Kultur
Hős a vonaton
Rajongok a vonatozásért. Bár mostanában nincs alkalmam felülni rá. Egész egyszerűen nem visz utam sehová, amihez a vonat kellene. Csak ritkán. Korábban- régebben nap mint nap ücsörögtem rajta, munkába menet- jövet
Összeállt az évek alatt egy-két csapat. Voltak a hajnali társaság, voltak a délutáni társaság, s volt a késő esti.
 Egy társaság stabil pontként utazott velem a táskámban. A könyv. Az aktuális könyv. Ha nem volt kedvem valamelyik napszak csoportjához és sikerült a terv, akkor elbújtam. Én meg a könyv. Nem mindig sikerült, nem mindig igényeltem, mindent koordinált a vonat.
 A hajnali csapat a vasutasok csapata volt.. Főként ötvenes, hatvanas urakból és történeteikből, egymás húzásából állt. Hozzájuk valahogy mindig volt kedvem, valahogy mesélősen adták elő a vicces, a megrázó kalandjaikat.
A délutáni nőkből álló csoport, melynek tagjai lemorzsolódtak az út felénél. Nos, hozzájuk nem mindig esett jól beülni. Sok volt a susmus, a női csevej.
Este viszont válogatott, innen szedett, onnan vetett társaság utazott, mikor ki, mikor ki akadt a fülkémbe. Be.
Volt történet vonaton fennmaradt csecsemőről, mert a szülök leszaladtak a vonatmegállásnál üdítőt venni; a következő állomáson vették le az alvó gyereket a kalauzok, s a szülők taxival rohantak érte. Volt öngyilkos, ki a vonat elé vetette magát, volt, aki követ dobott be a rohanó szerelvény ablakán, kisebb sebesülést okozva a bent ülőknek, volt verekedés, késelés, rablás,volt szeretkezés közben rajtakapott párocska.  Volt áramszünet, volt jeges fülke télen és huzatos, vizeletszagú nyáron. Voltak méhészek, építészek, kőművesek, tanárok, irodisták, diákok…Volt itt minden.
Az egyik késő esti járatra keveredve beültem egy idős néni kabinjába. A néni idős volt, olyan egyszerű parasztasszony; kosárral, fejkendővel a fején, ahogy illik. Beült mellénk egy fiúcska, olyan tizenéves forma, riadtan, jól bevágta maga mögött a kabin ajtaját. Az ember lánya érzi, hogy valami történni fog, s leteszi az aznapra kiporciózott könyvet maga mellé. Figyeltem. A fiú halkan odasúgta, hogy bűnözőképű ült be hozzá az imént, azért csörtetett ki onnan, jó lenne bezárni a fülkét. Már majdnem rám ragadt a riadalom, mikor a nénike megszólal: „ Nem kell félni, aranyom. Rosszabbat nem is tehetne, mint hogy fél.” A fiú értetlenül néz az öregasszonyra; aztán átveszi helyette valami olyasféle tekintet, hogy magának már mindegy, mert vén, mint az országút. De mi! Előttünk az élet.
Engem viszont meggyőz. Kedvesen mosolyog, megigazítja a fejkendőt. Megkérdezem: „ Soha nem tetszett félni?” Mosolyogva válaszol, hogy nem , pedig mindig ezzel a késői járattal megy haza. Ápolja az édesanyját. Meghökkentő. Hány éves lehet a mama? De nem kérdezek rá, illetlenség.
A fiú a sarokba húzódik, messze az ajtótól. A néni látja, hogy mellettem a könyv, talán ezért meséli el.
Volt egyszer, talán egy, talán két éve lehetett, hogy beült vele szemben egy nagydarab ember. Nem volt bizalomgerjesztő a képe, de hát nem születhet mindenki szépnek, megnyerőnek. Nézi a nénit, alig pislog. A néni nem nézi, gondolkodik, hiába ér haza sokára, még mennyi mindent kell megrendeznie otthon. Tyúkok, malacok, a kutya, a férje egész nap a szőlőben volt, tőle nem lehet ezek után még ezt is elvárni.
Meglepődik, mikor a férfi feláll,; már itt is van a következő állomás? Tisztázza magában, nem az állomás miatt áll fel, biztos dolga van. Ennyiben marad magával. De a férfi áll előtte.; nézi a nénikét, s lassan, óvatosan elkezd vetkőzni. A néni nem ijed meg. Ha a Jóisten betegnek teremtette ezt a szerencsétlent, ám legyen. Csúnya is, hülye is; nem jött neki össze az élet. A férfi egészen csupaszra vetkőzik, s áll az öregasszony előtt. Egy ideig. Aztán, látja semmi haszna az álldogálásnak, visszaül a helyére.
 A nénike fáradt, sok dolga volt már aznap. Feltápászkodik az ülésről, magához veszi a kosarát, s nyitja a kabin ajtaját. Mielőtt kilép, azért csak odaszól ennek a csupasz embernek, aki üldögél ott értetlenül. „ Édes fiam, meg ne fázzék. Na, Isten áldja.”
Nem tudja a néni, mit szólhatott az ember, ő ment leszállni, megérkezett.
A fiú feloldódott a sarokban, mi meg kuncogunk a nénikével, a vonat legbátrabb nénikéjével. A vonat hősével. Így van ez.
A fiú is ott száll le, ahol ő. Segít neki.
Én meg magamhoz veszem a napi olvasmányost, mert bár felém sem néz a kalauz, az a bűnözőképű meg fenn ül a vonaton. Ha átül, átül, csak meg ne fázzék.

Ferencz I Adrienn
 


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu