Kultur
Amolyan sorsszerűen
Ez amolyan sorsszerű találkozás volt. Amolyan a vágy és a kíváncsiság találkozása. Amolyan várt és remélt találkozás. Legalábbis a lány részéről. Legalábbis a lány évekig ebben a tudatban élt.
A lány tizenéves volt, a férfi éppen tizenhat évvel idősebb. Amolyan vonzó férfi.
 A lány évek óta tudta, hogy az első, az első intimitás nem szerelemtől kapott lesz. Az első intimitást vágy fogja adni. A lány azért gondolta ezt, mert ,már mindenki, mindenki körülötte kíváncsisággal botladozott azon az úton, ami őt nem érdekelt, ami őt nem érintette még meg. Az intimitás, a testi románc útján.
Belebotlott ő is fiúkba, kíváncsiakba, belebotlott  szerelmesekbe, hozzá vonzódokba, de nem jött sem az, amiről a többiek meséltek, nem jött az, amit a filmekben látott. Helyette jött a kacagás, a botladozáson való kacagás, helyette jött a közöny.
Valahonnan tudta, hogy neki más keveredik az útjába. Ő nem botladozni fog, ő tanulni.
Elhívták rajzolni. Menjen, van tehetsége –talán. Talál ott ehhez megfelelő tanárt-talán.
Belépett az ajtón és meglátta a tizenhat évvel idősebbet. Nem találkozott ezzel még azelőtt, nem is értette mi történik. Elkérte e férfi telefonszámát és két nap múlva felhívta. Tanulni akar. Ez volt az első és egyben utolsó nyilvános helyen történő találkozásuk, évekig az utolsó.
A lány nem értette mi történik, csak érezte, hogy ez az amit keresett és íme itt van. De mit kell vele tenni? Mit kell csinálni?
 A férfi nem udvarolt, a férfi csak megkörnyékezett, körbecserkészett szavakkal, szigorúan csak szavakkal.
A férfi valójában nem volt helyes, a férfi valójában nem volt vicces, valójában nem is tudta őt hova tenni ez a lány. A férfi egész egyszerűen vonzotta, mint a mágnes, érthetetlen módon.
Az első csók már a lépcsőházban esett meg, hajnalban. A csók valójában nem szerelmes csók volt, valójában nem kedves csók volt. Valójában érzékiséggel volt tele.
A lány tudta, mit tegyen. Nem nevette ki a férfit, mint a korábbiakat, mert ez nem botladozás volt, ez már a tanulás.
Ezután évekig csak a lány hívta. Hetente találkoztak, de mindig a lány kereste. A lány akkor úgy hitte, ő nem tud szabadulni ettől a férfitól.
A lány tanult. Nem botladozott, nem esetlenkedett; jó tanárt kapott. Olyan természetesen épült be az életébe az intimitás és olyan természetellenesen kapaszkodott a férfiba, maga se hitte.
Szerelmes akart lenni ebbe a férfiba. De ez a férfi valójában nem volt neki való; mert ez a férf ivicces volt, de nem úgy, ahogy azt ő szerette, világlátott volt, de nem úgy, ahogy a lánynak tetszett. És nem volt hű. Nem tudott mihez hűségesnek lenni. Mert ez nem lett szerelemmé, nem lett románccá, lehetett viszonynak, ágyba járásnak hívni. A kapcsolatnak nem lett megnevezhető formája, csak körvonalai voltak, szenvedélykontúros vonalai.
A férfi mesélt a nőiről, mesélt a főállású barátnőjéről, mesélt a buszon felszedett nőkről, mesélt a csehókban meghódítottakról, mert a lány kérdezte. Érdekelte, hogyan él ez a művészember, ez a festőművész ember. Soha nem hívták egymást nevükön, a lány művészúrnak hívta, a férfi babának. Látta a nőkről festett képeket, látta a nőkről készült képeket. A férfi mesélt magáról. Egészen nehezen nyílt meg, egészen másokat mondott, mint amit érzett, egészen félrevezette a lányt. De nem az számított amit mondott, az számított amit nem.
Folyt ez így hónapokig, évekig, egészen pontosan két évig.
A lány tudta, hogy ez a kapocs meg fog szűnni. Azt is tudta, hogy ő szakítja meg. Mert nem talált párt a férfi mellett. Talált félembereket, de mindegyik a férfi melletti kapcsolatból hiányzott az intimitás, hiszen azt ott megkapta, azt ott bármikor megkaphatta.
Nem kellett hozzá senki, számára is hihetetlen módon múlt el. Nem kereste hetekig a férfit. Nem hiányzott az érintése, nem hiányzott önmaga, az a nő, akit el tudott szédíteni az érett ember tapasztalata, nem hiányzott az a nő, aki nem gyereklányként érintette meg a férfit, hanem nőként. Nem hiányzott az a szenvedély, amibe belesodródott mellette.
Ez lett a férfi mellett. Nővé lett a férfi mellett. Teljesen érthetetlen módon.
A lány azt hitte, ő nem kell a férfi életébe, hiszen az úgy tálalta, bármikor kap nőt. A férfi félrevezette a lányt.
 De a férfi telefonált, hívta magához. A lány értetlenül állt. Soha nem hívta. Itt csak ő vágyott a férfira.
A lány elment, bár már nem akart. A férfi ölelte, mesélt az addigi néhány hétről.
Következő héten ismét hívta, többször hívta a lányt. És a lány értetlenül állt. Elment, bár nem vágyott oda.
 Elszakította a szálat, nem használt érintés, nem használt mosoly, nem használt követelőzés. Amilyen érthetetlen módon betört életébe ez a szenvedély, olyan érthetetlen módon távozott.
A férfi, ha találkoztak az utcán, átment a túloldalra. A lány nem értette. Megszakadt köztük minden.
Évek múlva hívta fel újra a férfit. A férfi mit sem változott, a lány nővé cseperedett. A férfi nem udvarolt, csak megkörnyékezett, körbecserkészett, próbálta behálózni szavakkal, szigorúan csak szavakkal. De a nő nem értette.
 Ő csak látni akarta, csak tudni akarta mi van vele. A férfi még próbálkozott egy ideig, de aztán ez is abbamaradt.
Néha még beszéltek telefonon. S egyszer beültek az egyik csehóba beszélgetni. Nyilvánosan. A férfi hazakísérte. S elteltek hónapok.
 
Néhány nappal ezelőtt kapott  a nő egy levelet, kapott egy üzenetet a férfitől,.Fia született.  Látta a lány az anyát is. Amolyan lányka, amolyan szemtelen, olyan érzéki, olyan buja, olyan , mint ő lehetett tíz évvel ezelőtt.
 
 
Ferencz I. Adrienn


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu