Kultur
Mai vers
Először a szüleimet láttam olvasni. Ették a betűket, kisebb- nagyobb szelektálással, mert szóba jöhetett a történelmi regény, a krimi, a sci-fi, a szépirodalom., vagy mese. Lehetett magyar, vagy külföldi is a szerző Olvasható legyen.










Aztán észrevettem a nagyszülők könyveit, ahol főként világirodalmi és magyar szépirodalmi sorozatok sorakoztak egymás mellett, mind elolvasva. Az utolsó betűig.
Egy téma hiányzott mindkét könyvtárból: a vers.
Aztán iskolapad mögé ültem és kiszélesedett a könyvtár. Sorban léptek be a mi nagyjaink, más országok nagyjai, főként kötelező olvasmányok,s mellé besorolandó:  esszék, novellák, kisregények. Olvasó ember lettem.
 Ezért kénytelen voltam könyvtártaggá lenni; mert otthon kifogyott a kiolvasnivaló. De nem csak egy helyen lettem taggá;  minden helyen, ahol csak kölcsönözhető könyvekre találtam. Egy hiba keveredett a lelkes kölcsönzöm és visszaadom helyzetbe, miszerint nem mindig adtam vissza. Jobbára nem adtam vissza, mert megtetszett és birtokolni szerettem volna.
Így maradtak a már én általam örökölt, a nyári diákmunkák kereseteiből vásárolt, s apránként a könyvtár segítségével összegyűjtöget pecsétes könyvek. Látszik a témákon, mikortól kezdődött el a könyvtolvajlás, mert lányregények az elsők, a hajdanvolt- ma már új köntösbe bújtatott pöttyös könyvek. Gimnáziumban követték a drámák, illetve az orvosi könyvek, mert erre az útra is kikacsintottam egy kicsit- önszorgalomból. Aztán a sor befejeződik. Nem azért, mert abbamaradt a könyvmánia, hanem mert nem akadt már könyvtár, ahol én ne lettem volna adós.
 S nézegettem a könyveimet, művészeti albumok, kertészet, regények, novellák,drámák… legyen szó itt romantikusról, vagy realistáról, vagy bármiféle irányzatról.. Nem írom le mindet, nem érdekes. Nem ez az érdekes. Azt írom le, ami sokáig nem volt. A verseket.
Mert megtanultam a kötelezően megtanulandó verset, de soha nem ragadott magával egyik sem. Megtanultam ki miért írt, miről írt, milyen korszakai voltak, de lehetett a költő bármily nagy és ismert, vagy szúk körben felfedezett tehetség, a vers kitaszított, meg nem értett volt számomra. Csupán iskolai lecke.
Aztán kiállt egy fiú , kiállt egy színpadon és elmondott egy verset. Ismertem a fiút, ismertem a verset. Nem is tapsoltam, meg, amiért szavalt, ahogy szavalt. Megdermedt a levegő. Valami történt a színpadon, mert az a fiú nem elmondta azt a verset, hanem azzá lett. A verssé.
Otthon elővettem a verset, elkeveredve én is a Sion hegyhez, de továbbmentem már csak térddel, mert háború után voltam, már láb nélkül, csak térddel és eltapostam volt szerelmemet egy héja násszal és fel sem álltam, míg végig nem olvastam a vastag kötetet. Ady verseit.
Aztán jött Radnóti , Pilinszky, József Attila és sorban felsorakoztak a magyarok költeményeikkel, balladáikkal és követték őket a többiek, a „nem mieink”.
Hallgattam a fiút, hallgattam a tanárt, s hallgattam felvételről a színészt, ahogy verssé lett.
És ez a korszak lezárult,eltünt,  mintha csak egy pillanatra kellett volna. Beteltem velük. Úgy hittem.
Keresgéltem a maiak között. Bár látszólag nagy a kínálat, valójában keskeny a sáv, ahol írót lehet találni, olyan elvarázsolósat, olyan magával ragadót, akitől , amiből aztán minél többet akarunk olvasni. De találok, találunk.
Viszont költő nincs.  Nekem nincs, akit szeretnék. Mert olvastam én verseket maiaktól is. Akadt, aki írt egy-két zöngést, amiben volt valami, de csak valaminek nevezhető, mert aztán nyoma veszett bennem. Volt, aki ottmaradt, de csupán otromba kínrímjei  miatt.
Aztán találok egy könyvet, amiben nincs semmi figyelemfelhívó, csak úgy odakerül. Elolvasom az egyiket belőle, a Karáconyt és gondolom, adjunk még egy esélyt, mert ez a vers jó. A másik, a Padlás is jó, s aztán ottmarad a könyv. Muszáj elolvasni, mindet.
 Mert a férfi szerelmes, amolyan férfi módjára, meg szereti a világot, amolyan keserédesen, s ad egy verset, amit nem tudok kiverni a fejemből, mert valahogy beszövődik oda.
De előkerülnek a régiek is, a szavalófiú verse, a tanár verse, a színész verse. 
Mégiscsak itt hagyták nekem, nekünk
Ezt, ezt a mai verset  Ocsenás Gábor hagyta itt, Hetedik címmel:

A hetedik szobában
A hetedik ágyon
A hetedik vánkos alatt
Hagytam hét álmom.
Hét év múlva bontsd fel
A hetedik levelet
A hetedik sorában
Van hét üzenet
A tied a hetedik.
Hétszer olvasd el
A hétpecsétes titkot
Hétszer oldozd el
Kiáltsd a világnak
A nyolcadik napon
Hét éve írták
Örökké és nagyon!
 
 
 Ferencz I. Adrienn
 


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu