik adó (kettős adóztatással) kivetése – rokkant nyugdíjas tehetetlenek öngyilkosságai, tanulni vágyó fiatalok, jobb megélhetésért küszködők tömeges külföldre vándorlása és – ami csapás a nemzetre – soha vissza nem térése, a munkavállalók jogainak megnyirbálása, a vállalkozók lehetőségeinek szűkülése, a beruházások elsorvasztása, a Horthy-kultusz terjesztése, nyilas, antiszemita politikusok (írók) „nemzeti tantervbe” vétele, zsidó temetők sírgyalázásai, stb., stb., valamint a 2012. január 1-vel hatályba léptetett ún.„Alaptörvény” (és az ezt tartalommal kitöltő „sarkalatos törvények”, pl. az új választójogi törvény), egyszóval a palástolt diktatúra gazdasági, társadalmi és államjogi berendezkedésének aktusai – mind-mind – szorosan összefüggenek. A magyar átlagpolgár tudja egyáltalán, hogy törvény lehet jó, de rossz is, alkalmazása pedig formális, téves, rosszindulatú? (Holott már Arisztotelész – kétezer évvel ezelőtt – különbséget tett oligarchikus és demokratikus szellemű törvények között.)
A „hazugságok zsákutcájába szorult” átlagpolgárok sokaságát persze (teszem azt a csatornatisztítók embertelen munkakörülményeit internetes levélben panaszló ózdi közmunkást) miért is foglalkoztatná a diktatúrák joga. Lehet, nem is hallott arról, hogy az 1949. XX. törvény a kommunista diktatúra Alkotmánya volt. E törvény a monolit államhatalom megteremtését tűzte célul: nem a demokratikus hatalommegosztás elvén alapult. (Pl. az Igazságügyi Minisztérium végezte a bíróságok elvi irányítását.) A magyar rendszerváltók számtalan módosítással reformálták meg a diktatúra Alkotmányát, és végül demokratikus jogállamot teremtettek általa. Különösen kifejezésre jutott ez az Alkotmány X. fejezetében és a bírósági szervezeti törvényben (1997.évi LXVI tv.): szigorúan érvényesítették a hatalommegosztás elvét. Felépítették a négyszintű bírósági szervezetet. A bírói függetlenség (megfelelő törvényi garanciákkal) elfoglalta alkotmányos helyét. Az Alkotmányban rögzített államjogi berendezkedés a demokratikus jogállam minden követelményének megfelelt.
Ezt az Alkotmányt száműzte az egyre több fasisztoid ismérvvel jellemezhető – két éve regnáló – államhatalom és léptette életbe 2012. január 1-vel a saját (ellenzéki konszenzust nélkülöző) ún. „Alaptörvény”-ét. Ezzel Magyarországon új diktatúra joga hatályosult, mely deklarálja ugyan a hatalommegosztás elvének elfogadását, részletesebb szabályozásaiban viszont biztosítja a végrehajtó hatalom befolyását az igazságszolgáltatásban. (Palástolt diktatúra. Az efféle „alkotmányozásra” mondta Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem alkotmányjogász professzora, hogy a kérdőív, amit a kormány szétküldött, paródia volt; Magyarország többé nem alkotmányos demokrácia. Mert nem elég a jogállam intézményeinek törvényben rögzítése, annak szellemében is demokratikusnak kell lennie.)
Az „Alaptörvény” nem független értékelvű objektív jogalkotás, hanem egy szűk társadalmi csoportosulás önérdekű-pragmatikus törvénykezésének produktuma a csoporthoz tartozók hatalmának megtarthatósága végett. Szinte másodlagos fontosságú, hogy joggyakorlatuk halmozottan sérti saját „Alaptörvényük” rendelkezéseit is; a tragikusabb inkább az, hogy maga az „Alaptörvény” és a hozzá tapadó sarkalatos törvényekkel megvalósuló jogrend diktatórikus államberendezkedés működésének ágyaz meg.
Ezt látszik igazolni az egyetlen ellenzéki Klubrádió üldöztetése. Igazolja egy bíró kálváriája, aki az igazságszolgáltatás megtiprása miatt emelt szót – eltávolították a bírói karból. (Úgy hírlik, emiatt Strasbourghoz fordult.) A többi között ezt igazolja ötven amerikai kongresszusi képviselő levele a magyar kormányhoz, melyben a magyarországi antiszemitizmus térhódítása miatt tiltakoznak. (A magyar miniszterelnök „pávatáncos” válaszában nem átallotta azt állítani, hogy a gyűlöletkeltő kuruc.info-t – közvetve – az Egyesült Államok támogatja, mert ott honos a portál szervertulajdonosa. A Jobbikkal ismét összekacsintó miniszterelnök mintha nem tudná, hogy a portál elhallgattatása nem az amerikai szerver, hanem a magyarországi szerkesztők titkosszolgálati eszközökkel történő felderítése révén lehetséges csak.) Ezt igazolja az a sajtóközlemény is, amit a Joggal a Jobbik ellen elnevezésű csoport tett közzé a közelmúltban. E csoport követelte, hogy a bíróság mondja ki: a Magyar Állam megszegte a párizsi békeszerződést becikkelyező 1947.évi XVIII.tv.4.cikkelyét, amely kötelezi az országot, hogy minden fasiszta jellegű politikai, katonai vagy katonai színezetű szervezet feloszlatása iránt intézkedjék; azaz Magyarország a jövőben nem engedheti meg olyan szervezetek működését, amelyek célja, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól. (Eredmény: a magyar bíróság elutasította a beadványt, sőt az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárására irányuló kezdeményezést is.)
Ezek után kérdés: a szabad választásokon 54 %-os arányban győző, ezáltal a parlamentben kétharmados többséget szerzett (a szélsőjobbal mindvégig „kokettáló”) hatalom „Alaptörvényét” – az ellenzék nem ilyen arányú 2014-es választási győzelme esetén – ki, mely állami szerv és jogszerűen hogyan helyezhetné hatályon kívül? Alkotmányjogászok számos – egymásnak ellentmondó – érveléséből több verzió hámozható ki. Talán az Alkotmánybíróság tehetné? Nem meggyőző, sőt valószínűtlen. Az átlagpolgár (aki végre gondolkodásra adja a fejét) azt javasolja: népszavazás mondja ki a 2011-ben „összeöszvérkedett” „Alaptörvény” alkotásának a jogellenességét és az Országgyűlés Alkotmányozó országgyűléssé alakulásának szükségességét; majd az „Alaptörvény” detronizálása után a nyilvánosan közzétett – a rendszerváltó erők konszenzusán nyugvó – Alkotmány elfogadásáról és hatályba léptetéséről ismételt népszavazás döntsön, hisz alkotmányozási ügyekben a népfelségjognál magasabb fórum nincs. Hogy mindörökre kiebrudaljuk hazánkból a diktatúrák jogát.
A gondolat remek, csak halvér s lomhaság ne rontsa meg – mondaná Shakespeare.


Búzás Huba

Forrás:nepszava.com
 
 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu