Kultur
Mi az, hogy hazafiság, mi az hogy magyar?
Megjelent: 2012.06.20. 16:19|Frissült: 2012.06.24. 08:35
Karinthy Márton színházigazgató és író harmadik könyve kapcsán beszélt írásról, családról és történelemről.














Negyedórával a kezdés előtt érkezik fiatalosan, lazán, fehér pólóban, világos farmerban, zokni nélkül, tornacipőben. „Hős az, aki eljött” - üdvözli a vendégeket a fülledt melegre utalva. Legújabb, Okosan kell szeretni magyarságunkat című beszélgetőkönyvét jött bemutatni. Karinthy Márton a Magyarnak lenni sorozatban megjelent kötet (beszélgetőtárs: Dutka Judit újságíró) legnagyobb erényének azt tartja, hogy bár témái a mai Magyarországon olyan veszélyesek, mint a taposóaknák, mégis sikerült mindenről hazugság, önáltatás és elkenés nélkül beszélnie.
 
Bár az est meghirdetett programjában a zsidóság és a magyarság központi kérdésként szerepelt, mégis a család és irodalom kapott hangsúlyos szerepet.
 
 
Az íráskényszer is függőség
 
„Rendezőként csak emlékeket adhatok a nézőknek, de az írással a halhatatlanság felé sandítok. Nietzsche szerint a zsenit az őrülttől csak egy hajszál választja el. Ötvenévesen már látszott, hogy zseni nem leszek, de gondoltam, őrült még lehetek. Az íráskényszer is függőség. Valamiféle pánik kényszerített, hogy szembesüljek a ’karinthyságommal’. Ekkor keletkezett az Ördöggörcs, amelyből tíz év alatt ötvenezer példány fogyott. Úgy látszik sikerült irodalmi értéket teremtenem. Ennek örülök, hiszen nagyapám azt mondta, nem szabad a világot úgy itt hagyni, ahogy találtuk” – meséli a Hadik Kávéházban összegyűlt mintegy félszáz „hősnek”.
 
Egyébként, mint mondta, nem csak ő, valamennyi Karinthy a nagy mű megírásáról álmodozott. Karinthy Frigyes egy új enciklopédiát tervezett, amelyben olyan szavakat értelmezett volna, mint az anyaság, haza, szerelem. Karinthy Ferenc nagy műve édesapjáról szólt volna. Karinthy Gábor orvosi könyvet szeretett volna írni. A felmenők ezen álmai nem jöttek össze.
 
A félreismert nagypapa
 
Karinthy Márton szerint nagyapja kiegyenlítő, hídszerepet töltött. Akkor született, "amikor még egyben volt a nagy egész" és annak a korszaknak a harmóniáját, értékrendjét közvetítette a két világháború közt is. Tudta, érezte, hogy nem értik eléggé. „Úgy használnak engem, mint kezdetben az európaiak a krumplit. A virágaimat, vagyis a vicceimet, anekdotáimat letépik, de a gumót, a filozófiámat eldobják” – idézi nagyapját az unoka, aki szerint a Tanár úr kérem,  vagy az Utazás a koponyám körül szerzője minden művével nevettetni és elgondolkodtatni akart. „Örömhírt hozó evangelista volt.” Hogy írásainak mekkora mágiája van, először akkor látszott igazán, amikor temetésére hatalmas tömeg kísérte, köztük rengetegen, akik nem ismerték őt személyesen.

HIRDETÉS:katt

 
„Határozzuk el!”
 
„Ön miben hisz?” – kérdezte egy fiatal lány. Az író szinte gondolkodás nélkül sorolja: az emberi szóban, a gondolkodásban, a bölcs, mély humorban. „Az életben nagyon hiszek. Hogy érdemes élni. Az élet csodáját minden nap meg kell élni. Hiszek a nemes, igazi játékban. Hogy az ember önmagán tudjon nevetni. Sok ember nem tud nevetni önmagán, ezekből emberekből hiányzik valami” – teszi hozzá.
 
Kérdésre a színigazgató elmondta, édesapjától mindig azt hallotta, a kávéházakban a legnagyobb ordítozás közepette is csend lett, ha valaki valami fontosat akart mondani. Ő ezt a csendet hiányolja a mi zajos korunkban. És a pezsgő társasági, irodalmi életet. Pedig erre vár 2008, a Nyugat századik évfordulója óta, de hiába.
 
„Mi most itt a Hadik Kávéházban határozzuk el, hogy akarunk egy pezsgő társasági és irodalmi életet!” – szólítja fel a közönséget Karinthy Márton. A közönség, bár nem válaszolt a felszólításra, magában nyilván egyetértett a gondolattal. Dedikálásra várva el is kezdték a „nagy beszélgetéseket”. Az író pedig nem mulasztotta el színháza népszerűsítését két aláírás között.
 
Részlet az Okosan kell szeretni magyarságunkat című kötetből:
"Borzasztónak tartom én is, hogy az iskolarendszer lebutításával ma épp a magyar kultúra felszámolása zajlik (....) Mert lehántva a szóról mindent, ami cikornyaként rárakódott: Mi az, hogy hazafiság, mi az, hogy magyar? A kultúra. Nagy ország nem vagyunk, a közeljövőben nem is leszünk. Amink van, az a fejünkben van, s ez mindig minden rendszerben világhírű volt. Minden rendszer kitermelte azt a néhány magyart, akiről az egész világ tudta, hogy kicsoda, hogy azt éppen Kodálynak hívták, vagy Puskás Öcsinek, teljesen mindegy, de a magyar kulturális közegből nőtt ki.
 
Nem tudom, ki gondolta végig, mi lesz ebből tíz év múlva. Hiszen a mai diákok a most megszerzett tudásukkal akkorra kerülnek majd mindannyiunkat érintő döntési helyzetekbe."
 
Forrás: FN24 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu