Kultur
Pofon
Vargától mindenki félt. Ő volt az erős fiú, a csapatvezér, az erősek és harciasak vezére. Természetesen általános iskolában. Akkor gyerekfejjel még nem rakódott össze a kép, miért is ő a főnök, miért ő vezeti a csapatot, megalázva, elverve a „hordán” kívül maradókat
Varga ugyanis, akármennyire is szeretnénk, vagy nem szeretnénk elrejteni a dolgot bukott szamár volt. Nem egyszer bukott, természetesen.
Varga ugyanis akármennyire is szeretnénk elrejteni a dolgot mai fogalommal élve hátrányos helyzetű gyerekként tengte- lengte az életét. A hátrányos helyzetet az ő kedves szülei okozták. A kedves szülők ugyanis munka helyett jobbára ivással és gyermekük verésével töltötték az időt. Természetesen ez nem folyhatott a végtelenségig. Természetesen nem a szülők merengésből felébredésének köszönhetően, sokkal inkább Varga felcseperedésének, megerősödésének eredményeként. Varga verte szüleit, pofozta, ütlegelte, rugdosta, ha kellett.
Vargát megedzetté a családiban történt szocializáció. Varga tüskés lett. Varga védekezett, Varga félt.
A tanároknak akkor még voltak eszközeik. Tehát büntettek Hol pálcával, hol teremből kizárással, osztályfőnöki, igazgatói intőkkel. Szülőt nem hívtak be soha. Pontosabban egyszer, és utána következett a  soha. A fiú apja ugyanis végigordította a folyosót, s nemcsak a tanárt fenyegette meg veréssel, a fiát is, mert az a büdös kölök nem tanul. Nem kapott verést sem a tanár, sem Varga. Az apja igen, a fiától.
Varga csapatot toborzott. Csapatot, akik elfogadják minden döntését, megtesznek bármit, amit kér, nincs ellenszegülés, nincs kétkedés, csak magasztalás. Az ő magasztalása.
Pozitívumként mondható, hogy nem raboltak ki más iskoláskorút, nem törtek be sehová. Varga nem volt ostoba, csak nem jó helyen nőtt fel.
Varga csak fenyegetett, csak pofozkodott, csak gúnyolt és alkalomadtán verekedett. Csapatban verekedett, ha félt és egyedül, ha nem.
Az öcsémtől nem félt. Az öcsém sem tőle, ezért ment oda a futballozó Vargához, hogy szeretne velük játszani, vegyék be a csapatba. Varga kinevette, lökdöste, egy-két simogató pofont adott neki. Az öcsém azonban ottmaradt. Nem azért, mert már nem félt. Azért, mert nem tudott elmenni, körbevették.
Én hintáztam, barátnőkkel, utcabeli gyerekekkel. Hallottam az öcsém kiabálását:, miért nem hagyják már őt békén. Először el sem hittem, hogy ő van ott a „rosszfiúkkal”. Aztán rájöttem, hogy mégis. Még nem sírt, de már közeledett felé. Én meg hozzájuk. Kipattantam a hintából, s odarohantam a focipálya széléhez, ahová az öcsémet beszorították.  Mivel nem vettek észre, kénytelen- .kelletlen felcsattantam: „ Hé, Varga!”
 Hé, Varga pedig befejezte a pofozkodást és felém fordult, természetesen alattvalóival együtt. Vigyorogva jött felém, nekem pedig nem jutott más eszembe ,mit is mondhatnék, így amint megfelelő távolságba került hozzám egy hatalmas pofont adtam neki.
A pofont egy röpke pillanatnyi csend követte, amiből Varga meglepve, barátai pedig nevetve ébredtek fel.
„- A testvéremet pedig hagyjátok békén!”
Kicibáltam tátott szájú öcsémet a gyűrűből, s villámgyorsan eltűntünk.
Hónapok teltek el, mikor egy biológiai órán történő mikroszkópos vizsgálat apropóján összevonták a két osztályt. A tanár, mivel engem ki nem állhatott leültette mellém a „veszedelmes” Vargát.
Varga igyekezett megőrizni főnöki pozícióját, sértő, frivol mondatokkal, lökdöséssel. Ezért megkérdeztem: „Nagyon fájt?”
Először nem értette miről beszélek, másodszor igen. Mielőtt válaszolhatott volna, bocsánatot kértem. Nem akartam neki fájdalmat okozni, kellemetlen helyzetbe hozni a barátai előtt.
Beszélgetni kezdtünk. Egészen addig beszélgettünk, míg sarokba nem állították, ő volt a megbélyegzett rossz, gondolom ezért ment ő. Pedig csak beszélgettünk.
Ezek után  is megtörtént, hogy beszélgettünk. Elmondta a szüleit, elmondta a javítóintézetben élő bátyját, elmondta melyik osztálytársnőjével feküdt össze, melyik osztálytársnőmet csalta le a pincébe csókolózni, aztán a szemébe kacagni, mert szerinte az a lány ronda.
Varga pedig helyesnek tartotta magát. Varga az is volt.
Varga aztán szerelmes lett,de én nem akartam erről beszélni. Varga engem szeretett. De én nem akartam erről beszélni.
Még elmondta kit akar meghódítani, ha én még sem… Még elmondta, melyik hódítás sikerült…
De Varga ismét megbukott. Vara eltűnt az iskolából. Varga eltűnt a környékről.
Varga jóképű, értelmes, érzékeny, sebzett gyerek volt. És hiányzott nekem… jó ideig…egy kicsit. Olyan helyes volt, mikor nevetett.
 Mi lett vele? Ki tud róla? Ki tud az ilyen gyerekekről?
 
 
Ferencz I Adrienn
 
 
 
 
 
 
 
 
 


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu