Kultur
Jól vagy helyesen?
Azt, te soha ne hidd, miközben sápítozva, sajnálkozva nézel a rohammentő után, hogy te soha nem ülhetsz benne, mert éppen veled rohannak, mert éppen miattad rohannak. Soha ne hidd, hogy ami rossz, ami szörnyű, ami okozhat embernek egy életre való testi, vagy lelki bénulást, nos, soha ne hidd, hogy az csak mással történhet meg. Ne hidd.
Az úgy történt, hogy én összepakoltam, mert elhagytam, akit ott kellett hagyni Mentem apámhoz, mentem anyámhoz, összerakni magam. Ment a csomagom, ment a fiam, ment az, ami maradt belőlem. És náluk megnyugodtam négynapos ottlét után. Nyugtatott a gyerekkori barátság, a semmittevés, a játszótér…a közeg.
 Négy nap után úgy gondoltam, felkerekedek és végleg otthagyom, azt akit elhagytam. És jött az apám, és jött az anyám, hoztak, hurcoltak mindent.
Anyám talán többet is, mint, amit bírt, mint amit mutatott. Amit az én szétesésemből ő elbírt volna.
 Mert anyám adott nekem otthonra vegyszert. Adta ásványvizes palackban, mert nem volt más, amibe tölthette volna. És anyám bekísért a lakásba és anyám szomjas volt. Ivott. Vegyszert, mert abban volt, amibe ő beleöntötte. A palackban.
Anyám úgy segített engem összeállni, hogy ő összeomlott, hogy apám összeomlott, mert anyám önhibáján kívül mérget ivott.
Emlékeztem én arra, hogy gyerekkorom egyik nyarán permetszeres cseresznyét loptunk, s a gazda utánunk kiabált, igyunk tejet, mert így nagy baj lesz.
Volt otthon tej. Anyám lerogyott a fürdőszobában, s nem akart inni, ezért öntöttük belé. Hányta ki magából, de mi öntöttük. A fiam hozta a tejet, én pedig öntöttem.
 Háromszor hívtam a mentőt. Harmadjára már ordítva. És tíz perc múlva ott voltak. Nagyon hosszú tíz perc. Három telefonnyi tíz perc.
Apám jött utánunk autóval, az öcsém jött utánunk taxival, jött a vijjogó, szirénázó mentőautó után. Anyám és utánam. Anyámmal az ölemben utánunk.
Anyám hányt, anyám magán kívül volt, anyámnak felment a vérnyomása, anyám azt hiszem sokkot kapott.
Mindenre és mindenkire figyelni kellett. Figyelni a fiamra, akit minél előbb vigyen el a rokon. Elvitte. Figyelni az apámra, akinek fél szíve van, aki megrémült, hogy ő egyedül megy haza, hogy anyám elhagyja őt. Figyelni az öcsémre, ne idegeskedjen hangosan, mert apámnak az nem jó, mert a körtelefonokat meg kell tenni, apámnak kellenek a szívgyógyszerei. És figyelni anyámra és sarokba szorítani szavakkal az orvost, aki nem siet, aki nyugodt. Idegesítően nyugodt, mert ezen az osztályon anyám az egyetlen, aki nem önszántából, hanem önhibájából van itt. Anyám nem öngyilkot tett, anyám figyelmetlen volt, mert nem magát figyelte.
Kerekes ágy, infúzió és még van ereje integetni apámnak, akivel útra kelünk a kardiológiára. Orvosi segítség, rengeteg telefon  a háziorvosnak és ő is rendben van és az öcsém is rendben van. Nyugtatjuk egymást.
Anyámat ott kell hagyni, reggel érdeklődhetünk. És mindenki ágyba tér. És hazamegyek én is. És belépek a fürdőszobába. És sírt apám a kórházban és idegeskedett az öcsém a kórházban és a gyerekem már alszik a rokonnál és látom a fürdőszobát, amit fel kell takarítani.
Évek óta nem imádkoztam, de most muszáj, mert ha elmegy anyám, akkor elmegy apám is. És nem maradhatunk itt nélkülük csak úgy. És muszáj sírni, meg zokogni, mert ezt nem lehet csinálni, mikor nekem össze kell rakni magam. Önző módon magam.
Éjszaka nem alszom. Éjszak egyikünk sem alszik.
Reggel együtt megyünk be és anyám ágya üres. Apámat nézem, mert azonnal a legrosszabbra gondol. Keresi szemmel anyámat, mert ápoló nincs sehol. Körözünk a folyosón, míg rátalálunk egyre. Hol van anya? Hol van anya?!
Csak lezuhanyozott, Anyám sétál felénk a folyosón és mi olyan régen voltunk így együtt, csak négyen. Anya, apa, gyerekek. Olyan rége örültünk így egymásnak.
 Anyámnak segített a tej, nem lett belső szervi károsodása, normális a vérnyomása. Minden rendben lesz.
Apámat hazaküldjük, egészen hazáig., megy vele az öcsém is.
Én megyek be hozzá mindennap talán két héten át, míg apám haza nem viszi. Magához.
Anyám talán örül is egy kicsit, mert tizenöt kilótól megszabadult, lassan kell ennie és keveset.                        
Bejön hozzá látogatóba a rokon, bejön az elhagyott is..
Anyámmal átbeszéljük a szétesést, átbeszéljük a kórházban töltött napokat,a szobatársat a kedves nővérkéket, akik szívesen beszélgetnek vele.
Átbeszéljük, hogy döntsek jól…vagy helyesen… az elhagyottról.
Döntöttem. Jól, vagy helyesen.  Azt majd az élet eldönti, majd helyrebillenti.
 Így szokta.                                                                 
 
 
Ferencz I. Adrienn


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu